ZETApress

hírportál

Látnok a felvételen

A kiválasztott című tévéműsorban Uri Geller megnézi a jelöltek produkcióit. Kíváncsi rájuk, meg akarja ismerni őket a kiválasztás előtt. E nélkül nem tud, sőt nem is akar dönteni. Látnoki képességét nem erre használja. Tanulhatnának tőle a kiválasztást végző munkahelyi vezetők is! ? dohogott egy kedves olvasónk.

Egy biztonsági cég Távfelügyeletéhez gépkocsizó járőrnek jelentkeztem ? kezdődik a panasz ? ahová bemutatkozó e-mailt küldtem a Humánpolitikai Osztályra. Az ügyintézőnő rögvest továbbította azt az illetékes vezetőnek, aki még aznap ? ugyancsak elektronikus úton ? önéletrajzot kért. Igaz, hogy minden lényeges adat már az első levélben is szerepelt, mégis elküldtem neki még egyszer, immár Önéletrajz formájában.

Önéletrajzomat másnap személyesen is bevittem a lakásomhoz közeli munkahelyre, de sajnos csak a recepciósig jutottam. A hölgy ? aki a telefonközpontos is egyben ? személyesen vitte be kérelmemet, de a nagy hatalmú főnök pont nem ért rá fogadni. ? Majd válaszolni fogunk! ? üzent ki a folyosóra. Mit volt mit tennem, dolgom végezetlen hazaballagtam.

Egy hét múlva érdeklődtem telefonon. ? Az a hapsi van itt, aki mindenáron ide akar jönni ? hallottam a központos hangját, amint az épp mellette álló főnökhöz beszélt. A kiválasztó átvette a telefont: ? Sok a jelentkező, ezért kell még további egy hét a döntéshez ? mondta. Mivel az állás meg sem volt hirdetve, sehogy sem értettem a jelentkezők nagy számát, de rákérdezni nem akartam. Minek is rontottam volna ezzel minimális esélyemet?

További több mint egy hetet vártam a válaszra. ? A rendszer-ügyeletesi munkára nem önt választottuk ? jött e-mailben az elutasítás ? és további munkahelykereséséhez sok sikert kívánunk! Most már csak azt nem értem, hogy látatlanban hogyan tudtak rólam dönteni, miért nem méltattak arra sem, hogy szóba álljanak velem? Igaz, ezt máshol sem mindig szokták megtenni.

Az is érdekelne, hány jelölt közül választottak. Lehet, hogy csak én jelentkeztem egyedül? Nem hiszem, hogy Uri Gellernél is különlegesebb képességekkel rendelkeznének, aki legalább mindig végignézi a jelentkezők produkcióit a kiválasztás előtt! ? fejeződik be az olvasói levél.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Bankrablók előnyben | ZETApress

Szóljon hozzá!