Csete-csoport a Műcsarnokban
Tegnap 18 órakor nyílt meg a Műcsarnokban Csete György (1937?2016), a magyar organikus építészet egyik alapító atyja, és felesége, Csete Ildikó (1940-2018) textilművész-képzőművész munkásságát, a Csete György vezette 1970-1976 között működő és később Pécs Csoport néven ismertté vált építész társaság, a Pécsi Ifjúsági Iroda 1970-es évekbeli műveit bemutató kiállítás.
A szeptember 15-én vasárnapig látható tárlat kurátora: Sulyok Miklós, kurátorasszisztense: Dekovics Dóra. Közreműködő partner: Csete Alapítvány. Csete György és Csete Ildikó munkásságáról bővebb információ idekattintva olvasható. Fotóink Katona Lucia felvételei.
A csoport tagjai: Blazsek Gyöngyvér, Csete György, Deák László, F. Kovács Attila, Jankovics Tibor, Kistelegdi István, Nyáry József és Oltai Péter voltak. Csete állandó statikus mérnöki társa Dulánszky Jenő volt. Építészetük a természet, az építészet és az ember mára elveszített egységének helyreállítását, az ipari környezetpusztítás és az energiapazarlás megállítását, a szoláris energia (ma megújuló energiaforrásoknak neveznénk) kiaknázását szorgalmazta.
A magyar organikus építészetet Csete a XIX-XX. század fordulójának magyar szecessziós építészetéből eredeztette, fő céljának pedig az anyanyelvű építészet megteremtésében látta, szemben az 1970-es években uralkodó nemzetközi modernizmus technicista sivárságával.
Csete György világhírű Forrásházával (1970) indul a tárlat, amely költői építészeti látomás ember és természet egységéről. Ezzel szinte egyidős a paksi atomerőmű lakótelepének első üteme, az ún. tulipános házak (tervezők Csete György, Deák László, Kistelegdi István és Jankovics Tibor), melyek a csoport nevét országosan ismertté tették a róluk kipattant sajtóvita révén, amely a csoport feloszlatásához vezetett.
A kiállítás termeit végigkíséri egy válogatás a Csete által egész életében A4-es lapokon rendületlenül készített, rendkívüli terjedelmű szabadkézi rajzok sorozatából, melyeket gondolkodó rajzoknak vagy konceptuális diagramoknak nevezhetnénk.
Csete Ildikó az Iparművészeti Főiskolán folytatott tanulmányai után egy bő évtizedig a Goldberger Textilnyomógyárban dolgozott nyomott-anyagtervezőként, azután a szabad tervezői tevékenységet folytatta élete végéig. Szemléletét a Gödöllői művésztelep alkotó szellemisége és az 1970-es évek finn iparművészete határozta meg. A művésztelepen keresztül a kalotaszegi népművészethez, a finnek révén pedig az európai modernitáshoz is kapcsolódott.
Műveinek legfőbb témája és formai motívuma mindvégig a magyar múlt és a magyar népi, illetve növényi ornamentika gazdag, sokrétű világa maradt. Életműve azt bizonyítja, hogy nincsen szakadék a múlt és a jelen művészete között, mert mindkettő élő. E gondolatkör a kiállításk fő üzenete is egyben, hiszen a mai ökológiai és civilizációs problémák pontosan e kérdések körül forognak.
