ZETApress

hírportál

FISE 40 Újbudán

Tegnap 18 órakor FISE 40 címmel 180 tagjuk munkáiból nyílt kiállítás a B32 és a Trezor Galériában. Megnyitotta: Mayer Kitti designteoretikus és Mascher Róbert, a FISE elnöke. Közreműködött: Manaman handpan művész. A Nemzeti Kulturális Alap támogatta tárlat október 20-án csütörtökig látható Újbudán, a Bartók Béla út 32-ben.

Pályafutása elején sok fiatal alkotó érezheti úgy, hogy magukra maradnak az iparművészet, a design világában, nehezebben jutnak információhoz, nehezen találnak utat munkáik a közönséghez. Attól is tarthatnak, szakmai kapcsolataik elhalványulnak, megszakadnak. Ezen gondok megoldására jött létre 40 évvel ezelőtt a Fiatal Iparművészek Stúdiója, mely immár közhasznú egyesületként, elismert szakmai szervezetként tevékenykedik. Körlevélben tájékoztatja 350 tagját a felderített lehetőségekről, pályázatokról.

Honlapjával, kiadványokkal és kiállításokkal – olyanokkal, mint a mostani, a B32 FISE40 – igyekeznek nagyobb publicitást biztosítani számukra. A FISE tagok két teremben látható ünnepi kiállítása nem csupán szép tárgyak prezentációja, hanem egy közösségben érlelt önmeghatározás, a fiatalok válasza a kortárs magyar iparművészet előtt álló feladatokra. Egyszerre mutatja be az egyéni teljesítményeket, a korosztály művészi színvonalát és az Egyesület szakmai rangját.

A FISE sikerének titka, hogy a tagok között számos, a kortárs design élvonalába tartozó, nemzetközi szinten is kimagasló munkákkal rendelkező alkotó van, akik nem csak az egyesület életében való jelenlétükkel növelik a FISE presztízsét, hanem aktívan részt is vesznek annak működtetésében. Nemzetközi kiállításaikról, belvárosi Galériájukról, többet is megtudhatunk honlapjuk segítségével. Ott olvastuk, hogy október 15-én szombaton 11-től 17 óráig FISE Art Fair című iparművészeti vásár, majd 20-án csütörtökön 17:30-tól 21 óráig finisszázs lesz a B32-ben.

Szóljon hozzá!