Nógrádiak Újbudán
Akár történelminek is nevezhető a Nógrádhoz kötődő grafikusok műveinek csoportos kiállítása, mely január 04-én csütörtökön 18 órakor nyílik az újbudai Bartók1 Galériában, a Bartók Béla út 1-ben és január 23-án keddig látható.
Nógrádi képzőművészek alkotásainak (bármely művészeti ágból) ilyen nagy létszámú csoportos bemutatására a megyén kívül aligha került valaha is sor. Ráadásul, ezt egy magángaléria, a balassagyarmati Artéria Galéria kezdeményezte, szervezte, bemutatva A Nógrádi Huszonhetek félszáznyi grafikai alkotását – tudatták a balassagyarmatiak.
Fricska Éva galériatulajdonos szándéka az volt, hogy a korosztályok, a különböző technikák egyaránt képviselve legyenek, ahogyan a régi nagyok, a tevékenyen alkotók, az elismert művészek, a szárnyaikat bontogató, még tanuló grafikusok művei is megjelenhessenek. Tisztelegve a grafika nagymesterei előtt, Szabó Vladimir, Farkas András és Jánossy Ferenc alkotásai is láthatók majd a január 23-án keddig látható kiállításon, ahogyan Farkas András egykori tanítványai közül Mózer Erzsébet és Merczel Péter grafikusművészek művei is. A teljes névsor a meghívóban olvasható. Megnyitja: Orbán György János grafikusművész, művésztanár.
A galériatulajdonossal Nagy László által készített, a Palócföld 2020/3. számában megjelent interjút idekattintva olvashatjuk. A művek és maga a kiállítás létrehozásának szándéka mindenképpen megérdemli a látogatást!