ZETApress

Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók zöme külföldre vágyik. Sokakat a pénz vonzza, másokat a kalandvágy. A dolog nem új keletű, így volt ez az ?átkosban? is. Igaz, akkor nem nyugatra, hanem a baráti országokba mehettünk.

Magdi nővér ? az egyik fővárosi műveseállomás dolgozója ? tudja már mit jelent a külföldi munkavállalás. Igaz nem Németországban, attól jóval délebbre, Líbiában vállalt munkát. Arra kerestem nála választ a ’90-es évek elején, hogy a magyar ápolónőket hogyan fogadták odakint, milyen volt az élet távol a hazától?

Tripolitól, a fővárostól 60 kilométerre fekvő Tezsurában dolgoztam. A kórház magyar intézmény volt, orvos- és ápolási igazgatója is magyar volt. Gyermekosztály, sebészet, szülészet, belgyógyászat és műveseállomás működött, s ez utóbbiban dolgoztam. Mindannyiunknak berendezett lakást ígértek, mégis a nővérszállóra költöztünk. Voltak a közelben 3 szobás, összkomfortos lakások is. Figyelni kellett, mikor megy el valaki, hogy a helyére mehessünk. Néhány kolléganőm a férjével együtt ment ki. A férfiak technikusként, szerelőként, vagy műtőssegédként dolgozhattak, ha nem volt orvosi diplomájuk. A lakás rezsije sok volt ? kezdte a beszámolót.

A kórházban 4 helyiségben dializáltunk. Háromban 4-4 Gambro-gép volt, a negyedikben 2 gép a szeptikus betegeknek. Szobánként 1-1 nővér dolgozott nappal, 3 betegműszakban. A krónikus betegeken kívül az akut eseteket is elláttuk. Egyszer egy néger lányt kaptunk, akinek szívműtét közben leállt a veséje. Furcsa volt látni a szegycsontjából kiálló damilokat. Ezzel varrták össze őt a szívsebészeten dolgozó tajvani orvosok.

A dializálóhoz egy-egy 8 ágyas férfi- és női kórterem tartozott. A két éjszakás nővér orvos nélkül dolgozott, bajban egyedül döntött. Líbiai asszonyt csak a férje engedélyével alkalmaztak, így a bennszülöttek közül csak a hajadonok dolgoztak. Kivétel volt takarítónőnk, Farazsija asszony, akinek a rokkant férjét és családját kellett eltartania.

A viziteken a magyar és arab orvosok angolul beszéltek. A betegek is értették, de csak arabul voltak hajlandóak válaszolni. Étrendjükben sok volt a birka- és csirkehús, meg a marha. Minden zsíros volt és mócsingos. Köret csak tészta volt, vagy rizs, de krumpli soha. A kenyeret sem ismerték. Helyette óriás kiflit kellett venni reggelente egy tuniszi vendégmunkástól, melyet melegen ajánlott. Gyönyörű szupermarketjeik viszont kongtak az ürességtől. A cukrot 50 kilós zsákokban árulták, kilós kiszerelés nem volt. Finom volt a tejporuk is, vajat viszont nem tartottak. A betegeket hozzátartozóik szállították kezelésre, vizsgálatra. Volt a kórháznak is saját mentője, amivel az arab sofőr csak balesetekhez vonult. Mentőápoló nem volt a kocsin, így a hordágyazásban a hozzátartozó, vagy valamelyik járókelő segített.

Az arab világban péntek az ünnepnap, s a legnagyobb mohamedán ünnepük az egy hónapos Ramadán. Olyankor napkeltétől napnyugtáig nem esznek, nem isznak, nem dohányoznak. Igaz, éjszaka aztán jócskán bepótolják. Mindig Kadhafi ? a legfőbb líbiai vezető ? jelentette be, hogy véget ért.

Szabad időnkben gyakran fürödtünk a tengerben. Sajnos a napozó nőket a helybeliek ? sokszor a gyerekek is ? gyakran megdobálták. Akkor voltak bátrak, ha többen voltak együtt, viszont mi sem strandoltunk sosem egyedül. Szabad időnkben a fővárosba is gyakran bejártunk. Háromnegyed óránként ment az autóbusz fél dinárért, s ennél jóval drágábban a 8 fős iránytaxik. Az autóstop tilos volt, meg sem mertük próbálni. Aznap is épp Tripoli- ban voltam, amikor Reagan amerikai elnök hadat üzent Líbiának. Éjjel 1-re jelentette be a bombázások kezdetét.

Éjszaka szolgálatban voltam, a gépek pontosan érkeztek. Reggel 5-ig bombázták és lézervezérlésű rakétákkal lőtték a tezsurai repteret, meg a Kadhafi Laktanyát. Polgári célpontok nem sérültek, a közeli narancsligetek épségben maradtak. A katonák kitelepültek a sivatagba. Közben több autó is összeütközött az éjszakai rohanásban. Az álcázás miatt ugyanis csak kék színű fényszórókkal közlekedhettek, Személyi sérülés nem történt, csak néhány harcost csípett meg a skorpió a sivatag homokjában. Örültem, hogy megúsztam, de újra már nem mennék ki. Mindenütt jó, de legjobb itthon! ? fejezte be Magdi nővér a történetet, mely a Recept egészségpolitikai magazin 1994. januári számában jelent meg. Holnap Bulgáriába utazunk.