ZETApress

hírportál

Újabb Csodálatos Kávé

Tavasszal közel ötven cég állított ki az első Csodálatos Kávé Kiállításon, amelyet a kávépiac számára az első önálló szakkiállításként szervezett meg a Magyar Kávétársaság. A kezdeményezés sikere már tavaly érezhető volt: a rendezvény dicséretet kapott a szakmai kereskedői körökben, s a szervezők számára is kedvező tapasztalatokat hozott.

A ?duplázás? az alapgondolat megtartásával szervezési újdonságokat hoz. A második alkalommal jelentkező Csodálatos Kávé a Vásárközpont B pavilonjában kap majd helyet márciusban. Ez logisztikai könnyebbséget jelent a szervezésben, de egyben nagyobb felhasználható kiállítói területet is jelent. A szervezők az idén ötvenet meghaladó kiállító számmal terveznek, bár ennél a számnál fontosabb az a ? tavaly is jó ? arány, amit a résztvevők piaci részesedése jelent. Ez a mutató már tavaly is közelítette a hatvan százalékot ? tudtuk meg Pákozdi József sajtófőnöktől.

Pozitív változás történt a külföldi résztvevők érdeklődésében, ami szintén köszönhető a jó hírnévnek, de a külföldre is irányuló akvirálásnak nemkülönben. Elsősorban a szomszédos országok Szlovákia, Románia és Szerbia vállalkozásaira számítanak, de a bécsi kávésok sem maradnak ki a meghívottak közül.

A kávékiállítás tehát folytatódik, s ehhez továbbra is támogatást ad a SCAE, azaz a Különleges Kávé Európai Szövetsége. Az elsősorban a szervezés területén nyújtott ? nem anyagi jellegű ? segítség a kiállítás presztízsét is növeli, de egyben a VII. Magyar Barista Bajnokság ? a kiállítás kísérő eseménye – lebonyolításában is hatékony segítséget jelent.

A Csodálatos Kávé és a Barista Bajnokság továbbra is szakmai rendezvény, de jövőre a nagyközönség felé is nyitottabbá válik. A kiállítás indításakor is deklarált cél volt a kávéfogyasztás kultúrájának terjesztése. Jövőre a zárónap közönségnap lesz, és a kiállítás tematikája is bővül. A kisebb kapacitású, akár házi használatra szánt berendezések, és a kávéautomaták is megjelennek a standokon. A programok között újdonságnak számít majd az amatőr barista verseny, amelyen bárki indulhat, aki betöltötte a 18 éves kort, és saját bevallása szerint soha még hivatalos barista képzésben nem részesült. A kiállításról további információk idekattintva olvashatók.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kávék a Hungexpón | ZETApress

Szóljon hozzá!