ZETApress

hírportál

Luthertől Bauhausig

Mától újra látogatható a több mint egy éve üresen álló A épület a Budavári Palotában. Délután öt órától németországi nemzeti kincsekből nyílt kiállítás Luthertől Bauhausig címmel. Az időszaki tárlat október 15-ig lesz Budapesten, majd Varsóba vándorol tovább. Ezzel válik nemzetközivé, európaivá.

A Ludwig Múzeum kiköltözése után az épület a Magyar Nemzeti Galériához került, s az elmúlt időszakban a klímaberendezést szerelték fel az első emeleten. Enélkül felelőtlenség lett volna idehozni az értékes műtárgyakat. A mostani alkotások múlt év szeptember végétől idén január elejéig Bonnban voltak láthatók, s mintegy hetvenötezren tekintették meg. Bereczky Lóránt főigazgató ennél több érdeklődőre, legalább százezer látogatóra számít.

A kész kiállítást a magyarországi német nagykövetség ajánlotta a főigazgató figyelmébe. A nagykövet asszony három hét múlva távozik Budapestről, így neki ez a búcsúajándéka. A nyolc állomást, a kiállítás nyolc fejezetét végigjárva ez valóban pompás ajándéknak tűnik. Olyannak, amely méltó egy új kiállítási központ megnyitójának is.

S hogy mit látunk a különböző termekben? Az első Martin Lutert és a reformációt mutatja be, míg a másodikban az úgynevezett Kunstkammereket ismerjük meg a reneszánsz és barokk korban. Ezt a barokk pompa és a barokk dallamok követik, míg a negyedik állomás a felvilágosodás művészetébe enged betekintést nyerni.

Eljuthatunk a fasizmusig

Láthatunk parkokat és kerteket ? amolyan földi paradicsomot ? ha tovább haladunk, míg a hatodik helyen romantikára lelünk. A két utolsó helyszín A szakmúzeumok világa, illetve A múzeumok és a modern művészet címet viseli. Mire elérünk idáig a térben, az időben már 1933-ban vagyunk, a németországi nemzetiszocialista rémuralom kezdetén. Ekkor üldözték el Bauhaust és ekkor emigrált Amerikába a magyarországi születésű, de Németországban élő Moholy-Nagy László is.

A kiállításra az A épületbe a korábbival ellentétben ma már a Palota B épületéből is át lehet jutni. Az újonnan épült összekötő folyosót a nagy sikerű Munkácsy kiállítás nyereségéből lehetett kivitelezni, s a szponzorok is sokat segítettek. Nélkülük, forintjaik nélkül, a kultúra nem csak nálunk sorvadna el, de a világon mindenütt.

Szóljon hozzá!