Meddig ne féljenek a gyorshajtók?
A nemzetközi jogsegély-egyezmények értelmében rövidesen az Unión belül behajtható lesz a pénzbüntetés a külföldön elkövetett cselekmények után is. A tettes kiadásához annak a kritériumnak is teljesülnie kell, hogy a tett nem csak az elkövetés helyén, hanem az elkövető országában is üldözendő legyen. Az uniós jogharmonizáció értelmében azt hihetnénk, hogy minden bűncselekmény, minden szabálysértés mindegyik tagállamban azonos, kivétel mégis akad. Nálunk ? s ebben egyediek vagyunk ? rendszám alapján nem lehet elmarasztalni a gyorshajtókat.
Hiába készül valakiről fénykép, hiába rögzíti a műszer a rendszám mellett a sebességet, a tulajdonos azt mondhatja, hogy nem ő vezette a gépjárművet, hanem egy közvetlen hozzátartozója, akit egy másik jogszabály szerint nem kell megneveznie. Külföldön ez a kibújási lehetőség nem adott, ott a tulajdonos felel tulajdonáért. A tervezett új Btk-ban, melyre nemrég mi is utaltunk, talán ebben is lesz változás. Ehhez kár lenne várni 2010-ig, már jóval előbb törvényben kellene szabályozni a tulajdonosi felelősséget!
Az Unióba lépésünk előtt éveken át dolgoztak a tárcák a jogharmonizáción. Furcsa, hogy épp erre a tételre nem gondoltak. Most a notórius gyorshajtó autókra menetlevél vezetését akarják elrendelni ahelyett, hogy a rendszám alapján való büntethetőséget rendelték volna el. A szabálytalanul parkoló autók tulajdonosa sem mondhatja, hogy más állt helyette oda, s a parkolási társaságok sem fogadják el a tulajdonos azon érvelését, hogy egy rokona nem vette meg a kocsira a parkolójegyet. Ha külföldön a gyorshajtók nem úszhatják meg büntetés nélkül, nálunk is mielőbb fel kellene lépni az esztelen száguldozók ellen!