ZETApress

hírportál

Nagykörúti egészségvédelem

Meghívhatom egy vitaminkoktélra? ? kérdezte a négy egyen pólós lány egyike a József körúton délelőtt, a Blaha Lujza tér közelében. Dr. Lenkei Életerő Centrumába invitált. Az üzletben az orvos-író könyveit, kazettáit, valamint táplálék-kiegészítőit árulják. Nevéről egy másfél évtizednél is régebbi esemény jutott eszembe. Az is egészségügyi témájú volt.

A Fórum (ma Sofitel) Hotelba, sajtótájékoztatóra invitáltak 1992 júliusában. Szikra és Lenkei doktor hat AIDS-es fiatalemberről beszélt. Közülük hármat be is mutatott, akik keresztnevüket is vállalták. Elmondták, hogy néhány hetet a Salgótarján környéki Eresztvényben, egy luxus szállodában töltöttek, ahol a két doktor saját életvizével gyógyította őket. Olyan ellátást kaptak a hegyek között, melyre az állami egészségügy akkor is, de azóta is képtelen. Már emiatt is érdemes volt odamenniük.

Bárhogy is akartuk, konkrétumokat nem tudtunk meg a terápiáról. A sajtófőnök ügyesen hárította el a kényesnek vélt kérdéseket. A doktorokat alig hagyta beszélni, de ők ezt nem is bánták. Jól alkalmazták a közmondást: hogyha hallgatsz, bölcs maradsz. A László Kórház szakorvosa sem volt számukra vitapartner, folyton elbeszéltek egymás mellett.

Csodadokik szaunákban?

Megtértek a fiúk: újra a Fővárosi Szent László Kórház vendégszeretetét élvezik. Arról az öt fertőző fiatalemberről van szó, akik nyáron Szikra és Lenkei doktorok népbutító tevékenységének bedőlve a napi ötször négy csepp desztillált vizet választották a kórházi ellátás helyett ? írtuk hónapokkal később, a Reform Magazin ?92. december 17-i számában.

Szlávik János osztályos orvostól megtudtuk akkor, hogy visszatérésük nem járt ugyanakkora csinnadrattával, mint júliusi Fórum hotelbeli sajtótájékoztatójuk. Az akkori hat betegből, akik a csodadoktorok hálójába kerültek, egyikük már a nyilvános bemutatkozás előtt a győri elmeosztály ápoltja lett. Egyébként az öt megtért bárány állapota sokat romlott a csudakúra alatt. Van, akit az osztályra is be kellett fektetni közülük.

A két nem szakorvosról ? ahogy saját magukat nyáron büszkén emlegették ? télen már nem volt hírünk. Állítólag szaunával rendelkező szállodákban tűntek fel, de egy-egy helyen csak rövid időt töltöttek. Félő, hogy még fogunk hallani róluk! ? írtuk 16 évvel ezelőtt. Vajon a nagykörúti boltban vele, vagy egy névrokonával találkozhatunk?

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Mentőöv a könyvhéten | ZETApress

Szóljon hozzá!