ZETApress

hírportál

Budapesti Karácsony

Immár kilencedik alkalommal veszi kezdetét ma a város szívében a Budapesti Karácsony rendezvénysorozat. A főváros karácsonyi vására és az ehhez kapcsolódó több mint 150 kulturális program mára nemcsak nemzetközi hírű eseménnyé, hanem a téli szezon egyik legkedveltebb attrakciójává nőtte ki magát. A közel egy hónapig tartó vásár évente több mint fél millió látogatót vonz Magyarország és Európa minden tájáról. Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes és Fekete László, az eseményt szervező BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója, valamint a kapcsolódó programok szervezői a Szépművészeti Múzeumban mutatták be a december 24-ig tartó Budapesti Karácsony programját és rendezvényeit.

A Budapesti Karácsonyi Vásár az ünnepi készülődés egyik különleges eseménye. Nemcsak a budapestiek kedvelt találkozóhelye, de nagyon kevés az a külföldi turista is, aki úgy hagyja el a fővárost, hogy ne sétálna ki a Vörösmarty térre. A vásár és az ehhez kapcsolódó több mint 150 kulturális program ugyanis mára nemcsak nemzetközi hírű eseménnyé, hanem a téli szezon egyik legkedveltebb attrakciójává nőtte ki magát.

A Budapesti Karácsony közkedvelt és Európa-szerte híres ünnepi atmoszférája elsősorban a jellegzetes pavilonoknak és az egyedülálló kínálatnak köszönheti népszerűségét, hiszen több mint száz kézműves mutatja be népi- és iparművészeti különlegességeit, hagyományos termékeit és egyedi ajándékait. Budapest egyik legszebb tere így évről évre az ünnephez méltó vásár színtere, ahol az érdeklődök tucatáruk helyett igényes népművészeti és iparművészeti alkotások között válogathatnak.

A kulináris élvezetek kedvelői számára is igazi ínyencségeket tartogat a Budapesti Karácsony, hiszen a vályogkemencében sült kenyérlángos, a kürtőskalács-készítő és rétessütő, a kemencében sült hagyományos népi ételek és a pecsenyesütők standjairól áradó illatok messziről odavonzzák a látogatókat. Aki szereti a finom forralt bort, annak szintén a Vörösmarty téren a helye ? ráadásul az évente megújuló vásári bögrét a fűszeres ital fogyasztása haza is viheti. Ha mindez nem lenne elegendő, a vendégeket klasszikus zene, magyar népzene és néptánc, gyermekműsorok és koncertek színes kavalkádja szórakoztatja.

Megnyílt a Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár

A Budapesti Karácsonyt a kontinens legrangosabb karácsonyi eseményei között tartják számon: 2006-ban a világhírű Travel&Leisure magazin beválogatta a tíz legjobb európai karácsonyi rendezvénysorozat közé, az Expedia nemzetközi turisztikai portál szerint pedig nehéz lenne ennél autentikusabb karácsonyi vásárt találni. A legnépszerűbb útikönyvek szinte kivétel nélkül kihagyhatatlan látnivalóként ajánlják a Budapesti Karácsonyt.

Mára az esemény túlnőtte Európa határait is, hiszen a közelmúltban Kanada legnagyobb népművészeti fesztiváljának díszvendégeként mutatkozott be. A fesztivál művészeti igazgatója személyesen hívta meg a Vörösmarty téri kézműves áruk színvonaláért felelős Népművészeti Egyesületek Szövetségét, miután 2006-ban végiglátogatta Európa legnagyobb karácsonyi vásárait, s a bécsi, pozsonyi, varsói, prágai vásárokat megelőzve több szakmai szempont alapján is a budapestit ítélte a legszínvonalasabbnak. Az európai városok turisztikai hivatalainak szövetsége (European Cities Marketing) legutóbbi ülésén kiemelten foglalkozott a nagyrendezvények nemzetközi promóciójával, ahol a nagy vonzerejű eseménysorozatok között példaként a Budapesti Karácsonyt említették.

Programok és rendezvények

Ahogy az már megszokott, a közel egy hónapon át tartó vásárhoz idén is számos egyedi attrakció és program kapcsolódik. A Vörösmarty térre érkezőket óriási karácsonyfa és adventi koszorú, valamint művészeti középiskolások közreműködésével készült, a szobor körül felállított Betlehemi Jászol Kiállítás fogadja. A Gerbeaud Ház ablakaiban ismét feltűnik az Adventi Kalendárium, ami már nem először örvendezteti meg a látogatókat. December 1-eje és 23-a között délután 5 órakor, 24-én pedig délben fény-és hangjáték kíséretében nyílik ki egy-egy kortárs művészeti alkotást leplező ablak.

A karácsony elsősorban a gyermekeké, akiket naponta megrendezett gyermekelőadásokkal, fűtött kézműves műhellyel és édes-illatos finomságokkal várnak a térre. Az ajándékkészítő játszóház fél 7-ig várja nyitott kapukkal a vállalkozó szellemű kicsiket és nagyokat, akik maguk készíthetik el a családnak szánt ajándékokat, vagy akár egyéni karácsonyfadíszeiket. Az igazi lappföldi Mikulás is állandó és mindenki által várt vendége a Budapesti Karácsonynak.

A nem mindennapi zenei események kedvelőinek kihagyhatatlan program december 9-én Kárászy Szilvia zongoraművész-zeneszerző hagyományos harangjátékkoncertje a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, amely szinte a kezdetektől fogva része a Budapesti Karácsony rendezvénysorozatának. Kárászy Szilvia aktív segítője a fogyatékkal élő tehetséges művészeknek, ezért az általa alapított ?Aranyharang-díjakat? a koncert végén olyan gyengén látó fiataloknak adja át, akik valamely területen kiváló eredményt értek el.

Kodály Zoltán születésének 125-ik évfordulója alkalmából a fővárosi karácsonyi vásár december 16-án különleges összeállítással tiszteleg a magyar népdalgyűjtő-zeneszerző munkássága előtt. A színpadi programok között szerepel többek közt a Zeneakadémia hallgatóinak előadása, de számos ismert művész is megszólaltat népszerű Kodály-műveket. Emellett a Budapesti Karácsony teljes időtartama alatt, azaz mától december 24-ig minden nap színvonalas karácsonyi műsorok, kulturális és zenei előadások várják az érdeklődőket a téren felállított színpadon.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Harangjáték az Akadémián

Szóljon hozzá!