ZETApress

hírportál

SzeptEmber Feszt a Bókay kertben

Szeptember első hétvégéje hagyományosan a szórakozni vágyó családoké a 14 hektáros XVIII. kerületi Bókay kertben. A közel egy évtizedes múltra visszatekintő SzeptEmber Feszt minden évben egyre több látogatót vonz Pestszentlőrincre. A főváros egyik legnagyobb gasztronómiai eseményére mintegy százezer embert várnak az idén ? tudtuk meg délután az új Tündérkert étteremben. A szervezők a hagyományos programokon kívül ezúttal számos újdonsággal is szolgálnak szeptember 5-től 7-ig.

Szombaton délután a SzeptEmber Feszt vendége lesz a Rádió 6. A rádió hozza sztárvendégeit, akiket bizonyára szeretettel fogad majd a közönség. Találkozhatnak Roy-jal és Ádámmal, Szekeres Adriennel, fellép Emilió, Zséda, majd a kiváló hangulatot biztosító CopY Con koncertjével zárul az este. A fesztiválon egyedülálló teljesítményre készül ef Zámbó István festőművész, óriásfestményt készít majd. A Kézenfogva Alapítvány az ?elfogadás kamionját? hozza el, ahol nem mindennapi tapasztalásokat tehet a látogató.

Az idén a SzeptEmber Feszt díszvendége Roding. A bajor városka Pestszentlőrinc-Pestszentimre testvérvárosa. A két település között egyre szorosabb a kulturális és szakmai együttműködés. Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata, a Hotelinfo Kft, és a Lőrinci-Szemeretelepi Polgárőrség hagyományosan a Bókay kertben rendezi meg a SzeptEmber Fesztet. A rendezvény fővédnöke Dr. Mester László polgármester, országgyűlési képviselő és Simon Gábor országgyűlési képviselő, védnök Dr. Gurmai Zita, az Európai parlament képviselője.

Négy színpadon 120 féle zene várja a látogatókat, hogy mindenki találhasson jót, kedvére valót. Itt lesz a Back II Black, Kaukázus, Goulasch Exotica, Váradi Roma Café, Maksa Zoltán, Maszkura és a tücsökraj, Unisex, Bódi Guszti, Deák Bili Blues Bánd, Kiscsillag, P. Mobil.

A SzeptEmber Feszt programjából nem hiányozhat a politikusok főzőversenye. Szombaton a polgármesterek és csapataik mérik össze főzőtudományukat, vasárnap hagyományos módon a honanyák ragadnak fakanalat. Szombaton fél tízkor az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend bevonulása után Dr. Mester László polgármester megnyitójával veszi kezdetét a három napos fesztivál. Indul a polgármesterek és csapataik főzőversenye, ahol eldől, hogy melyik kerület csapata viszi el a ?trófeát?.

Fél 12-kor a polgármestereket tesztelik a Rádió 6 műsorvezetői a Bogrács színpadon, a főzőverseny eredményhirdetése pedig fél 3-kor várható. Öt órától a Rádió 6 Road Show-ja indul, majd este 10 órakor tűzijátékkal zárul a program. Mester László, a polgármesterek főzőversenyének életre hívója, a fesztivál házigazdája, különösen büszke arra, hogy egy politikamentes rendezvényt sikerült megteremteni politikusok közreműködésével, és mindezt sikerült is megőrizni végig a közel egy évtized alatt. Az ellentéteket, véleménykülönbségeket kötelező ilyenkor félretenni, a ?fehér asztal” mellett pedig kellemesen lehet beszélgetni, tapasztalatot és gondolatot cserélni. Számos kerület élén volt személycsere a ciklusok alatt, mégis az önkormányzatok fáradhatatlanul főzik pörköltjüket a SzeptEmber Feszten.

Vasárnap a női parlamenti képviselők és államtitkári csapat Gurmai Zita, az Európai Parlament képviselőjének hívására ismét fakanalat ragadnak. Hatodszor mérik össze főzőtudományukat, ne hogy minden babér a polgármestereknek, a férfiaknak jusson. A hölgyek minden évben fergeteges hangulatban sütnek-főznek, nem is annyira a győzelemért, mint inkább a társaság kedvéért. Ebben az évben Helmuth Kuhne német európai parlamenti képviselő is részt vesz a főzőversenyen felesége kíséretében.

A SzeptEmber Feszt minden évben helyt ad a civil társadalmat foglalkoztató kérdések megvitatásának. Az idén az elfogadás kamionjába térhetnek be a látogatók. A Kézenfogva Alapítvány ? az ötlet életre hívójának ? melynek célja, hogy az értelmi és halmozottan fogyatékos, autista emberek társadalmi egyenértékűségére irányítsa a figyelmet. A járművet úgy alakították át, hogy viszonylag kis térben többféle benyomás érje a látogatót, lásson, halljon, sőt maga is cselekvő részeszévé váljon a kamion világának. Videó üzenőfalon bárki elmondhatja benyomását, élményeit, egyúttal megtapasztalhatja, hogy milyen nehézségeket kénytelenek leküzdeni az értelmi fogyatékos emberek életük során nap, mint nap. Újra lesz civil sátor, melyben az info-sarokban megtalálhatók lesznek az Európai Unióval kapcsolatos kiadványok, tájékoztató füzetek.

Vasárnap 10 órakor a civil sátor vendége lesz Dr. Lomnici Zoltán. A beszélgetés témája a civil szervezetek internetes bírósági nyilvántartása lesz. A szervezők remélik, hogy 11 órától az olimpiai vízilabda csapat néhány tagjával találkozhatnak az érdeklődök egy kötetlen beszélgetésen.

Senki se marad éhes! Kiváló éttermek különféle húsokból készítenek harmincféle pörköltet, közülük még az ínyencek is találnak majd kedvükre valót. A médiasztárok sem maradhatnak ki a sütés-főzésből, a Heinz Média Grill Versenyben a média képviselői és szereplői közösen sütögetnek. Természetesen a zsűri itt is szigorúan ellenőrzi a végeredményt.

A SzeptEmber Feszt az évek alatt a főváros egyik legrangosabb eseménye lett. Igazi, békebeli hangulatával, kiváló zenei és gyermekprogramjaival, gasztronórniai ínyencségeivel vonzza a családokat a főváros szinte minden pontjáról, de szerte az országból is. Hiszen például a hortobágyi pásztorok, a palóc asszonyok, vagy Tiszafüred képviselete nélkül elképzelhetetlen a fesztivál. Kilenc évvel ezelőtt a Lőrinci-Szemeretelepi Polgárőrség kezdeményezésére egy családi pörköltfőző versennyel indult ez a programsorozat, amely mára a főváros meghatározó gasztronómiai rendezvényévé vált.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Nagyobb, színesebb, hangulatosabb | ZETApress

Szóljon hozzá!