ZETApress

hírportál

Aki meghódította Budapestet

A közelmúltban kétnapos magán- és háromnapos hivatalos látogatáson járt hazánkban Kanada főkormányzónője. Michaelle Jean Haitin született. Családjával együtt 1968-ban, az akkori diktatórikus rezsim elöl menekülve, bevándorlóként költözött Kanadába. Az Université de Montréalon szerezte meg az MA fokozatot, ugyanannak az egyetemnek az olasz fakultásán tanított ? tudtuk meg Szarvas Istvántól.

Aktívan hozzájárult egy vészmenhelyekből álló hálózat Québecben és Kanada más területén történő kiépítéséhez. Később nagy tisztelettel övezett újságíróvá vált, valamint a Radio-Canada TV CBC Newsworld információs programjának fő műsorvezetőjévé lett. 2005. szeptember 27-én esküdött fel az 1867-es Államszövetség óta 27. kanadai főkormányzónak, azóta államfői feladatokat lát el. Pozícióját a párbeszéd ösztönzésére kívánja felhasználni, ahol az állampolgárok szava meghallgatásra kerül.

A főkormányzó megbeszélései során bebizonyította, hogy a politika, a gazdaság és művészet terén egyaránt kiváló képességekkel rendelkezik. Találkozott a házelnökkel és a miniszterelnökkel a Parlamentben. Sólyom László köztársasági elnökkel folytatott konzultációján, a Sándor-palotában aláhúzta, hogy Kanadában a bevándorlást értéknek tekintik, a bevándorlók beilleszkedése nem jelenti asszimilációjukat, és a kisebbségeket is integrálni kell.

Másnap délelőtt Demszky Gábor főpolgármester és Csécsei Béla polgármester vendégeként a józsefvárosi, Mátyás téri Közösségi Házban járt. Délután a Nyugati pályaudvar Királyvárójából Dunakeszire, a Bombardier Gyár vonat- és jármű-összeszerelő üzemcsarnokába vonatozott. Dunakeszin elmondta, hogy Kanada kiemelt célpontnak tekinti Magyarországot. Elismerően szólt a kanadai-magyar gazdasági kapcsolatok fejlődéséről. A fenntartható fejlődés fontosságára hívta fel a figyelmet, utalva arra, hogy Kanada exportja Magyarországra a 2006-os 131 millió kanadai dollárról 2007-ben 204 millióra emelkedett, míg a magyar export Kanadába 2006-ban 272 millió dollárt tett ki, mely 2007-ben 321 millióra nőtt.

Este az Uránia Filmszínházban filmművészekkel találkozott, előtte fogadást adott az Andrássy úti Lukács Cukrászdában a kanadai kolónia tagjainak. A fogadáson nekünk is lehetőségünk volt kérdezni Őexcellenciájától.

Milyen benyomásokat szerzett Magyarországon? Nagy örömünkre szolgál, hogy a közép-európai országok közül először Budapestre utazott!

Nagyon tetszik az önök országa és csodálatos Budapest. Az emberek nagyon kedvesek, de véletlen, hogy épp idejöttem legelőször.

Ön ma este részt vesz egy kanadai-magyar filmművészeti eszmecserén. Szereti a jó filmeket?

Jók az értesülései ? felelte mosolyogva. ? Valóban este elmegyek az Uránia Filmszínházba. Nagy érdeklődéssel várom a kanadai és a magyar filmes szakemberek eszmecseréjét, mert nagyon szeretem a jó filmeket.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Könyvbemutató Kanadában | ZETApress
  2. Főkormányzóból követ | ZETApress

Szóljon hozzá!