Kiürültek a padsorok
Árva a ház, nincs kacagás ? énekelhetnénk február 16-ig a Parlamentben, ha nem lenne 21-én, vasárnap a hagyományos Gyermekkarácsony, ahol ezer általános iskolást látnak vendégül. A képviselők hétfőn késő estig, de úgy is mondhatnánk, hogy kora éjszakáig többször név szerint is szavaztak, hogy aztán megkezdhessék kéthónapos szabadságukat.
Az utolsó ülésnapon a kisebbségben kormányzó szocialisták volt koalíciós partnerük, a szabaddemokraták segítségével elfogadták a költségvetést. A bevételi és kiadási oldal között hatszázmilliárd forint hiány jelentkezik. Jóval több is lehetne, de eltörölték jövőre a közszférában a 13. havi fizetést, s a nyugdíjasok is csökkentett 13. havi nyugdíjat kapnak majd.
Ahogy a feles törvények átmentek, úgy nem sikerült kétharmaddal megválasztani az új főbírót. Jövőre nem csak az LB, de az ÁSZ élére is vezetőt kell választani, s két új alkotmánybíróra is szükség lesz. Ha az államfő továbbra sem fog egyeztetni a jelölés előtt a pártokkal, félő, hogy ezek a tisztségek betöltetlenek maradnak. A tavaszi ülésszak tervezésében a június 7-i uniós választást is figyelembe veszi a házelnök. A kormány tegnap benyújtotta a tavaszi törvényalkotási programját, melynek harminc tervezetéből négyet kétharmaddal kéne elfogadni.
Az SZDSZ-ben maradt a kettős hatalom, mert Kóka János továbbra sem mondott le a frakcióvezetésről Fodor Gábor pártelnök javára. (A múlt hétfői szavazáson döntetlen volt az arány.) Okos enged, szamár szenved ? gondolhatta Fodor, s most ő lépett vissza, de Kóka így is alig nyerte el a frakciótagok felének bizalmát.
A februári folytatáskor talán már beülhet az új képviselő a padba, mert addigra lezajlik az időközi választás január 11-én és 25-én Ferencvárosban. Az érvényes és eredményes voksoláshoz a második fordulóban elég lesz a szavazásra jogosultak egynegyedének véleménynyilvánítása. Az ajánlószelvények gyűjtésére még péntek éjfélig van lehetősége a jelölteknek. Egyelőre 13-an vannak, de a hétvégére az is eldől, hogy hányan kerülnek fel belőlük a szavazólapokra.