ZETApress

hírportál

Újabb jogász Ferencvárosban

Szerencsét hoz-e vajon a 13-as szám Ferencvárosnak? Ennyi jelölt gyűjti már a január 11-i képviselőválasztásra az ajánlószelvényeket. (Igaz, az MSZP már befejezte a gyűjtögetést, mert összegyűlt a 750 cédula.) A kéthéttel ezelőtti állapotok óta újabb jogász, Várady Tibor is jelentkezett, aki a Humanista Pár elnökeként számít a bizalmunkra.

Sajnos az erőszak is megjelent a főváros IX. kerületében. Az egyik este a Boráros téren Polgár Tamás plakátragasztója keveredett vitába egy járókelővel. Szó szót követett, majd a járókelő kést rántott és combon szúrta az aktivistát. A mentőket és rendőröket már nem merte megvárni, hanem segítségnyújtás nélkül, gyáván menekült el a helyszínről. Furcsán értelmezte a véleménynyilvánítás szabadságát, s a bátorság, a felelősségvállalás szobrát sem róla fogják megmintázni.

Változások a kormányban

Mint korábban megírtuk, az október 6-i vonatbaleset miatt Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter lemondott. Utódjául Sólyom László ma délelőtt 11-kor ? a miniszterelnök javaslatára ? a mai nappal nevezte ki Dr. Molnár Csabát.

Nem csak ő, de két új államtitkár is átvehette okmányait délelőtt a Sándor-palotában. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkárává Tukacs Istvánt, míg a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkárává Varjú Lászlót nevezte ki az államfő. Ez utóbbi beosztást mostanáig az újonnan kinevezett miniszter töltötte be.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Kiürültek a padsorok

Szóljon hozzá!