A szóra bírt műtárgy
Vajon csak vásárlás útján gyarapodik a múzeum? Ki volt MS mester? Ismerjük-e a modern monogrammistákat? Hogyan segíti a levéltár, vagy éppen a restaurálás a művészettörténészi munkát? Az elmúlt 15 év új szerzeményeiből nyílt kiállítás a héten a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállításra kerülő válogatás megpróbálja bemutatni azt a szellemi teljesítményt is, ami a fontos művek felismeréséhez és megismertetéséhez szükséges. Az új szerzemények mellett szót kapnak az új tudományos eredmények, ha nem is a Galéria 50 évére, de az utóbbi 25?30-ra visszatekintve.
Ez alatt az idő alatt egészült ki a gyűjtemény a régi magyarországi művészet emlékeivel, s lett teljes a kronológia a jelenkorig. Míg a kortárs kollekció mennyiségi és minőségi növekedése egyaránt számottevő, hála elsősorban az állami mecenatúrának, a középkori és barokk gyűjteményi részleg, a ritkábban adódó szerzeményezés mellett főként intenzív kutatómunkával gyarapítja az értékeket.
Nem várható persze teljes adatsor egy régóta ?ismeretlenként? őrzött, több száz éves műalkotásról. Gyakran az évtized-pontosságú datálás, a készítés helyének, a mű tárgyának és rendeltetésének meghatározása, a személyes és a korstílus hálójában történő elhelyezése is nagy eredmény. Ahogyan szinte jutalomjáték egy-egy névről ismert és megfogható életművel rendelkező mester útjának követése, művészi szándékainak megértése.
Ezt az összetett nyomozómunkát elsősorban az állandó kiállításokon tudják bemutatni: a középkori kőtár, táblaképek és szobrok, a késő gótikus szárnyas-oltárok és a barokk művészet termeiben (D épület földszint és I. emelet) rövid, illusztrált tanulmányok vezetik végig a nézőt a felismerés, a meghatározás folyamatán olyan jeles műalkotások, mint MS mester alias Marten Swarcz Vizitáció-képe, a csíkmenasági főoltár, David Richter vagy Dorffmaister István arcképei példáján. Ezzel próbálják szoktatni a közönséget a kevésbé ismert művésznevek ? Strecius János, Izbighy Vörös István, Spalinszky Mihály ? ízlelgetéséhez.
Az igazi újdonságot természetesen A épület első emeletén megrendezett időszakos tárlat nyújtja. Itt nemcsak a jó néhány újonnan bekerült és meghatározott műalkotás ? kezdve a pilisi ciszterci templom 1200?1220 között készült szentélyrekesztőjének töredékein, Mányokin és Orlai Petrich Somán, Mednyánszky Lászlón át Nemes Lampérthig ? hasonló szöveges bemutatkozására kerül sor, hanem további középkori és barokk művek mellett száznál több, jónevű, régóta vágyott, ?becserkészett?, 19?20. századi festmény, grafika, szobor, érem és adattári dokumentum impozáns kollekciójának felmutatására.
Mindig öröm, ha a 19. századi nemzeti szobrászatunk megteremtőjének, Ferenczy Istvánnak az életművéhez újabb alkotást sorolhatunk, főként akkor, ha az ábrázolt személy nem más, mint a városfejlesztő József nádor. A művészettörténész szakemberek tudták, de a nagyközönség számára nem volt nyilvánvaló, hogy Boros József Libanoni emírjének díszes öltözete mögött gróf Zichy Edmund utazó és műgyűjtő személyét fedezhetjük fel. Az utóbbi évek kutatásai világítottak rá arra is, hogy 1871-ben Székely Bertalan nem valamiféle fantáziaképet alkotott a Japán nő megfestésével, hanem az eredeti metszeteket tanulmányozva a ?japanizmus? világviszonylatban is korainak számító egyik főműve került ki a keze alól.
Néha igazi leletre is bukkanunk a raktárak mélyén: egy ismeretlen szerzőségű virágcsendéletet sikerült Brancusi Pogány kisasszony-szobra modelljének, Pogány Margit festőnőnek a nevéhez kapcsolni. Szerencsére az ajándékozási kedv az elmúlt másfél évtizedben sem csappant, így például Márffy Ödön özvegye végrendeletében számos kiemelkedő festményt és grafikát hagyományozott a múzeumra. Hasonlóan nagyvonalú gesztusként került külföldről haza a nagybányai Mund Hugónak és Dömötör Gizellának a hagyatéka, vagy Weininger Andornak, a Bauhaus magyar mesterének válogatott anyaga. A szerzeményezés és tudományos feldolgozás együttes munkája a muzeológus folyamatos feladatai közé tartozik, még akkor is, ha az élő művészek ? Lossonczy Tamás, Schéner Mihály, Csernus Tibor, Lakner László, Bak Imre és mások ? művei kevésbé filológiai aprómunkával, hanem összefoglaló kiállítások rendezése során kerülnek az őket megillető művészettörténeti helyre.
A kiállítás egyúttal számvetés: jobbára közpénzből gyarapodunk, érte mindenkor közkincset kínálunk. Ezenközben, a múzeumi munka során, legyen az restaurátori beavatkozás vagy művészettörténeti kutatás, értéket növelünk. Ezt az anyagi-szellemi hozadékot tárja a nagyközönség elé jubileumának évében a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítást rendezte: Szücs György, Buzási Enikő, L. Kovásznai Viktória, Százados László és Zsákovics Ferenc.
