Bajnai programja
Előttem az utódom ? mondhatta volna Gyurcsány Ferenc délelőtt a Parlament Nándorfehérvár-termében, de nem volt kedve viccelni. Inkább gyorsan magára hagyta Bajnai Gordont, a szocialisták tegnap megismert kormányfőjelöltjét, akit az éjszakába nyúló tanácskozáson végül az SZDSZ is elfogadott.
A gazdasági miniszter megszorításokról beszélt az újságírók előtt, de kérdezni nem lehetett. Úgy tudjuk, hogy a gyes idejét is felezni akarja, megszűnteti a 13. havi fizetést és nyugdíjat, s a nyugdíjminimum is inflációkövetővé válik. A rendőrminiszter máris elrendelte a jelölt különleges védelmét, s ezt a ciklus végéig valószínűleg fenn is tarthatja. Bajnai csak a pénzügy- és munkaügyi minisztert akarja frakciótagsága miatt lecserélni, Draskovics viszont nem képviselő.
Az országgyűlésen is a kormányfőváltás volt a téma napirend előtt, de szakítottak időt a február 27-én elhunyt Aszódi Pál helyére delegált Hoppál Péter mandátumának igazolására is, aki a Fidesz Baranya megyei listájáról érkezett az Országházba.
Az SZDSZ nem akar miniszteri tárcákat, kívülről támogatja a kormányt, mondta Fodor Gábor elnök, aki frakcióvezető-helyettesként szólalt fel napirend előtt. Úgy tudjuk, hogy az MDF is igennel szavaz majd április 14-én a konstruktív bizalmatlansági indítványra. Igaz, előbb még 5-én, vasárnap az MSZP Kongresszusán kell elfogadtatni a pártonkívüli kormányfőjelöltet, s dönteni kell Gyurcsány utódjáról a pártelnöki székben.
A leköszönő kormányfő egyelőre mezei képviselőként politizálna tovább, bizottsági munkát sem vállal. Ebben követi majd elődjei ? Medgyessy Péter és Orbán Viktor ? példáját, hiszen ők sem szólaltak meg a T. Házban a miniszterelnökségüket követő hónapokban, években. Igaz, Orbán az utcán politizált, de azt Gyurcsányról nehezen tudom elképzelni. Eddig is folyton pocskondiázták a népek, s ha nem lesz a legfőbb közjogi méltóságok egyike, még inkább nekimennek a gyűlölködők.
Pokol Béla, az FKGP egykori képviselője és alkotmányjogi szakértője szeretné, ha az államfő az Alkotmánybíróságon támadná meg a jövő hétfőre tervezett bizalmatlansági indítvány jogszerűségét, de Sólyom László erről már nyilatkozott. A múlt héten törvényesnek, de a legkevésbé demokratikusnak nevezte Gyurcsány ilyetén távozását. Pokol Béla nevét egyébként az ezredforduló tájékán ismerhettük meg, amikor új alkotmánytervezetet készített, melyben Magyarország államformájának a királyságot javasolta. 1989-ben, a négy igenes népszavazás előtt, Habsburg Ottó épp a kisgazdák köztársasági elnökjelöltje volt.
Reagálás Navracsics Tibor szavaira
Magyarországnak nincs vesztegetni való ideje, a világgazdasági válság által sújtott magyar gazdaságnak nincsenek felesleges hónapjai, arra, hogy tovább halogassa a válságkezelés érdekében szükséges gyökeres változtatásokat. Minden belpolitikai vitával vagy egymás elleni kampányolással elvesztegetett idő egyre mélyebb válságba taszíthatja az országot, minden eltékozolt hét százmilliárd forintokba és munkahelyek ezreibe kerülhet ? reagált a Kormányszóvivői Iroda a Fidesz frakcióvezetőjének napirend előtti szavaira, aki a KDNP-hez hasonlóan előrehozott választásokat akar.
A pártok érdeke, a pártpolitikai csatározások nem írhatják felül az ország érdekét, amit jelenleg az azonnali és gyökeres változások jelentenek. Ehhez pedig az kell, hogy a politikai bénultságot egy meghatározott feladattal, meghatározott időszakra megbízott válságkezelő kormány váltsa föl. A válságkezelő kormány által az ország érdekét szolgáló gyors és határozott lépések végrehajtása mindaddig a legjobb megoldás Magyarország számára, amíg a válságkezelő program megvalósításához megvan a parlament felelős többségének támogatása ? fejeződik be a közlemény.