Baka szerdától elnök!
Visszautasította az Alkotmánybíróság az alaptörvény-módosítások elleni Fidesz-KDNP-s beadványokat a mai ülésén. Az Ab mindhárom esetben elsősorban hatáskör hiányára hivatkozott – derült ki a híradásokból -, így Baka András múlt keddi államfővé választása hivatalossá vált.
A Fidesz-KDNP az alaptörvény 17. módosításának egyes passzusait támadta meg utólagos normakontroll-eljárás keretében. Az ellenzéki pártszövetség megsemmisítését kérte annak a passzusnak, amely azonnali hatállyal megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását.
Kezdeményezték a parlamenti képviselők választhatóságára vonatkozó időkorlátot bevezető módosítás megsemmisítését is, amely kimondja, hogy nem szerezhet parlamenti mandátumot az, aki már legalább 12 évig vagy 3 cikluson keresztül volt képviselő. Az ellenzéki pártszövetség megtámadta az alkotmánybírókra vonatkozó alaptörvény-módosítást is, amely visszaállította a bírák 70 éves felső korhatárát.
A határozatot Hörcherné Marosi Ildikó, Patyi András és Schanda Balázs alkotmánybírók párhuzamos indoklásával, valamint Handó Tünde, Horváth Attila és Polt Péter különvéleményével fogadta el a testület. Az Alkotmánybíróság teljes ülése múlt hét csütörtökön dr. Czine Ágnes alkotmánybírót 2026. szeptember 01. napjától az Alkotmánybíróság elnökhelyettesévé megválasztotta.
A pillanat, amikor a Fidesz által megválasztott alkotmánybírók elkaszálták a Fidesz minden beadványát! Alkotmányos volt Sulyok Tamás eltávolítása, a 12 éves képviselői cikluskorlát és a 70 éves alkotmánybírói korhatár is. Akkor ez is pipa! – örvendezett Magyar Péter miniszterelnök.
Az önkény felé vezető további lépések előtt nyitja meg az utat a lefejezett és megfélemlített Alkotmánybíróság mai határozata – reagált a Fidesz országgyűlési frakciója arra, hogy az AB elutasította a Fidesz és a KDNP közös, a 16. és a 17. alaptörvény-módosítás megsemmisítésére irányuló beadványait.
Az ellenzéki párt a Tégláról téglára épül az önkény című közleményében megírta: ha a köztársasági elnököt személyre szabott jogalkotással el lehet távolítani, akkor ma Magyarországon a Tisza-többség bárkivel bármit megtehet. A Fidesz folytatja az önkénnyel szembeni békés és törvényes ellenállást, és annak minden eszközével élni fog parlamenten belül és kívül – fogadkozott Bóka László frakcióvezető.
