Arc és álarc Pécsett
Ezek itt Hrapka Tibor fotográfiái. Olyan fényképek, amelyekhez életem szeletei szolgáltatták a témát, amelyek a fotográfus és az író alkalmi találkozásainak eredményei, amelyek kivágott realitások az életemből és a környezetemből, amelyben éppen mozogtam, s mindig megdermedtem, amikor egy pillanatig arra várakoztam, hogy Tibor lefényképezzen, sőt igyekeztem olyan képet vágni, hogy a rólam készült fénykép valóban a képmásom legyen, hallottuk a pécsi filmszemlén.
Tehát ezek a fényképek egy valódi emberről tudósítanak, akit minden alkalommal más-más miliőben, más-más ruhában, más-más hangulatban és lelkiállapotban orvul megleptek a fényképezőgéppel. Ezt jól tudta Hrapka Tibor, a fotográfus is, s ahogy változtam az időben, úgy változtak az ő fotográfiái, s velük az én ábrázatom meg a gesztusaim, írta Bohumil Hrabal Kerskóban, 1986.tavaszán.
Lehetséges-e ennél kifejezőbb módon papírra vetni fotós és modellje közös munkáját? A fényképész megörökítette az író portréját, az író pedig a fényképészét. Hrabal írásával megnehezítette dolgunkat, szavai után nagy merészségre vallana, ha megkísérelnénk kiállítás-ajánlót írni. Ugyanakkor meg is könnyítette munkánkat, hiszen a cseh irodalom egyik legendás alakja megtette azt a szívességet, hogy leírta benyomásait arról a zavarbaejtően bizalmas folyamatról, amelynek eredménye a húsz évvel ezelőtt született portrésorozat. A Hrabal arcait ábrázoló tárlatot kedd este nyitotta meg Gamus Árpád, a Pécsi Galéria, illetve Dr. Gál Jenő, a budapesti Cseh Centrum igazgatója.
Hrapka Tibor fotói Bohumil Hrabalról
Valóban más-más benyomásokat kelt bennünk az író, aki pulóverben kertészkedik, vagy egy ásóval a kezében sétál az erdőben, máskor pedig micisapkában kirakatokat nézeget. Általában cigarettafüst lengi körül, az egyik klasszikus portréképen még nem. Ezen éppen rágyújt. Homloka összeráncolódik, ami még karakteresebbé keményíti vonásait, mint amilyenek azok valójában. Koncentrál, hogy a néhány másodpercre fellobbanó lángocska biztosan találkozzon a cigaretta végével.
Hrapka Tibor gyakran elcsípett olyan helyzetben, amikor nem tudtam azonos lenni saját képmásommal – vallja Hrabal (…) többnyire nagy kedvem van a mindennapi életben olyannak látszani, amilyen a fotográfiákon vagyok… És ennek ellenére Hrapka Tibor néhány alkalommal úgy örökített meg, hogy nem is tudtam róla, ezért álarcom, a fotográfus készenlétének és művészetének köszönhetően, emberarccá szelídült, adta hírül Moveast Sajtóiroda.
