Piavétől a Donig ? a Dontól a Dunáig
A Dontól a Dunáig címmel nyílt kiállítás ma délben a Hadtörténeti Múzeumban. A kiállítás az egy évvel ezelőtt megnyílt Piavétől a Donig – Magyarország katonai története 1918?1948. című kiállítás folytatása, annak befejező része.
A címben szereplő három folyó a 20. századi magyar történelem jelképévé vált. A Piave az első világháború magyar katonájának a folyója, a magyar katona hősiességének tanúja, míg a Don, a magyar katona tragédiájáé. A Duna mindennapjaink szimbóluma mellett sok-sok felemelő győzelem és bukás tanúja volt. Összekuszált, kiszámíthatatlanak huszadik századunk három hadtörténeti tájékozódási pontja ez a három folyó.
A tablók a magyar katona 20. századi útjáról mesélnek: hova ment, meddig mehetett, hol teljesítette küldetését a haza érdekében. Bármilyen formában került is a távoli harcmezőkre, a végső csatákat mégis szülőföldjén kellett megvívnia, honvédő háború formájában. Ezt tették a Piavétől hazatért magyar katonák 1918 és 1920 között az ország csonkítására fegyverrel érkező antant csapatok ellen reménytelenül küzdve, s ezt a kilátástalan harcot vívta a nagyhatalom félelmetes hadserege ellen több, mint fél éven át 1944. szeptemberétől 1945. áprilisáig.
Az új kiállítás 300 négyzetméter összterületű, és történelmünkből öt esztendőt fog át. Benne van a háború minden szenvedése, hősiessége, tragédiája, kilátástalansága. Benne van a legyőzött ország parányisága, elesettsége, és benne a nagy világégés utáni felszabadult eufória. A remény, a remény elhalása, majd a fenekedő új diktatúra másik sorscsapása, a baloldali totalitarizmus, mely évtizedekre kijelölte az ország sorsát.
Ellentétes történelmi és politikai nézetek, filozófiák állnak szemben egymással a korszak megítélésében. Érzelmi megnyilvánulásoktól sem mentes a magyar honvédség második világháborús szerepének értékelése. A kiállítás rendezői nem dugták homokba a fejüket, hanem szigorú szakmai alapon, offenzív módon a problémák elé léptek, és a történeti kiállítás műfaji keretei között egy mértéktartó megoldást találtak a korszak tárgyilagos históriai megismertetésére.
A történeti kiállítás rendezője az alkotás során egy jó értelemben vett pozitivista történészi módszert alkalmazott. Nem értékeli, hanem bemutatja, beszélteti a tárgyakat. Megfelelő csoportosítással olyan miliőt alakít ki, amelyben azok kibonthatják valós tartalmukat.
Az első terem központi témája Magyarország német megszállása 1944 márciusában. A következő terem a Magyarországra megérkezett háborút mutatja be. A harmadikban a háború utáni éveket ismerhetjük meg. Az új honvédség szervezését, az újjáépítésben részt vevő műszaki alakulatok tevékenységét, különös tekintettel az aknakutatókra. Ez utóbbiakat zászlójuk is megidézi, amit a terem közepén elhelyezett vitrinben állítottak ki. A zászló mellett aknakutató eszközök láthatók. A hadsereg másik fontos tevékenysége ekkor a határvédelem volt. Ezt a témát külön tabló mutatja be.
A háború utáni években az újjáépítés mellett a másik fontos problémája a magyar társadalomnak a hadifogolykérdés volt. Külön rész foglalkozik a szovjet és nyugati hadifogság kérdéseivel, számos hadifogolytárggyal és -dokumentummal. Társadalmat izgató kérdés volt a háborús bűnösség problematikája, a népbíróságok működése is. Ezt a témát külön tablón láthatjuk a magyar származású Kovách György amerikai ezredes hagyatékából. A fényképek a börtöncella kukucskálóján keresztül készültek a cellákban lévőkről, többek között Bárdossy Lászlóról, Imrédy Béláról, Szálasiról Ferencről és Hain Péterről.
Fontos mozzanat a szovjet magyar kapcsolatok alakulása is. Ennek egyik érdekes dokumentuma az 1948-ban aláírt magyar?szovjet államközi szerződés a magyar demokratikus honvédség, a későbbi néphadsereg fegyverzeti ellátásáról. Az utolsó teremben egy korabeli híradókból összeállított film pereg. Aki a magyar hadifogoly listákra és a háborús veszteségekre kíváncsi, leülhet egy számítógép elé, és a használhatja a kereső programot. A kiállítás a múzeum első emeletén tekinthető meg.
