ZETApress

hírportál

Röhög az ellenőr

Néhány éve a Volánbusz Hírlevél munkatársaként sok ellenőrrel találkoztam. A beszélgetések során néhány mosolyogtató történetet is elmeséltek. Az alábbiakban ezekből álljon itt kettő.

A távolsági autóbusz sofőrje befejezte a beszállítást az egyik közbeeső állomáson. Az ellenőrök is rendben találtak mindent, az indulási idő is elérkezett, s már indulni akartak tovább. Szerencsére a gépkocsivezető kötelességének érezte ellenőrizni az utaslétszámot, s mivel valaki hiányzott, elhatározta, hogy megvárja őt. Pár perc múlva lélekszakadva érkezett meg az utas a sokadik dudaszóra.

A vécé miatt időztem mostanáig ? magyarázkodott hősünk. ? Udvarias ember lévén előbb kopogtam, majd kínomban már dörömböltem az ajtón, de senki sem mondta, hogy tessék, így nem mertem benyitni. Végül a közeli parkban, egy bokorban könnyítettem magamon. Elnézést, hogy elkéstem és köszönöm, hogy megvártak!

Az ellenőrök is emberek

Mellék(helyiség)es ügy a Volánbusz egyik ellenőrével is megesett Esztergomban. Köztudott, hogy a nehézkes formaruha-ellátás miatt az új kollégák zöme civilben dolgozik. Így járt az új kolléga is, akit oda szólított munkája, s aki a Vértes Volán pályaudvarán tért be a szolgálati vécébe. Dolga végeztével egy vérteses sofőr nagyon csúnyán nézett rá az előtérben. ? Nem itt van az utas vécé ? kezdte meg a kioktatást ?, ide csak a gépkocsivezetők jöhetnek.

Ellenőrünk nem jött zavarba a dörgő hangtól. ? Szerencsére még az utas vécék állapotát nem kell ellenőriznünk ? lepte meg ő a kioktatót. ? Ha majd ez is feladunk lesz, oda is bemegyünk, de addig jó nekünk a szolgálati is ? folytatta, a többi helyi kolléga nem kis derültségére. Ekkorra már az is elmosolyodott, aki az imént még morgott, s igyekezett ő is humorosan elütni a dolgot.

Szóljon hozzá!