ZETApress

hírportál

Képek a Kertész29 falain

Sikerrel nyitott a második Kép a falon kiállítás. Október 2-án, szombaton hatalmas érdeklődés mellett került sor a kiállítás megnyitójára. A nyolcvan képet bemutató tárlatot Herczeg Zoltán divattervező nyitotta meg, s két héten át látogathatjuk a VII. kerületi Kertész29 Galériában.

Az érdeklődők teljesen megtöltötték a galériát, amelyen a festőművészeti honlap alkotói közül tízen mutatták be alkotásaikat. A kiállítás szervezői arra törekedtek, hogy mind témában, mind technikában, mind kifejezésmódban széles spektrumában mutassák be a többezres online közösséget jellemző változatos világot.

A 950 alkotót tömörítő virtuális közösség tagjai közül ezúttal Belánszky-Demkó Beáta, Boros Andrea, Csorba Anikó, Kósa Csaba, Nagy Lajos, Nimcsevity Anna, Papp Norbert, Suhaj Zoltán, Szigeti Márta és Zerényi László kapta meg a lehetőséget a bemutatkozásra.

A 200 fős közönséget Herczeg Zoltán divattervező köszöntötte, aki megnyitóbeszédében kiemelte, hogy milyen fontos eleme a sikernek a kitartás és az eltökéltség, valamint üdvözölte azt a ritka összekötő erőt, amelyet a Képafalon.hu képvisel a festőművészek között.

Példaértékű volt, hogy a megnyitóra érkezett látogatók között legalább kéttucatnyi kortárs képzőművész is megjelent jól jellemezve az összetartást, amely mozgatórugója ezen közös kiállításoknak. A Kép a falon kiállítás-sorozat őszi tárlata október 16-ig, keddtől-szombatig tekinthető meg a Kertész29 Galériában.

Szóljon hozzá!