ZETApress

hírportál

Orvosok a dopping ellen

Már biztos, hogy négy pozitív eredmény lesz az ázsiai súlyemelő világversenyen, mert négyen tiltott eszközt használtak, mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője a sportújságírók tápiószentmártoni tanácskozásán. Ezt az eszközt nem manuális vizsgálattal vették észre az orvosok ? ők ugyanis nem nyúlhatnak a versenyzőkhöz ? hanem azok távolították el önként testüregükből.

A magyar csoport 22 tagú, orvosokból és diplomás szakdolgozókból áll, akik mindig párosával mennek a versenyekre. Mivel mindig a sportolóval azonos nemű fél végezheti a vizsgálatot, a csoportnál is vegyesen dolgoznak. Főállású orvosok és szakdolgozók valamennyien ? a csoportvezető például háziorvos ? s a doppingellenőrzést eseti megbízással, főleg hétvégeken végzik.

A mintavétel előre bejelentett módon, vagy váratlanul, rajtaütésszerűen történik. Az előbbi a versenyeken, az utóbbi a sportolók lakásán történik. Egy olimpiai kerettag ugyanis állandóan köteles megadni hollétét, elérhetőségét, s az ellenőrt bármikor és bárhol köteles fogadni. Nem kötelező a kerettagság, de kötelezettségekkel jár! Aki ki akar jutni Pekingbe, annak ezt is vállalnia kell!

A vizeletvizsgálat mindig az ellenőr jelenlétében történik. Egyik kezével a poharat kell tartania a sportolónak, míg a másikat jó messzire el kell tartania magától, hogy ne érhessen a testéhez, ne hozhassa működésbe az esetlegesen behelyezett szerkezetet. A vizsgálathoz 75 millilitert kell produkálnia, s az ellenőr ? aki folyamatosan mellette van ? többszöri mintaadásra a kérheti, ha gyanít valamit. Ekkora mennyiséget nehéz lenne a verseny alatt magában tárolni, az otthoni váratlan vizsgálatkor pedig már eleve nincs is benne a tiltott eszköz.

Néhány éve még volt saját doppinglaborunk, de ez már megszűnt, mert a WADA nem akkreditálta. A mintákat azóta Ausztriába szállítják az ellenőrök. Speciális tartályokban viszik a vért és a vizeletet, melyet nem lehet utólag felbontani, nem lehet mást beleönteni. A számozott tartály egy speciális táskában van, melyet leplombálnak, s ennek is nyilvántartási száma van. A több mint kétszáz kilométeres úton ketten vannak az autóban, csak indokolt esetben szabad megállniuk, s egyiküknek akkor is az autóban kell tartózkodni, ha a másik a folyó ügyeit intézni kiszáll. A leplombált táskát a határon, a vámszervek sem bontathatják ki, ami komoly diplomáciai siker. Ausztriában aztán a plombák sértetlenségének ellenőrzése után veszi át a laborban az ottani munkatárs.

Doppingügyben most meghirdették a zéró toleranciát, s a szankciókat is meg akarják szigorítani. Eddig csak két évre tiltották el a bűnöst, amit most négyre akarnak emelni. Ez gyakorlatilag a sportkarrier végét jelentheti, hiszen név év múltán már nehéz visszatérni az élvonalba. A labornak is újabb kihívásokkal kell szembenéznie. A vérdopping után a géndopping megjelenésére is fel kell készülniük.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Elúszhat a pekingi részvétel
  2. ZETApress » Még egyszer a MACS-ról

Szóljon hozzá!