Áprilisra készül az MSZP
Építsük fel közösen a rendszerváltás esélyét! – kéri a Magyar Szocialista Párt. 102 választókerületben indul az MSZP 2026-ban – közölték sajtósaik.
A szocialisták négy választókörzetről önként lemondtak, továbbiakról hajlandóak egyeztetni, de biztosan elindulnak és listát állítanak 2026-ban az országgyűlési választásokon. A rendszerváltáshoz szükség van a baloldalra, mert a félmillió alacsony jövedelmű nyugdíjast, a kétmillió kiszolgáltatott családban élő és a magukra hagyott munkavállalók érdekeit csak a szocialisták képviselik következetesen.
Komjáthi Imre, a Magyar Szocialista Párt elnöke bejelentette: a párt elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy 102 választókerületben indít egyéni országgyűlési képviselőjelöltet és országos listát állít. Mivel a Magyar Szocialista Párt célja a kormányváltás elősegítése, ezért azok az egyéni ellenzéki képviselők, akik már bizalmat kaptak több alkalommal is a választóktól, újból esélyt kell, hogy kapjanak a győzelemre. Ezért az MSZP három olyan körzetben nem indít jelöltet, ahol bizonyított, többször győztes ellenzéki képviselő már bejelentette az újraindulását: Csárdi Antal (Budapest 2. sz. egyéni országgyűlési választókerület), Hadházy Ákos (Budapest 6. sz. egyéni országgyűlési választókerület), Szabó Szabolcs (Budapest 9. sz. egyéni országgyűlési választókerület). A párt nem indít egyéni országgyűlési képviselőjelöltet a budai hegyvidéken (Budapest 3. sz. egyéni országgyűlési választókerület) sem, ahol Orbán Viktor kihívójaként Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke indul.
A Magyar Szocialista Párt ezzel párhuzamosan tárgyalást kezdeményez minden olyan ellenzéki parlamenti párttal, amely 2022-ben egyéni országgyűlési mandátumot szerzett és indulni kíván a 2026-os országgyűlési választáson annak érdekében, hogy kölcsönösen ne indítsanak jelölteket azokban a körzetekben, ahol a másik ellenzéki pártnak olyan jelöltje van, aki ott 2022-ben mandátumot szerzett.
Az MSZP elnöke hangsúlyozta: ez a lépés is annak bizonyítéka, hogy a szocialisták nyitottak arra, hogy maximalizálják az egyéni győzelmeket a Fideszen túli világban. Ez csak úgy lehetséges, hogy mindenhol a legesélyesebb képviselő indul, aki a párt szerint nem mindenhol a TISZA Párt jelöltje. Az önálló indulás célja viszont nem a TISZA Párt gyengítése, hanem a baloldali szavazók politikai képviseletének biztosítása.
A Forrás Intézet októberi kutatása szerint az MSZP támogatottsága 3% körül mozog, ami a másodlagos pártpreferenciákkal rendelkezőkkel együtt az 5%-os parlamenti küszöb közelében van. Ez 300-310 ezer embert jelenthet. Ami ennél is fontosabb: a választók 45%-a tudatosan megosztaná a szavazatát, vagyis egyéniben és listán más pártra szavazna. Ez azt jelenti, hogy sokan a TISZA vagy más ellenzéki pártra szavaznak listán, de egyéniben baloldali jelöltre, például szocialistára – vallja a Magyar Szocialista Párt.
