ZETApress

Délután fél 3-kor a Duna Margit híd és Lánchíd közötti szakaszán újraavatták a Lajta Monitor Múzeumhajót, melyet a hagyományoknak megfelelően Hende Csaba hadügyminiszter felesége keresztelt meg.

A monitor már 1996-ban, 125. születésnapján is vízre szállt. Ennek megünneplésére alkalmi postahivatal létesült, ahol kétféle képes levelezőlapot és egy borítékot árultak alkalmi bélyegzéssel. Május 19-én és 21-én 11 órakor lovas futárral korlátozott példányszámú filatéliai anyagot kézbesítettek a Postamúzeumba és a Hadtörténeti Múzeumba ? írtuk meg a Jövő Magyarországa 1996. augusztusi számában.

Születését 1868-ban határozták el, a már akkor is igen bonyolult balkáni helyzet miatt. A Monarchiának olyan hadihajókra volt szüksége, amelyek a Duna és mellékfolyói sekély gázlóin és sebes sodrású szakaszain is át tudnak jutni. Fontos volt, hogy a parti tüzérség tüzének ellent tudjanak állni, ők maguk viszont ellenállhatatlan tűzerővel rendelkezzenek. Egyszeri üzemanyag felvétellel nagy távolságra kellett eljutniuk és onnan visszatérniük. Az elképzelés szerint ezek az építendő hadihajók gyorsan mozgó, páncélozott ütegként járják majd a Duna-medence hajózható folyóit, szemmel tartva az összes lehetséges ellenséget.

Háború esetén a hajók feladata a saját szárazföldi erők átkelésének biztosítása, tüzérségi támogatása, hajó konvojok kísérése, az ellenség csapatmozgásainak zavarása, átkelésének megakadályozása, hadihajói semlegesítése, vízen mozgó értékeinek lefoglalása. A Monarchia hadiflottájának akkori parancsnoka Tegetthoff altengernagy ezeknek a céloknak a megvalósítására monitor-típusú hadihajók építését javasolta.

A monitor akkoriban a legmodernebb hadieszközök közé tartozott. Az első példányt, a típus névadóját, az USS MONITOR-t az amerikai polgárháborúban az északiak építették, 1862-ben. A hajó teljesen különbözött minden addigi hadihajótól. Csupán gőz hajtotta, az igen alacsony és teljesen lapos fedélzeten pedig nem volt semmiféle hagyományos felépítmény. Ott volt viszont tervezőjének, John Ericsonnak zseniális találmánya, a világ első forgatható lövegtornya.

Az európai nagyhatalmak viszont kizárólag tengeri monitorokat építettek. Egyedül a Monarchia geopolitikai és stratégiai helyzete indokolta egy folyami páncélos flottilla kialakítását. így aztán a megalakuló Duna flottilla egy jellegzetesen osztrák-magyar haderőnem lett. 1868-ban tehát a Monarchia hadvezetése két monitor típusú, dunai hadihajó tervezésére, majd építésére adott megbízást. A tervező, Josef von Romakó nagyszerűen megoldotta a kapott feladatot. Az 50 méter hosszú és 8 méter széles hajó, teljes terheléssel is csak 110 cm merülésű volt, még alacsony vízállás melle is át tudott jutni a legtöbb gázlón.

A hatalmas értékű megrendelést a Monarchia számos, nagy hagyományú hajógyára előtt, egy 1868-ban alapított magyar hajógyár, az Első Magyar Pest-Fiumei Hajógyár Rt. kapta. Egy, ma már elképzelhetetlen dolog történt akkoriban itt a pesti Duna-parton: az USA-ban kidolgozott, nagy jelentőségű haditechnikai újdonság szolgálatba állítása után mindössze 9 évvel már megszületett annak javított, magyar változata. A két hajó, a Maros és a Leitha a következő évben készült el teljesen, és szolgálatba állásukkal megkezdődött a Duna-flottilla 46 éves története.

Ez a fegyvernem a Monarchián belül egy kicsit mindig magyarnak számított. Persze nem a hadvezetés véleménye szerint, hanem a lakosság szemében. Legénységének 40-50%-a magyar volt, parancsnokainak jelentős része szintén. Békeidőben a működési területe, kikötőinek nagy része, laktanyái mind Magyarországon voltak. 1919-ig volt hadrendben és eredményesen szolgált a Dunán, a Száván és a Drinán. 1918. április 10-én törölték a flotta nyilvántartásából.

A Monarchia elvesztette a világháborút és megindult a szétesése. IV. Károly király a megszűnő Császári és Királyi Haditengerészet adriai flottáját a délszláv államnak, a Duna-flottillát pedig Magyarországnak adta. Márciusban megalakult a Tanácsköztársaság. A fenyegető katonai helyzet miatt a Hadügyi Népbiztosság áprilisban úgy döntött, hogy újra szolgálatba állítják a Marost és a Leithát, amit ettől kezdve Lajtának neveztek.

Az I. Világháborút lezáró békeszerződések Ausztriának és Magyarországnak megtiltották, hogy monitorokat tartsanak. 1921 januárjától a DDSG korneuburgi hajógyárban lebontották a Marost. A Lajtát és a Szamost megfosztották gépeiktől, fegyverzetüktől és polgári hasznosításra eladásra kínálták. Mindkettőt a budapesti székhelyű Duna-kotró és Gőzhajózási Vállalat tulajdonosa, Fleischmann Antal vette meg. Az államosítások után kialakított nagyvállalat, a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat, népszerű rövidítésével a FOKA hajói lettek, a Lajta mint FK?201-es, a Szamos mint FK?202-es. A ?70-es évek végén történt pontos beazonosításuk, Friedrich Prasky bécsi mérnök és Dr. Csonkaréti Károly történész gondos kutatómunkájának eredményeként.

1992. november 11-én Dr. Margitay-Becht András javaslatára a Hadtörténeti Intézet és Múzeum védetté nyilvánította a Lajta hajótestét. Molnár Iván, volt folyamőr tiszt és flottillás segítségével, 1993 januárjában megalakult az ún. Lajta Bizottság. Igen nehéz feladatuk volt. A történelem ugyanis ismét beleszólt a Lajta történetébe. 1992 tavaszán, a privatizáció során a FOKA Rt-t Lajtástól megvette egy svájci cég (a zürichi Holderbank Kies und Beton Ag). Dr. Major Istvánnak, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkárának segítségével a Lajta Bizottságnak sikerült kapcsolatba lépnie a vállalat egyik vezetőjével, Andeas Pestallozzi úrral.

A vezérigazgató megértve, hogy szándékuk ellenére a magyar történelem egyik jelentős tárgyi emlékét vették meg, ingyen visszaadta a nemrég 3,5 millió forintért vásárolt elevátorhajót. A FOKA Rt. akkori elnök vezérigazgatója, Palágyi Ferenc szintén ingyen lebontatta a mintegy 60 tonnányi munkagép tömeget a monitortestről. Azóta ez a Hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdona, gondozója pedig a Honvéd Folyami Flottilla. 1995-ben Bedő József vállalkozó és Dr. Margitay-Becht András a Lajta helyreállítására alapítványt létesített: a Lajta Monitor Hajózási Alapítványt ? írtuk meg 1996 augusztusában, a Jövő Magyarországában.