ZETApress

hírportál

Emelkedik a nyugdíjkorhatár

Tegnap az Országgyűlés szavazott a megszorító intézkedésekről. A szociálliberális többség névszerinti szavazással elfogadta a kormányfő nyugdíjasokat sújtó szigorításait. Már ősszel nem fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét, s a nyugdíj előtt állók is tovább fognak dolgozni.

Az elfogadott törvény az 1952-ben, s azután születetteket érinti. Az ?51-esek még 62 évesen nyugdíjba mehetnek, de az ?52-esek már csak 62 és fél, az ?53-asok 63, az ?54-esek 63 és fél, az ?55-ösök 64, az ?56-osok 64 és fél, míg az ?57-ben és azután születettek csak 65 évesen mehetnek nyugdíjba.

Lesznek persze ezután is kivételek, hiszen bizonyos korcsoportok választhatják az előnyugdíjazást is, de ehhez megfelelő szolgálati időt is kell igazolniuk, sőt a nyugdíjuk is kevesebb lesz. A rendőrök továbbra is 25 év szolgálat után nyugdíjba mehetnek, így ők már 43-45 évesen abbahagyhatják a munkát. Ezt persze kevesen teszik, inkább a nyugdíj mellett biztonsági cégeknél, vagy valamelyik közterület-felügyeletnél a nyugdíj mellett dolgoznak tovább.

A közbiztonság fokozása érdekében a nyugdíjjogosultságot szerzett rendőröket most marasztalni akarja a miniszter. Draskovics Tibor ötvenezer forint havi ösztönzőt szán mindazoknak, akik a nyugdíj helyett továbbra is a rendőri munkát választják. Talán ha a sok 62 évesnél fiatalabb rendőr nyugdíját megvonnák, futna belőle a 62 évet betöltött civilek nyugdíjára is, s nem kellene őket ? minket ? egy-háromévnyi továbbdolgozásra kényszeríteni!

Pécsett veszítettek a szocialisták

Az ülésnapot Szili Katalin vezette, s még jó ideig vezetheti is. Az MSZP pénteki pécsi szeretetkampánya ellenére alulmaradt a vasárnapi polgármester-választáson a Fideszes Páva Zsolttal szemben. A jogosultak 44%-a voksolt, közülük 34% Szilire, míg a többi 66% Pávára szavazott.

Az új polgármester kisebbségben vezeti majd a megyei jogú várost, mert az MSZP 19 taggal, a vele koalícióban lévő SZDSZ meg két taggal van jelen a 41 fős képviselőtestületben. A túloldalon az MDF frakció egy, a Fidesz?KDNP 15, a velük szavazó Összefogás Pécsért Egyesület három taggal rendelkezik s van egy független képviselő is a testületben.

Az új polgármester péntekig nem kezdheti meg városvetői munkáját, mert az MSZP óvást nyújtott be. Panaszuk szerint a 110 szavazókör egyikében egy Fidesz aktivista gépkocsival szállította a szavazópolgárokat. Már vasárnap rendőri intézkedést kértek, s az ominózus gépkocsiban a járőrök egy címlistát találtak. Ezt a szocik tiltott adatkezelésnek, s ezzel egyidejűleg kampánycsend-sértésnek vélik.

Ha a választási bizottság helyt is ad az óvásnak, és az adott szavazókörben megismételtetik a szavazást, a végeredményt ez már úgysem befolyásolja. Akkor meg nem lenne okosabb csendben maradni, s a június 7-i Európai parlamenti és a pécsi országgyűlési képviselőválasztásra készülni?

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Megint nincs közgyűlési többség

Szóljon hozzá!