ZETApress

Forradalmi Rendőri Ezred ? 3. Az előzmények

István és János, a két erőszakos kommandós a Vörösmarti ezredes által irányított Komondor Csoport tagja volt ?, olvashatták tegnapi írásunkban. Csak kevesen tudják, hogy az ezred egy 1973. januári esemény kapcsán alakult meg. 7-én, vasárnap Balassagyarmaton, a téli szünet utolsó éjszakáján egy határőrtiszt két fia 14 diáklányt ejtett túszul. Érdekesség még a történtekben, hogy Cs. István bűntársa, az előbbi történetben említett Sz. János is ebből a városból került az ezredhez a ?80-as évek közepén, előtte az MKM Balassagyarmati Kábelgyárában dolgozott feleségével. Mivel akkoriban gyártásközi ellenőr voltam ugyanott, mindkettőjüket jól ismertem, az alábbi visszaemlékezést a pécsi Pandúr bűnügyi magazin részére 21 év távlatából 1994. tavaszán írtam.

A 19 éves András és a 17 éves László édesapjuk szolgálati pisztolyával és géppisztolyával felfegyverkezve ment be vasárnap este 22 órakor a főutcai Geisler Eta Leánykollégiumba. Az egyik szobába bezárkóztak a 14 lánnyal, s különféle követelésekkel álltak elő. A rendőrség tehetetlenül állt a terrorcselekménnyel szemben. Akkor még jóban voltunk az arabokkal, nem készültünk a belső ellenség elleni fegyveres harcra sem, így váratlanul ért mindenkit a túszejtés. Jól lövő rendőrökből toboroztak össze egy kis csapatot, akik 12-én, péntek délben, a harangszó hadművelet keretében a géppisztolyos Pintye Andrást agyonlőtték az ablakon át. Pisztolyos öccsét, Lászlót a betört ajtón behatoló felszámoló egység fegyverezte le.

A túszul ejtett lányok már mind komoly családanyák, László is letöltötte 15 éves börtönbüntetést, s azóta már máshol, más néven él. Nem is ők az érdekesek most, hiszen olvashattunk róluk Végh Antal: Könyörtelenül című regényében, melyből később Gazdag Gyula: Túsztörténet című filmje készült. Az a hét fős csoport lesz írásunk főszereplője, aki a túszejtés hírére leruccant a határőrvárosba. Akciójukban persze az akkori hírközlésnek ? pontosabban nem közlésnek ? volt döntő szerepe.

Mindenki csak találgatott

A politikai vezetés a hétfő hajnali túszejtés kapcsán teljes hírzárlatot rendelt el. Nagy blamázs lett volna, hogy épp a politikai tiszt fiai a terroristák, s még a papa sem tudja megadásra bírni őket. A Magyar Rádió és Televízió bőszen hallgatott, az MTI sem adott ki közleményt, a Szabad Európa Rádió viszont beszámolt a történtekről. Budapesten is megindult a szóbeszéd, mindenki mindent nagyon tudott. Olyan pletykák terjedtek el, hogy a kisvárost háromszáz gerilla zárta körül, s az egykori megyeszékhelyen ellenforradalom tombol. A körülzárás ráadásul igaz is volt, csak nem az ellenforradalmárok, hanem az egész országból odavezényelt rendőrök hajtották végre az akciót.

Hétfőtől péntekig, öt napon át megbénult a város. Nem dolgoztak az üzemek, melyek a városközpontban, a kollégium közelében voltak. A környéket nagy távolságban lezárták, s a szemben lévő Városháza padlására mesterlövészeket telepítettek. A tömegközlekedési járműveken minden beutazót igazoltattak. Minden városba bevezető úton ellenőrző-áteresztő pontokat ? szakzsargonban EÁP-okat ? telepítettek. Mivel nem akarták, hogy a túszejtők külső segítséghez jussanak, az illetékteleneket be sem engedték a kisvárosba.

A hét pesti kalandor is hallott valamit a körülzárásról. Úgy gondolták, ott a helyük, eljött az ő idejük. Gépkocsikba szálltak, meg sem álltak a városhatárig. Bőrkabátos, géppisztolyos férfi állította le őket. Eszükbe sem jutott, hogy rendőr, aki társaihoz hasonlóan civilben, bőrkabátban, vállra vetett géppisztollyal és borotválatlanul látta el feladatát. Nem az alakiság volt ott a legfőbb követelmény, hanem az addig ismeretlen feladat lehető leghatékonyabb megoldása. Ezt akkor a rendőröknek is tanulni kellett!

Okos ember előbb kérdez

Megérkeztünk bajtársak, hogy segítsünk nektek ?, mondta az egyik pesti vagány, meg sem várva, hogy a géppisztolyos megszólítsa. ? Hallottuk Pesten, hogy ellenforradalom van, s nekünk is elegünk van a kommunistákból! Vezessetek a parancsnokhoz!

A rendőrtiszt rögtön átlátta a helyzetet, s nem is vette elő igazolványát. ? Kövessetek! ? mondta és kocsijába szállt, melyen szintén nem volt rendőri jelzés. Rádión értesítette parancsnokát a nagy fogásról, s a fiúkat egyből a rendőrség épülete elé vezette. Ott már felkészültek a fogadásukra. Nagy volt a hetes fogat megdöbbenése, amikor bezárult mögöttük a csapda. Menekülni nem lehetett, s ugyan hová is mehettek volna a körülzárt városban? Feltartott kézzel vonultak a géppisztolyos rendőrök előtt.

A túszok péntek déli kiszabadítása után rövid közlemény jelent meg a médiában. A hét pesti vagányról a híradások hallgattak. Vádemelésükről, bírósági tárgyalásukról sem olvashattunk. A kor propagandagépezete nem engedhette meg, hogy ellenforradalmi készülődésről hírt kapjunk. Történetük csak szájhagyomány útján terjedt a kisvárosban.

Amiről nem beszélünk, az nem is létezik, vallották akkori vezetőink. Pártunk és kormányunk így értelmezte a sajtószabadságot. Azt, hogy a felszín alatt milyen indulatok húzódtak, csak másfél évtizeddel később ismerhettük meg. A Forradalmi Rendőri Ezredet viszont rövidesen megalakították, hogy a hasonló esetek felszámolására mindig legyen készen egy jól szervezett csapaterő. Mesterlövészeiket holnap mutatjuk be sorozatunkban.