ZETApress

hírportál

Lezárult az első, toborzó forduló!

A Mátyás, a király képregény-pályázat első fordulójának követelményeit eddig 39 pályázó teljesítette, egyelőre ők vannak versenyben a négyszázezer forintos fődíjért. A beérkezett pályamunkák más-más stílusban készültek: hagyományosabb grafikáktól a mangákon át egészen a sajátos vizuális világú művekig sok minden megtalálható köztük. Már a figura és látványtervek is izgalmas versenyt ígérnek. Az eddig beérkezett munkák itt megnézhetők.

Fontos, hogy többen kértek haladékot az első fordulós anyagok elkészítésére. Ezért, a rövid toborzó fordulót figyelembe véve, a figura és látványtervek leadási határidejét meghosszabbítják: akinek nem sikerült elkészülnie, de szeretne csatlakozni, az a második fordulóban megteheti. Nem kell mást tennie, mint jeleznie a pályázati email-címen részvételi szándékát, és egyszerre küldeni be az első és második forduló anyagait.

Mivel az első fordulót nem követte zsűri-válogatás, a már versenyben lévő pályázók is cserélhetik, továbbfejleszthetik eddig beküldött anyagukat. Akik eddig időre teljesítettek, azoknak köszönik a gyors és pontos munkát, ők innentől nyugodtabban dolgozhatnak. A később csatlakozóknak pedig bele kell húzniuk.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Ki lesz király a Millenárison?

Szóljon hozzá!