ZETApress

hírportál

Rács mögött a tigris csali

Forradalmi Rendőri Ezred ? 2. A beosztott

A Komondor Csoportnak, tehát Istvánnak és társainak parancsnokát azonnali hatállyal felmentették, pedig nem foghatta szabadidejükben is beosztottai kezét Vörösmarti ezredes, írtuk meg tegnap. Azóta már a Rendőri Ezredet is többször átszervezték, s ehhez a fiúk cselekedete adta a kezdő lökést.

Cs. István őrmesternek és társának, Sz. János törzsőrmesternek a nevét 1990. augusztusában halál-kommandósként ismerte meg a közvélemény. Egy pénzbehajtás során az egykori kung-fu oktató túl nagyot ütött, a társa besegített, s az áldozat azonnal meghalt. A bűntársak pánikba estek. El akarták tüntetni, ezért felgyújtották V. Henriket.

A BRFK két héten belül elfogta a tetteseket. A nyomozás irányítóját, Bodrácska Jánost, a BRFK bűnügyi főnökét soron kívül ezredessé léptették elő, míg beosztottjai ? köztük Simon Tamás főnyomozó ? pénzjutalmat kaptak gyorsaságukért. S amíg a kommandósok cselekedete az egyik oldalon jutalmazást, addig a rendőrség másik ágánál büntetést okozott.

István 1988-ban került a Rendőri Ezredhez. 1978 óta kung-fuzott már, s rég oktató volt. Szobafestő-mázoló és tapétázó szakmáját egészségügyi okokból nem folytathatta, s karbantartóként a BM dobogókői üdülőjében dolgozott. Innen toborozták az újonnan alakuló Komondor Csoporthoz. Olyan jól dolgozott, olyan hamar elsajátította a szükséges ismereteket, hogy az alapkiképzés után máris az éles bevetési csoportba került. Őket bármikor és bárhol bevethették, míg a ?rosszabb tanulókra? további egy éves kiképzés várt.

Járőrözniük nem kellett, csak képezni folyamatosan magukat, s várni a riasztást. Közben őrizték Bush elnököt és Mitterand elnököt magyarországi látogatásukon. Legemlékezetesebb kalandjuk a tigrisvadászat volt. Erről mesélt karácsony előtt pár héttel, amikor felkerestem. Épp napi munkáján, háromszáz zsák, benne nyolcvan mázsa krumpli megmozgatásán volt éppen túl. A Budapesti Fegyház és Börtönben 1996. őszén találkoztunk. Az alábbi beszélgetés a nyíregyházi Árnyék bűnügyi magazin 1997. januári számában jelent meg.

Már nem tudom, hogy ’88-ban vagy ’89-ben történt, csak azt tudom, hogy nagyon hideg hajnal volt ? mondja a vékony, de csupa izom szőke fiatalember. A Róbert Károly körúton egy cirkuszi tigris megvadult és leütötte idomárját. Egy másikat is megsebesített, s az utcára jutott. Az állatorvos szerint epilepsziás volt, reakciói kiszámíthatatlanok. Elkábítani nem lehetett, mindenképp le kellett lőni. Ezt viszont a járókelők miatt nem lehetett vaktában, s pláne nem a komoly tűzfegyverekkel. Nehezítette a problémát, hogy a tigris is félt, s elbújt a bokorban. Elő kellett valahogyan csalni, s én vállaltam a csalétek szerepét.

Mi az, hogy vállalta? Egy fegyveres testületnél erre ki szokták jelölni az embert!

Nálunk az ?önként kijelölés? ismeretlen fogalom volt. Igaz, hogy mindannyian az éles bevetésre készültünk, de olyankor mindenkiben felmerül, hogy itt meg is lehet halni. Én is elképzeltem, mégis jelentkeztem. Társaim elhelyezkedtek a környező fákon csőre töltött fegyverekkel, én pedig pufajkában, golyóálló mellény nélkül sétálni kezdtem egy viszonylag nyílt területen.

Nem sokáig kellett várnom, a tigris hirtelen előrontott. Csak azt láttam, hogy ugrik felém, s már vágtam is hasra magam. Társaim ekkor lőttek, s még a levegőben eltalálták a csíkos bundájút. Furcsa volt látni, amint tőlem félméternyire, a földön fekve, fokozatosan tűnik el szeméből a csillogás, s rám meredő szemei üvegesek lesznek.

Amikor a börtönbe került, tisztelték-e elítélttársai az egykori kommandóst, vagy ?kóstolgatták?? Kellett-e hatalmi harcot vívnia, hogy elfogadtassa magát ?falkavezérként??

A vadonban az állatok sem marakodnak állandóan, ők is érzik helyüket ösztönösen a közösségben. Így van ez a börtön zárt világában is. Igaz, néha elcsattan néhány pofon, de ezt odakinn mindig sokkal súlyosabban ítélik meg, mint a valóságban történik. A rács mögött is emberek vannak, s ezt itt ismertem meg. Kommandósként arra oktattak, hogy a bűnözők az ellenségeink, akikkel szemben nem szabad kesztyűs kézzel fellépni, nehogy ő üssön nagyobbat. Nem foghattuk vissza az ütést, a terrorcselekményt meg kellett szüntetni!

V. Henrikben is az ellenséget látta azon a végzetes hajnalon?

Egy munkának fogtam fel az egészet, dehogy akartam megölni! Az ütés csak véletlenül sikeredett akkorára, talán mert ő is belehajolt. Azóta is edzettem már, versenyen is részt vettem, mégsem hagytam magam után hullákat. Számomra a sport, a kung-fu életforma. A belső békémet nyerem el ezáltal. Nem csak edzek, de sokat meditálok is. Szerencsére egyszemélyes zárkában lakom, nem zavarnak a társak. 1992-ben kerültem fel családi okokból Budapestre a szegedi Csillag Börtönből, s előbb szakács, majd élelmiszer raktáros lettem. Ez a munka segít kondícióm megtartásában, s a külvilággal is kapcsolatban vagyok. Én veszem át az árut a fegyház udvarán a szállítóktól.

Rabtársai nem környékezték meg azért, hogy juttasson így ki levelet, vagy hozasson be tiltott tárgyakat?

Megmagyaráztam nekik, hogy nem akarom emiatt elveszíteni a kedvezményemet. Bekerülésem óta nem volt fenyítésem, dicséretem viszont annál több. Szeretném, ha átminősítenének fegyházasból börtönössé, így a 13 éves büntetésemből nem ötöd, hanem negyed-kedvezménnyel szabadulhatnék. Börtönösként bekerülhetnék az Enyhébb Végrehajtási Szabályzat (EVSZ) fokozatba is, s akkor hétvégeken hazautazhatnék. Nem csak a hétvégéket, de a napi munkaidőmet is az intézeten kívül tölthetném, mert akkor már lehetőségem lenne civil ruhában civil munkahelyre kijárni dolgozni. Bűntársam, Sz. János ? aki csak 11 évet kapott ? már elérte ezt a kedvezményt. Ő már kijárhat dolgozni, s rendszeresen hazajár a vidéki börtönből. A tiltott tárgyak meg nem érdekelnek különösebben, mert sosem ittam, sosem dohányoztam.

Ön mikor, kihez és hová mehetne haza?

1995-től már többször voltam odakinn. Megnéztem Zsoltika fiam és édesapám sírját is. Ők röviddel bekerülésem után hunytak el. Zsoltika édesanyjától azóta már elváltam, s ő újra férjhez is ment. Szolgálati lakásomból már az eljárás idején ki-tették, s szükséglakásba költöztették. Korábbi házasságomból van egy 14 éves fiam, aki már a börtönben is meglátogatott, s én is voltam nála egy rövidtávú eltávozáson. Válásom ellenére mégis vár egy asszony odakinn. 1996 májusában egy 3 napos eltávozás alatt megnősültem a XI. kerületi házasságkötő teremben. Másutt nem akarták vállalni egy börtönlakó esketését, mert nem bíztak abban, hogy időre megjelenek az anyakönyvvezető előtt.

Bárhogy is számolom, sokáig kell még várnia a feleségének arra, hogy minden éjszakát együtt töltsenek.

Az ügyvéd úr most egyéni kegyelmi kérvényt fogalmaz. Úgy gondoljuk, aránytalanul is súlyos büntetést kaptunk, míg megbízónk egy év fogházzal megúszta. A sokat emlegetett két-kétszázezer forintos beígért munkadíjat sem kaptuk meg, bár ezt valószínűleg lefoglalták és elkobozták volna a tárgyaláson. Én csak egyet ütöttem, s az áldozat rögtön meghalt, míg néhány éve egy népligeti pincében négyen három napig vertek agyon valakit. Az ő áldozatuk napokig szenvedett, mégis kiszabadultak azóta valamennyien, megbízójukkal együtt. Az ügyvédem egyébként kirendelt védőként került a perbe, mivel nekem nem volt fogadott ügyvédre pénzem, mégis rendszeresen segít azóta is.

A népligeti gyilkosság egyik elkövetőjével a ’90-es évek elején a SOTE Urológiai Klinikáján néhány hónapig magam is együtt dolgoztam. Szakápolóként dializáltam a Műveseállomás betegeit, míg ő ugyanott betegszállító volt. Nem látszott brutálisnak, de ne is róla beszéljünk, térjünk vissza Önhöz! Volt parancsnokai hogyan viszonyultak cselekményéhez?

Sokan eljöttek a tárgyalásra, nagyon sajnáltak. Ők is végeztek a munka mellett engedéllyel mellékmunkát. Nálunk alakult meg a rendőrségen belül először az engedélyezett Hercules cég. Őriztünk sátrakat a Blaha Lujza téren, fogtunk el zsebest a Skálánál. Bárkivel előfordulhatott volna, hogy egy ilyen mellékmunkán nagyobbat üt a kelleténél. Mégis kellett vállalni valamilyen mellékeset, mert a fizetésünk kevés volt a megélhetéshez. A volt parancsnokom, Sinkó alezredes úr 1990 nyarán ment nyugdíjba és Svédországban vállalt munkát. Ha hazajön, mindig meglátogat és segít. Úgy tekintettük, mint apánkat, s ő is fiaiként kezelt bennünket.

Vörösmarti ezredes úrra, az ezred parancsnokára hogyan emlékszik?

A nyomozók őt keresték meg először, s ő rendelt fel magához. Elmondtam neki, hogy elkövettem valamit, amiért bűnhődnöm kell. Mondtam neki, hogy eddig azért nem szóltam, mert családom anyagi biztonságát akartam megoldani. Ezután önként jelentkeztem a parkolóban várakozó nyomozóknál. Szó sem volt bilincselési gyakorlatról, meg egyéb mesékről, ahogy a sajtóban tálalták. A Főkapitányságon még kávéval is kínáltak. Bodrácska úr is, meg Horváth Balázs belügyminiszter úr is megígérte, hogy a nevünk nem kerül nyilvánosságra, épp a családunk érdekében, a sajtótájékoztatón mégis elárulták mindkettőnkét.

Önnek most már az új családjára kell gondolnia. Felesége már van, lesz-e a 14 éves fiának testvére?

Ezt majd csak a szabadulásom körüli időre tervezzük. Sok a letiltásom, a bűnügyi költség is magas volt, ezért csak 1500?2000 forintom marad tisztán havonta. Ebből a gyereknevelést nem tudnám segíteni. Azt sem tudom még, hogy szabadulásom után mihez kezdjek. Most végzem a gimnáziumot, addigra remélhetőleg leérettségizem. Kung-fu iskolát erkölcsi bizonyítvány nélkül nem nyithatok, s múltam ismeretében a szülők sem szívesen bíznák rám gyermekeiket. Régi tanítványaimmal viszont tartom a kapcsolatot. Akad közöttük főiskolai tanár is. 1995-ben az egyik jutalom eltávozásom idején részt vettem az utcai harcosok területi döntőjén Hódmezővásárhelyen, míg egy volt tanítványom egy másik ágon versenyzett. Továbbjutottam az országos döntőre, de oda már nem tudtam elmenni. A börtön nem átjáró ház, hogy innen bármikor kisétáljunk.

Bekerülhetett volna a Rekordok Könyvébe

1994 végén, 1995 elején a Guiness-rekordot is megjavítottam felülésben. A korábbi 15 ezer-egy volt, míg nekem 6 óra 45 perc alatt 27 ezer-hatszáz felülés sikerült. Igaz, közben 75 kilogrammról 70 kilósra fogytam. A rekorddöntést a fegyházban a televízió is rögzítette, mégsem hitelesítették és be sem mutatták. Ezt a rekordot később még egyszer megismételtem, de azóta sem kerültem be a Rekordok Könyvébe. Ma sem értem, hogy miért? Hálásan gondolok a kung-fu tanok mesterére: Lee Kamwing-ra, aki december elején egy versenyre hazánkba látogat. Kár, hogy nem találkozhatok vele a Körcsarnokban személyesen. EVSZ-ként erre már lehetőségem lenne. Talán majd legközelebb?

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Ellenforradalom a kisvárosban?

Szóljon hozzá!