ZETApress

A 2011-es évet megújult helyszínén Barabás Márton nagyszabású kiállításával nyitotta meg a Bartók Béla úti Faur Zsófi ? Ráday Galéria. Az immár harminc esztendős pályafutással rendelkező művész kiállítása egyben a róla készült, a galéria kiadásában és gondozásában megjelent Mai magyar képzőművészet sorozat újabb darabjának bemutatója is.

A festő szakon végzett Barabás január elején nyílt és február 5-ig látható tárlata az elmúlt évtizedek jól körvonalazható, karakterisztikusan elkülönülő, mégis szervesen egymásba fonódó korszakait kívánja bemutatni ? tudtuk meg Józsa Kittytől. Fotóink Lantai József felvételei.

Korántsem egyszerű festmények egymásutánja látható a falakon. Barabás Márton ugyanis a művészeti ágak és technikák mindenki másnál egyedibb ötvözetét valósítja meg munkáin, legyen szó akár a hagyományos olajfestményről, melyeken a zongora legapróbb mozgatórugói, alkatrészei rapszodikus dallamvonalak mentén kerülnek a vászonra vagy azokról az objektekről, installációkról és könyvszobrokról, melyek kivétel nélkül zene és képzőművészet finom határmezsgyéin egyesülnek érzékeny harmóniává.

A Barabás Márton munkáin ?skálázó? tárlat méltó felütése a galériának és a kiadónak, amely a következő években is fontos feladatának tekinti a sorozat újabb köteteinek létrehozását, hogy a kortárs művészettörténet-írás tárházát gazdagíthassa.

És most néhány gondolat Wehner Tibor: (Átvitt értelemben) Szabad tér című írásából: Ha valaki a közelmúlt három és fél évtizedének művészetét egyáltalán nem ismeri, s csupán Barabás Márton festőművész szakmai életrajzának, pályaképének adat- és tételsorát olvassa el, pontosan megállapíthatja, hogy e művész munkásságában a zenének, és kifejezetten a zongorának központi jelentősége van. E feltételezés megalapozottságát a művek hosszú sora tanúsítja, s emellett maga a művész is megerősítette egy 2001-ben rögzített beszélgetésben: ? Tanultam zongorázni, beleakadtam ebbe a hangszerbe többször is. … A zongora roppant absztrakt tárgy, fantasztikus erejű kifejező eszköz: ugyanis két-három billentyű képes megidézni az egész hangszert, ami egyben az emberi eszközkészítés egyik csúcsát is megtestesíti. Úgy érzem, a kortárs zene is ugyanolyan erősen hatott rám, mint a hiperrealizmus vagy a koncept. Elsősorban a repetitív zene, Steve Reich, Meredith Monk zenéje izgatott, valami hasonlót szerettem volna csinálni a képzőművészetben.

De nem arról a félreértett 1979-es, a budapesti Kertészeti Egyetem szabadtéri kiállításán lezajlott ?zongoraégetési akcióról?, amelyet később kulturális-művészeti életünk botrányos, felháborító epizódjaként bélyegzett meg a hivatalos művészetpolitika, holott a művész az akciója során a zongorában elhelyezett avar lángra lobbantásával ?csupán? Ady Endre szellemét idézte meg: ?égtek lelkemben kis rőzse dalok?

Barabás Márton noha első kiállításain táblaképekkel jelentkezett, s egy-egy alkotói periódusában ma is fontos kép-együttesek születnek műtermében, de három és fél évtizedes munkássága során mindvégig vonzotta a tér, illetve a síkból kilépő kompozíciók megalkotásának lehetősége. Talán ezzel magyarázható, hogy Barabás Márton táblaképeinek különös rendjében is pontosan nyomon követhető a képépítés megszokottól eltérő szisztémája, a tér-illúzió-teremtés konvencióktól elrugaszkodó metódusa: Élmény számomra a képépítés önkénye.

A festészet és a szobrászat ágazatában, a festészet és szobrászat határmezsgyéjén alkotott művek, a plasztikai illuzionizmussal áthatott táblaképek, a festői domborművek és plasztikák is azt tanúsítják, hogy Barabás Márton művészi munkásságának egyik központi kérdésfelvetése a térkutatás, a sík és a tér dilemmáinak interpretációja. Ennek a kutató szellemnek az igézetében, a plasztikai szabályszerűségek, a szobrászati konvenciók elvetésének iskolapéldáiként születtek meg a fából, rétegelt lemezből alakított, festett, térelemek, valamint a zongoraalkatrész-konstrukciók ? a talált és kitalált zongorák ?, amelyek a kezdetektől napjainkig kísérik alkotómunkáját.

A zongora-térkonstrukciók és domborművek, a dobozművek a hangszer alkotóelemeit: a lábakra szerelt görgőktől a pedálokon és a billentyűzeten, a kottatartón, a fedélen át a húrokig és a hangkeltő kalapácsokig, a kis hangfogó filcekig minden elemet felhasználva rendkívül szellemes, a plasztikát és a zeneiséget, illetve a zeneiség-képzetet különleges érzékenységgel szintetizáló alkotásokat konstruál a művész.

Barabás Márton a klasszikus szobrászat tömegalakítási, tömegteremtési szabályait tudatosan elvető kompozíciói a térszemlélet terén kapcsolódnak vissza a hagyományokhoz, de úgy, hogy gyökeresen megújítják azokat: a tér dimenzióinak a lehető legintenzívebb birtokbavételére, a tér intenzív áthatására, a mű és tere azonosságának és eltérő minőségű, de mégis feszült egységének megteremtésére törnek ezek a munkák. A Barabás Márton-alkotta térvonal öntörvényű, új valóság, csakis önmaga, behelyettesíthetetlen és bárhonnan megközelíthető, akármelyik nézőpontból szemlélhető ? minden nézete főnézet ?, a tér dinamikus erőit indukáló és virtuálisan hangsúlyozó műalkotás.