ZETApress

hírportál

Öten maradtak

Nem indul John Emese az időközi parlamenti képviselőválasztás jövő vasárnapi, második fordulójában Ferencvárosban. A szabaddemokrata városanya azért döntött így, mert a napokban lesz édesanya, s inkább most erre koncentrál. Bizonyára azt is felmérte, hogy első fordulóbeli negyedik helyével, s alig öt százalékos eredményével kevés esélye lenne a végső győzelemre. Igaz, itt a második hely sem ér többet a negyediknél!

Sokan kérdezik, hogy a szintén SZDSZ-es előző képviselő sikere után miért ilyen szerény eredmény (telenség) született az utódnál? Arról feledkeznek meg csupán, hogy Kökény Mihályt, Gegesy szocialista ellenfelét visszaléptették 2006-ban a második fordulóból, így csupán egyetlen baloldali jelöltre lehetett szavazni.

A MSZP és SZDSZ alkujában a szabaddemokrata jelölteknek kellett volna visszalépni, de Gegesy erre nem volt hajlandó. Az őszi polgármester választáson sem adta vissza a kölcsönt, akkor is ragaszkodott az induláshoz, s mivel már 16 éve ült székében, Kökénynek esélye sem volt a győzelemre. Csak azt nem értjük, ha annyira fontos volt neki akkor a parlamenti hely, miért nem maradt ott és pártjában jövő tavaszig? Miért sietett elhagyni a süllyedő hajót?

A június 7-i Európai parlamenti választási listák is készülgetnek. Az MDF-ben talán újra Dávid Ibolya, az MSZP-ben Kovács László lesz a listavezető, de mindketten visszaadják majd mandátumukat, mint tették 2004-ben. Eszükbe sem jut, hogy a pártjukra szavazók talán így akarták őket Brüsszelbe száműzni, így akarták őket eltűntetni a belpolitikából. Ha ezért húzták be sokan a nevük fölé az ikszet, úgy ők tulajdonképp becsapták választóikat.

Kovács László uniós biztosként eltűnt ugyan a belpolitikából, de az SZDSZ-es listavezető, Demszky Gábor nem tette meg. Néhány hétig kijárt ugyan Brüsszelbe, de az összeférhetetlenség okán végül a főpolgármesteri székéhez ragaszkodott. Ha megint listavezető lesz, megint itthon marad, hiszen az elkövetkező 15 hónapra pártja sem akar egy bizonytalan kimenetelű főpolgármester-választásba belemenni. Taktikailag talán jobb lenne hátrább indulni, így nem kellene lemondani a biztos mandátumról, jövő ősszel viszont ? ha valóban nem akar itthon újra indulni ? az addigi uniós képviselővel helyet tudna cserélni.

Számomra már az is furcsa volt, hogy 2004-ben főpolgármesterként rendszeresen részt vett az uniós parlamenti munkában. Országgyűlési mandátumáról addig is, azután is lemondott olyan indokkal, hogy városházi munkájával nehezen egyeztethető össze. Az Országház és a Városháza a Belvárosban alig egy-két kilométerre van egymástól, míg Brüsszel innen egy-kétezerre. Ha idehaza gondot okozott a két közeli helyszín bejárása, hogyan akart egy-kéthetente sok-sok órát utazgatni? Ezen is el kell majd gondolkoznunk, mielőtt júniusban szavazni indulunk!

Nem akar a Fidesz rendkívüli ülést

Ha a vasárnapi második forduló eredményes lesz, az új képviselő már január 29-én bemutatkozhat a Parlamentben. A kormányfő rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte arra a napra az államháztartási gondok megvitatására. Navrasits Tibor frakcióvezető ezt határozottan elutasította. Nem új költségvetés, hanem új kormány kell! ? mondta.

Miközben a drámai erejű változások mennek végbe a világgazdaságban és az egyre súlyosbodó válság miatt mindenki újraszámolja a prognózisait, a Fidesz továbbra is csak a pártos csatározásokkal van elfoglalva ? válaszolta Budai Bernadett kormányszóvivő. ? A viták helyett viszont összefogásra lenne szükség, ami iránt a Fidesz eddig csak szóban bizonyult elkötelezettnek. Az Országgyűlés január 29-i rendkívüli ülése azonban újabb alkalmat jelent az ellenzéki pártnak is, hogy őszintén mondja el: hogyan tud és akar segíteni az országnak, hogy minél kevesebb áldozattal vészelje át a válságot, és mielőbb kilábaljon abból.

Dávid Ibolyának sem tetszik az ötlet

Az elmúlt hónapban drámai erejű változások mentek végbe a világgazdaságban: Magyarország piacai, főként a nyugat-európai államok a korábbi becsléseknél rosszabb kilátásokkal számolnak, ami miatt hazánknak is új prognózist kell készíteni. Ha ezek a hírek elkerülték volna az MDF politikusainak figyelmét, a kormány szívesen rendelkezésükre bocsátja az ezzel kapcsolatos információkat ? üzente a kormányszóvivő.

A kormányfő az Országgyűlés január 29-i rendkívüli ülését azért kezdeményezte, hogy ismertesse a kormány új prognózisát és bemutassa, milyen lehetséges megoldásokat, tennivalókat lát, és milyen intézkedéseket lát szükségesnek a súlyosbodó válság magyarországi hatásainak enyhítésére. A kormány bízik benne, hogy az MDF konstruktívan, felelős hozzáállásával segíti a rendkívüli ülés eredményességét ? felelte Ibolyának Bernadett.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Obama újra esküdött

Szóljon hozzá!