ZETApress

hírportál

Nem szakadhat ketté az ország

Az MSZP felelőssége a társadalmi béke megőrzése ? mondta kérdésemre Kósa Ferenc filmrendező 1996. április 9-én az MSZP Kongresszusát követően a Parlamentben, akit Suchmann Tamás privatizációs miniszterrel való interjúim után faggattam.

A filmrendező 1990 óta országgyűlési képviselő. Az előző ciklusban Szabolcs-Szatmár- Bereg megyét, míg a mostaniban Vas megyét képviseli a Parlamentben a nyíregyházi születésű honatya, akit az MSZP Kongresszuson 73 szavazattal az elnökségbe választottak. A Tízezer nap című film rendezőjével az Új Magyarország munkatársaként arról beszélgettem, hogy az összetételében jelentősen megváltozott új pártelnökség folytatja-e majd az eddigi gazdaság- és kultúrpolitikát?

KF: Az Országgyűlés Kulturális bizottságában dolgozom, azon belül is főleg médiaügyekkel foglalkozom. Elnökségi tagként, frakciótagként sem elsősorban gazdasági kérdésekkel foglalkozom. Erre a feladatra nálam illetékesebbek vannak mindkét helyen. A kongresszusi felszólalásomban is inkább az általános emberi megközelítéssel, politikai elemzéssel foglalkoztam. A párt gazdaságpolitikájáról és a megvalósulás késlekedéséről mégis van véleményem. A különböző hozzászólásokból és elemzésekből számomra kiderült, az MSZP történelmi felelőssége, hogy a gazdaság talpra állítását, a termelékenység és az össztermék növekedését úgy oldja meg, hogy közben megőrzi a társadalmi békét. Senki sem vitatta a költségvetési egyensúly megteremtésére vonatkozó lépések jogosságát, többen megfogalmaztuk viszont abbéli aggodalmunkat, hogy az egyensúlyért fizetett árat a társadalom áldozataival kell mérni.

Ez az ország nem szakadhat ketté. Nem lehet a felkapaszkodott kevesek és a lesüllyedő sokak országa. A függőleges kettészakadás mellett horizontális szétszakadás sem engedhető meg. Nem lehet egy felemelkedő nyugati országrész és .egy egyre inkább lesüllyedő keleti régió létrejöttét megengedni. Pártunk elemi kötelessége, hogy rendszerszerűen gondolkozzon a gazdaságról, s ebben a pénzügypolitikát csak egy elemként kezelje, s állandóan szembesítse a pénzügypolitikai intézkedéseket azok társadalmi hatásával. Kísérje figyelemmel, mi történik a szociális szférában, az egészségügyben, mi lesz a nyugdíjasokkal, a leszakadó rétegekkel. Arra is figyelni kell, mi lesz a kultúrával és az oktatással. Itt a lehetséges arányok felismeréséről és kiküzdéséről lehet szó, ez a legfőbb feladat.

A szocialista párt helyesen fogalmazott, amikor az oktatást és kultúrát stratégiai ágazatnak tekintette, melyre épp a jövőnk érdekében áldozni kell. Épp a megtermelt javak mennyiségéért és minőségéért vállalt kötelezettséget a kulturális és oktatási szféra kiemelt támogatására. Ám az elmúlt húsz hónapban súlyos aggályok ébredtek többünkben. Horn Gyula a kongresszuson időbeli sorrendről beszélt. Hasonlata szerint el kellett végezni egy pénzpolitikai műtétet ahhoz, hogy a beteg ne csak lábadozzon, de a gyógyulás útjára léphessen. Ez a metafora jelzi, hogy maga a pártelnök-miniszterelnök is érzi, bizonyos arányok szétcsúsztak. Ezeket újra össze kéne fogni. A rövid távú termelésnövelő intézkedéseket és a hosszú távú stratégiai döntéseket a létbiztonságban, foglalkoztatáspolitikában, átképzésben folyamatosan gondozni kell. Ha az elkövetkező években ki tudjuk alakítani a kedvező arányokat, akkor visszaszerezhetjük a társadalomtól az elveszett bizalmat. Ha erre nem lesz képes az MSZP, akkor jogos az aggodalom. A kongresszuson megfogalmazódtak a társadalmi igazságosság, az emberi szabadságjogok, a törvényesség, az esélyegyenlőség, a szolidaritás követelményei. Különösen azokkal a rétegekkel kell szolidárisnak lenni, amelyek a társadalom legalján, a létbizonytalanságban tengődnek.

? Beszéljünk az önhöz közel álló kérdésekről is. A miniszterelnök úr új Nemzeti Színházról, a felépítendő Kortárs Művészeti Múzeumról, a Magyar Irodalom Házáról, a Budapesti Hangversenyteremről szólt előadói beszédében, valamint önálló otthont ígért a fotográfusoknak és a műszaki értelmiség alkotásainak. Ehhez a pénzt milyen forrásból lehet előteremteni?

KF: A történelmi dilemma az, hogy hogyan lehet biztosítani a szabadpiaci viszonyok között a művészetek szabadságát. Hogyan lehet független a politikától és viszonylag független a piactól? Ez utóbbitól csak akkor lehet független, ha van elegendő kereslet a minőségi kultúra iránt. A mai magyar társadalomban az emberek döntő többségének kevés lehetősége van arra, hogy értékes filmeket láthasson, jó koncertekre járhasson. Ezzel sajnos szembe kell néznünk, s az állami, a költségvetési támogatás összegét nem nélkülözheti a kultúra. Viszont minden erővel arra kell törekedni, hogy a kormányzatnak ne legyen beleszólása a szellemi-kulturális mozgásokba, csak találja meg azokat a módozatokat, melyekkel a piactól való viszonylagos anyagi függetlenséget segíthet létrehozni. Ez ? költségvetési támogatás nélkül ? nem lehetséges.

? Költségvetési ? igaz, fővárosi költségvetési ? hiánnyal magyarázzák a Thália Színház társulatának nyár végi feloszlatását, s a színháznak ősztől befogadó színházzá való átalakítását. Rövidesen le kell bontani a Sátorszínházat a Nyugati pályaudvar mellett. Lehet, hogy a sátorból kiszoruló társulatnak kell a Thália épülete?

KF: Találgatásokba nem akarok bocsátkozni. A fővárosi színházak ügye a Fővárosi Önkormányzat kompetenciájába tartozik, nem parlamenti ügy. Színházba járóként, nézőként nagyon sajnálom, ha egy bizonyíthatóan értékeket létrehozó társulatot légüres térbe helyeznek Ez az általános magyar kulturális élet vesztesége. A gazdálkodási kényszerek, politikai indokok ismerete nélkül viszont nem foglalhatok állást a kérdésben.

Az Országgyűlés Kulturális bizottságában többen is erőfeszítéseket tettünk, hogy a költségvetésből az országban arra rászoruló színházakat minél nagyobb mértékben támogassuk. Javaslatomra meghívtuk az ezzel kapcsolatos költségvetési vitanapra az ország valamennyi színházának képviselőit, az ott dolgozók érdekvédelmi szerveinek képviselőivel együtt. Velük együtt, s nem a hátuk mögött akartuk kialakítani a támogatás igazságos rendszerét. A szakmával sikerült megegyeznünk, s igaz, hogy a támogatás kisebb volt a vártnál, de legalább kialakult az egyetértés a szakmán belül. Politikailag, emberileg ezt tartom megfelelő magatartásnak. A Thália Színház körüli viták kapcsán az az érzésem, hogy nem ilyen megfontolások alapján alakultak a dolgok.

Jogköröm nem lévén, csak tanácsolhatom a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a szakma bevonásával, velük megegyezve alakítsa ki álláspontját. Egy ilyen kis országban, mint a mienk, a hatalomnak ? legyen bár törvényhozói vagy végrehajtói ? nincs joga a társadalom és szakma ellenében működtetni a hatalmát ? írtam az Új Magyarország 1996. április 10-i számában.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Horn Gyula a kisgazdákról | ZETApress

Szóljon hozzá!