ZETApress

Fernando Botero képei a Szépművészeti Múzeumban szeptember 30-tól január 23-ig a láthatók ? tudtuk meg Lantai Józsefről, aki a fotókat is készítette. A népszerű alkotó munkáival első alkalommal találkozhat a magyar nagyközönség önálló kiállításon: a közel hatvan, javarészt nagy formátumú olajfestmény és szobor átfogó képet ad a művész elmúlt húsz évének munkásságából.

Az 1932-ben született, kalandos életű és rendkívül termékeny művész most bemutatott alkotásai bepillantást engednek Botero sajátságos világába, amely monumentalitásra és időtlenségre törekszik. A kiállítás másfelől rámutat arra is, hogy a kolumbiai művész miképpen merít ihletet és fejezi ki tiszteletét a klasszikusnak számító európai mesterek előtt, de egyben elkalauzolja a látogatókat Latin-Amerika élettől duzzadó, színpompás vidékeire is.

A modern festészet elleni tiltakozás megtestesítője vagyok; mindazonáltal felhasználok mindent, ami mögötte rejlik: az ironikus játékot és azokat a dolgokat, amelyek mindenki számára abszolút ismertek. Festményeim figuratívak és realisták, de nem a természetutánzás leegyszerűsített értelmében. Fogalmazzunk így: realista módon jelenítem meg a nem realista valóságot ? vallja Botero.

Festői és szobrászi munkám minden eleme ugyanabból a szellemből fakad: ez pedig a tömeg iránti szenvedélyem. E szenvedélyt az itáliai művészet gyújtotta lángra, különösképpen a quattrocento művészete. Nem mindig tudjuk megmagyarázni a választásainkat; először ösztönösen cselekszünk, majd a végleteket keressük. Próbálgatással és kísérletezéssel találjuk meg végül azt az irányt, amely a legjobban illik legbensőbb személyiségünkhöz. A taktilis értékek létfontosságúak számomra ? mondta el a művész.

A kolumbiai Fernando Botero művészete hosszú ideig formálódott, míg végül eljutott a forma érzékiségét dicsőítő sajátos nyelvezetig. Botero hozzájárult ahhoz, hogy a klasszikus itáliai hagyományokon alapuló figurális művészet új értelmet nyerjen, mindemellett felfedezte, hogy a latin-amerikai jellegzetességek mítoszteremtő erővel bírnak. Kitartó munkával, valamint különféle forrásokból és személyes élményekből táplálkozó, kiterjedt és eredeti nyelvezettel, a valódival párhuzamos világot teremtett. E világ meghatározó elemei a dús idomú, befelé figyelő, egyszerre abszurd és szeretetre méltó alakok; a nagyméretű és ízpompás csendéletek; a váratlan helyszínek és lehetetlen szituációk, melyeket egyfajta költőiség, nosztalgia vagy irónia leng körbe.

Ahhoz, hogy elérjem a kívánt monumentalitást és tömegérzetet, a részleteknek ? legalábbis bizonyos részleteknek ? kicsiknek kell lenniük, hogy ne vonjál el a figyelmet a tömegtől. A monumentalitást az arányok között létrejövő sokkhatás hozza létre. Ahhoz, hogy megmutatkozzon a mű ereje, a külső rajznak igényesnek kell lennie, a belsőnek pedig végletesen leegyszerűsítettnek.

Optimizmusának és életigenlésének ad hangot Botero a művei révén; dicsőíti a gazdagságot, a formát, a látást és a tapintást, magasztalja a nyugalmat és a monumentalitást. Ráérez, hogy a művészet a képzelet és az átélt élmények menedéke, de egyúttal tanúbizonyságot is tesz a barbarizmus ellen, és emlékeztet rá, hogy az élet gyönyörűsége múlandó. Botero, bár mindvégig hű maradt hazája hagyományaihoz, mégis univerzális művészként teljesedett ki.

Botero, noha latin-amerikai festő, nyelvezete mégis mindenki számára érthető. A közérthetőség egyik jeleként alkotásait a múzeum Régi Képtára négy, erre a célra átalakított termében nézhetik meg a látogatók, ahol néhány ?ottfeledett? műtárgy, ?kakukktojásként? egészíti ki a kolumbiai vásznakat. Ezek a ?becsempészett? vagy ?ottfelejtett? festmények segítenek abban, hogy a látogatók jobban megértsék Botero humorát és festészeti előképeit, egyúttal hidat emelnek régi és új között, ezáltal értelmezik és érthetővé teszik a művész nyelvezetét.

Nem célom az, hogy metafizikai gondolatokat közvetítsek. A vágyam csak egy: festőnek lenni. A témákhoz úgy közelítek, mint festő, nem pedig úgy, mint elemző, filozófus vagy pszichoanalitikus. A világról és az életről sem kívánok mély érzelmeket közvetíteni. Ecsetemmel úgy alkotok, mintha folyton csak gyümölcsöket festenék.

A festmények témájuk alapján több csoportba oszthatók: csendéletek, parafrázisok, a latin-amerikai élet helyszínei és eseményei: jellegzetes kolumbiai tájak, a színes házakkal tarkított utcák forgataga, cirkusz, bikaviadalok arénái. A kiállítás rendezése mégis szakítani fog a kizárólag tematika köré épülő koncepcióval és a kolumbiai mester festészetének előképeire is fókuszálni fog. A kiállítás talán legjellegzetesebb része az első, parafrázisokat bemutató szakasz: ismert festmények ? jelen esetben pl. Velázquez Margarita Teresa infánsnőjének portréja, vagy Van Eyck Arnolfini házaspárjának – újrafogalmazása Botero festészetének sajátossága; e művek számot adnak az őt ért megannyi művészeti hatásról, amelyet ő a maga esztétikai rendszerében előbb ötvözött, majd újraértelmezett.

Botero csendéleteit, parafrázisait, a mindennapok eseményeinek helyszínt adó színes utcákat, házakat, arénákat és cirkuszokat kerekded és buja formák, jellegzetesen egyszerű, ám mégis kifejező alakok, emberek, állatok és tárgyak uralják. A művek kulcsa az egységesség: a mester úgy közli a külvilágról és annak egy-egy jelenségéről alkotott elképzelését, hogy azt a lehető legegyszerűbben, sokszor statikusan és érzelmi kitörésektől mentesen, a legalapvetőbb gesztusokon keresztül mutatja be. Szobrai ugyanakkor a háromdimenziós térbe kilépő festményalakok, amelyeken a kerekdedség monumentalitássá lényegül.

A budapesti tárlat több céllal rendelkezik: egyrészt bemutatja a latin- amerikai festészet egyik híressé vált képviselőjének műveit ? Botero alkotásait többek közt japán, orosz, német, finn, olasz, izraeli, kolumbiai és egyesült államok-béli közgyűjtemények őrzik ? miközben felhívja a figyelmet azok szellemi és képi előzményeire, másrészt betekintést enged a modern latin-amerikai művészetbe. A kiállítás kurátora Dragon Zoltán művészettörténész, munkatársa Lantos Adriána. A kiállítás támogatója az FHB Bank, fő médiatámogatója a Duna Televízió.