ZETApress

hírportál

Határon Túra 2011

Élmény. Teljesítmény. Határon Túra augusztusban: 8 nap, száz település, 850 kilométer kerékpáron. A 2010-es KorszakVáltó Határon Túra sikere után a Vuelta Sportiroda 2011-ben is megszervezi az Erdélyt és Magyarországot összekötő, nagyszabású kerékpáros túrát ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón.

Az augusztus 13-a és 20-a közötti esemény legfőbb célja, hogy segítse a közvetlen kapcsolatteremetést az anyaország és a határon túl élő magyarság között. A várhatóan több száz fős ?mezőny? 8 nap alatt, száz települést érintve, Gyimesbükk és Budapest között 850 kilométert fog letekerni. Az esemény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, sport-nagykövete Pulai Imre olimpiai- és világbajnok kenus. A tavalyi túrától eltérően idén nem Budapestről, hanem Erdélyből, az Ezeréves határtól indul a karaván, és a Kossuth térre, a Parlament elé érkezik.

Menet közben a csapat kapcsolatot keres az útvonalba eső mintegy száz településsel és a túra médiapartnerein keresztül megmutatjuk ezeket a részben magyar többségű erdélyi városokat, falvakat. A túra célja továbbá, hogy az anyaországban élők számára kézenfekvő idegenforgalmi, turista célpontok legyenek ezen határon túli települések. Így a 2011-es túra szlogenje: élmény, teljesítmény, hiszen, az esemény egy életre szóló élményt nyújt a résztvevők számára és sportteljesítmény szempontjából is embert próbáló!

A Határon Túra 2-300 résztvevője és a hozzájuk út közben ? egy-egy napra ? csatlakozó, várhatóan több ezer kerékpáros Gyimesbükk, Székelyudvarhely, Szászrégen, Kolozsvár, Pádis, Nagyszalonta, Szarvas, Kecskemét érintésével, 850 km megtétele után, augusztus 20-án este érkezik a Parlament elé; az esemény egyben a Nemzeti Ünnep részévé is válik. A Határon Túrára elindult a regisztrálás, bővebb információk a rendezvény honlapján találhatók.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Elindultak Határon Túra | ZETApress

Szóljon hozzá!