ZETApress

hírportál

Védegylet nyeregben

Nincs ma kellőképpen megoldva a tanúvédelem ? dohogott Zsombor György, a Tétényi Védegylet parancsnoka 1993-ban. ? Többször meg kellett kérnem a tárgyaláson a bírót, hogy el ne árulja a zsiványnak a lakcímemet Ezek után a lakosságtól is nehéz elvárni, hogy segítse a rendőrség és a polgárőrség munkáját. S hogyan került Zsombor úr a bíróságra? A fővárosban elsőként megalakult csapatával az első három évben hat-hétszáz bűnözőt fogott el és adott át a rendőröknek. Egy éjszakai szolgálatába kísértem el akkoriban.

Saját kocsijával megyünk, rajtunk kívül további hat kocsi járja a területet. A polgárőrök társadalmi munkában ténykednek, saját kocsijuk amortizációját sem fizeti meg senki. Eddig kaptak némi benzin-pénzt, de ez már megszűnt. A XXII. Kerületi Rendőrkapitányságtól kapnak hasábrádiókat, de ezeket a szolgálat végén le kell adniuk. Állandóan beszél valaki az éterben. Gyanúsan álldogáló kocsikat, telefonfülkék és butikok körül őgyelgő alakokat jelentenek, de intézkedni nem kell. A bűnözők már megszokták, hogy árgus szemek figyelik éjszakánként minden mozdulatukat, így inkább el sem követnek semmit. A védegylet fő tevékenysége a bűnmegelőzés. Az elmúlt évben 15 százalékkal csökkent az elkövetett bűncselekmények száma a kerületben állandó jelenlétük miatt.

Nyugalmas az éjszaka, így a gondok is szóba kerülnek. Kevés a rendőr, a polgárőrök szívesen beöltöznének, gyakorlatot is szereztek a közbiztonsági munkában, mégsem egyszerű felölteniük az uniformist. Nemrég a rendőrkapitány öt főt is javasolt közülük, csak épp az orvos meszelte el hármukat. Egyiket egy gyermekkori fülműtét miatt tartottak alkalmatlannak, a másiknak lyukas foga volt. A harmadik jelentkező vérnyomása érte el harmincéves korára a 140-es csúcsmagasságot. (Ezt az értéket sokan megirigyelhetnék!) Negyedik társuk ezek után már a vizsgálatra sem mert elmenni. Furcsa, hogy ingyen bármelyikük kockáztathatja életét, de ugyanezt havi fixért, egyenruhában nem tehetik!

A kerületi önkormányzat idén 300 ezer forinttal segíti munkájukat. A tétényi rendőrőrs és a polgárőrség egy korábbi pártházban kapott helyet, és felújításában a polgárőrök is segítettek az önkormányzatnak. Létrejött a Közrendvédelmi Alapítvány, amelynek számlájára a kerületi lakosok is befizetnek. Az egyik cukrászmester ötvenezer forintot fizetett. Jobb befektetésnek tartotta, mintha az illegális védelmi bandák szolgálatait fogadná el. Sajnos nem mindenki gondolkozott így, az egyik felgyújtott trafik is erről tanúskodik. Tulajdonosának előbb kellett volna a rendőrök segítségét kérni, s akkor elfoghatták volna a pénzbehajtó bűnözőket.

A cégek is zsebbe nyúlnak

Állandóan figyelik a telefonfülkéket, korábban sokat megrongáltak és kiraboltak a környéken. Az elmúlt három évben mintegy hatvan elkövetőt fogtak el a polgárőrök. Az egyik zsivány további százhatvanat dobott fel. A MATÁV is méltányolja a fülkék védelmét: felajánlottak tíz-tízezer forintot minden elfogott telefonfosztogató után. Az Országos Polgárőr Szövetség ? amelynek Zsombor György az alelnöke ? nemrég az Európa Biztosítóval tárgyalt. Havi 190 forintért biztosítanák az ország huszonnégyezer polgárőrét. A díj felét a szövetség, a többit a tagok fizetnék be. Sajnos a tárgyalások nem vezettek eredményre, a biztosító visszalépett. Ma még ?mivel tevékenységüket munkaidőn kívül végzik ? baleset esetén százszázalékos táppénzre sem jogosultak a polgárőrök.

Anyagi biztonságuk megteremtése mellett Zsombor úr szeretné, ha végre hatósági vagy legalábbis közfeladatot ellátó személyekké várnának. Anyagi biztonságuk megszilárdítására létrehozták az Önsegélyező Alapot. A szövetség ötszázezer forinttal szállt be, a polgárőrök évi 120 forintot fizetnek. Zsombor úr nem érti a biztosítótársaságok tétovaságát, mert tavaly mindössze egy szolgálati baleset történt az egész országban, s az sem a polgárőr hibájából.

Tervezik a tétényi polgárőrök, hogy lóra ülnek. A mezőgazdasági területeken, dombokon, szőlőkben ideális közlekedési eszköz lenne a szőrmotor. A múltkor egy Trabantos majdnem megpattant a terepen a rendőrségi Golf elől, de a rádión odairányított polgárőrök elzárták a menekülési útvonalat. A helyi lovas iskola hat polgárőrt tanít meg tavasszal lovagolni, és három lovat rendszeresen a rendelkezésükre bocsát. Az ötvenegy polgárőr ? köztük tíz hölgy ? most azon versenyez, melyikük kerül mielőbb nyeregbe?

A rendőrségi jelentésben mindig megemlítik, ha a védegylet segíti az elfogást. Tavaly háromszáztizenegy ilyen eset volt, ez az összes intézkedés tizenhárom százaléka. Budapesten már csak Csepelen és a Belvárosban nem szervezték meg a polgárőrséget. Néhány hét múlva összehangolt, az egész fővárosra kiterjedő akcióra készülnek egy hétköznap éjszaka ? a rendőrséggel együttműködve. A tapasztalatok alapján fog azután ez a munka egyre gyakoribbá válni. Mivel a polgárőr még mindig nem hivatalos, sőt még csak nem is közfeladatot ellátó személy, csak a rendőrökkel együtt, őket segítve tud igazan hatékonyan működni. Az elfogott bűnözőket egyébként is nekik kell átadniuk, írtuk 1993-ban. Azóta már a fővárosban sincs polgárőrmentes kerület, s jogvédelmük is biztosítottá vált. Holnap a ferencvárosi kollégáikról írok.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Polgárőrök Ferencvárosban
  2. ZETApress » Ünnepelt a főváros

Szóljon hozzá!