ZETApress

hírportál

Konkrétum az Archívumban

Az installáció a Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolája hallgatóinak (mester: Jovánovics György), Hübler Jánosnak és Kerezsi Nemerének alkotása, melynek alapanyaga a Szabad Európa Rádió Kutatóintézetéből aktualitását vesztett, a nagyközönség által kiválogatott és hátrahagyott 18 köbméter könyv és a művészek által létrehozott két köbméter különleges szilárdságú beton. A művet az alkotók Rácz Márta közreműködésével valósították meg.

A kötetek pusztulása már megjelenésükkor kezdetét vette, hiszen a felhasznált könyveket alig néhányan kölcsönözték ki a Szabad Európa Rádió könyvtárából. Ezeket a könyveket érdektelennek nyilvánította a nagyközönség is, mivel 2007 nyarán kiválasztott és elvitt minden hasznavehetőnek ítélt könyvet a megmaradt gyűjteményből.

A rendelkezésre álló könyvmennyiség tehát egy szelekció eredménye; a megsemmisüléstől veszélyeztetett kötetekből készül az a megközelítőleg 120 m2-es mű, mely az alkotók szándékának megfelelően egy helyspecifikus installáció. A kötetek tartalmától függetlenül a könyveket építőelemként használják. A könyveket a kiállítótérben úgy helyezik el, hogy aljzatot, padlót hoznak létre belőlük.

A lapok éleivel felfelé rakott könyvek eltérő méretükből adódóan változatos, lépcsőzetes szintkülönbségeket eredményeznek. A különböző minőségű papír-raszter monokróm struktúrát ad. A kiállítótér építészeti adottságaihoz illik a monolitikus lépték. Hogy ez ne csupán egy emelvény legyen, hanem valódi járófelületként szolgáljon, a könyveket betonnal öntik le. Vagyis az alacsonyabb, kisebb könyvek szinte eltűnnek a betonban, míg a magasabbak ezután is láthatóak maradnak. Így jön létre a meglévő, kész padló felett egy újabb réteg, a könyvekből és betonból épített egyenetlen járófelület.

Betonba kötött könyvek

A könyvhalmaz, mint járófelület nem képez végleges állapotot, a használat következtében folyamatosan változik. A lépések okozta terheléstől újabb rétegek válnak le. A cement és a nyomtatott papír további kontrasztot képez anélkül, hogy ambivalenciája lelepleződne. Vizuális és auditív tartalmak jönnek létre, a leváló, töredező beton hangjának, a vizes, ázott könyv szagának következményeként. A gerincükkel, azaz a könyvek legerősebb statikai pontjával lefelé, a lapokkal, vagyis a legérzékenyebb felületével felfelé betonba ágyazott könyvekre lépve juthat a kiállítás-látogató a térbe.

Ezen a szokatlan, furcsa felületen lépkedve a néző, miközben megpróbálja kisilabizálni a könyvek címeit, szavait, egyszerre szembesülhet a nyomtatott szöveg mulandóságával és örök életével. Hisz minél többen sétálnak végig a kiállítótérben, annál több részlet, lap, vagy könyvtöredék kerül elő a betonból. Az alkotók szándéka szerint az installáció egyszerre beszél az örök, bebetonozott tudásról és a porladó információkról, a múlt halhatatlanságáról és széteséséről. Az OSA Archívum Konkrétum című kiállítását Nádasdy Ádám költő nyitja meg június 4-én, szerdán este 6 órakor. További információk itt olvashatók.

Szóljon hozzá!