ZETApress

hírportál

Árverés Józsefvárosban

ART FOR DINNER by müüska bazaar holnaptól a Horánszky utcában. A müüska bazár beállt azok körébe, akik úgy gondolják, hogy válság és félrenevelt közízlés ide vagy oda, lehet már manapság labdába rúgni fiatal művészekkel ? tudta meg Lantai József.

Magasabbra tették a lécet és nem csak, hogy kortárs, de javarészt limitált szériás (maximum öt darabos hivatalosan számozott) digitális munkák vászonra nyomott változatait árulják. Ez is az oka annak, hogy nem csak galériaként funkcionálnak, sokkal inkább lakberendezési boltként. Azt remélik, hogy sikerül egy kicsit oldani azt a fajta sterilitást és pátoszt, ami általában egy galériában elhelyezett kép kapcsán érződik sokakban, és ami miatt ezek a sokak nem is mernek közelebb kerülni a témához, holott lehet, hogy értékelnék.

Az ART FOR DINNER (korábbi nevén Art for Lunch) épp az utóbbi tevékenységet hivatott némileg támogatni, Minden kortárs alkotót megilleti a tisztelet részükről is, mindenkit szívesen képviselnek és adnak teret annak, hogy kikerülhessen a ?piacra?, mégis szeretnének egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni a számítógépes munkákra, mert úgy érzik, jogtalanul szorulnak háttérbe. A digitális világ olyan vizuális eszköztárat ad egy tehetséges alkotó kezébe, amivel egészen más jellegű, de hihetetlenül izgalmas képi hatást, szuggessziót tud kifejezni egy-egy munka, s bár ecsetvonások és festékvastagság nem érzékelhető, az alkotó személyisége és a komoly munka igen.

Az ART FOR DINNER nevű eseményüket 3 havonta szervezik, (a június 2-i lesz a harmadik alkalom) melynek keretében bemutatkozik, illetve árverésre kerül az aktuálisan kiválasztott alkotók 3 munkája. Szeretnék megtalálni a közönségüket, azokat tehát, akik nem csupán értékelik az izgalmas lakberendezési kiegészítőket, tárgyakat, de a művészi törekvéseket és elfogadják, hogy a kortárs ?akár digitális-alkotóknak helyt kell adni, de megérinti őket a birtoklás szenvedélye is. Értékként és igazi kincsként kezelik majd az árverésen szerzett zsákmányokat és mielőbb visszatérnek majd begyűjteni az általuk kedvelt alkotó további munkáit vagy teljesen beleszeretnek pl. az antik faliórákba.

A holnapi ART FOR DINNER programja: 20 órakor PÁRBESZÉD Bakács Tibor és vendége: GESZTI PÉTER. 20:30-kor ÁRVERÉS Fekete Csabi munkáiból, majd TOMBOLA sorsolás a müüska bazaar termékeiből. Zene: Matzaa&U’dyt. Ne ijedjen meg senki, licitálni természetesen NEM kötelező, azokat is várják szeretettel, akik egyszerűen csak egy kellemes estére vágynak!

Fekete Csabi

A szabadúszó grafikus/art director Budapesten él és dolgozik. A rajzolás mindig közel áll hozzá, 16 éves korában kezdett el érdeklődni a számítógépes grafika iránt. Nyolc éve dolgozik grafikusként. Két és fél éve szabadúszó. Tudását saját maga, illetve a szakmában eltöltött idő alatt szerezte, kifejezetten a modern digitális illusztrációkra, a fotómanipulációra, a web design és a flash animációkra, illetve az arculattervezésre fókuszálva.

Grafikáiban belső világát próbálja kifejezésre juttatni, amihez a legtöbb inspirációt a zenéből, természetből és az őt ért intuíciókból meríti. Az árverésre bocsátandó képei: Gondviselő (Guardian) 65×65 cm vászon, digitális nyomat, kikiáltási ár 45 ezer forint. Holdvirág (Moon Flower) 145×65 cm vászon, digitális nyomat, kikiáltási ár 60 ezer forint. Pillanatnyi napfény (Desert Scape) 84×118 cm digitális nyomat, vászon, digitális nyomat, kikiáltási ár 65 ezer forint.

Szóljon hozzá!