ZETApress

hírportál

Átadták a Márka gyártóüzemét

Saját kézbe került a gyártás, ami az elkövetkező időszakban akár az évi százmillió litert is elérheti. Átadták a Márka Üdítőgyártó Kft. gyártó és palackozó üzemét, illetve logisztikai központját ma Felsőlajoson ? tudatta Jaczenkó Gábor PR menedzser.

A mintegy 3,2 milliárd forintos zöldmezős beruházás révén Közép-Európa egyik legmodernebb üzeme épült meg, amelynek megvalósításához a cég ötszázmillió forint európai uniós támogatást nyert el. A fejlesztéssel a társaság az általa forgalmazott csendes és szén-dioxiddal dúsított Márka üdítőitalok gyártását is saját kezébe veszi, valamint palackozási kapacitását bővíti, amellyel ötven új munkahelyet teremt a Bács-Kiskun megyei településen. A vállalkozás célja, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiséget százmillió literre növelje.

? A 3,2 milliárd forintos zöldmezős beruházás 15 hónap alatt valósult meg, amelynek megvalósításához vállalkozásunk 500 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el GINOP-pályázaton ? mondta az üzem ünnepélyes átadásán Pécskövi Tibor, a Márka Üdítőgyártó Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A közel tízezer négyzetméter alapterületű gyárban 2 természetes ásványvízkút is működik, valamint az üzem a gyártás mellett raktározási lehetőséget is biztosít. A vállalkozás a 3 hektáros ipari területen Közép-Európa egyik legmodernebb gépsorával működő üzemében az általa forgalmazott csendes és szén-dioxiddal dúsított Márka üdítőitalok gyártását kezdi meg, valamint palackozási kapacitását bővíti.

A vállalkozás vezetőinek célja, hogy két-három éven belül a jelenlegi 35 millió literes éves gyártott mennyiség százmillió literre növekedjen. Pécskövi Tibor elmondta: az idei forgalom 40 százalékát a csendes termékpaletta (gyümölcslevek, jeges teák) adja majd. A közeljövőben egy újabb gyártósor üzembe helyezését és a logisztikai tevékenység bővítését is tervezi a cég. A Márka üdítőitalok elkészítéséhez az üzemben jellemzően ? 90% ? hazai beszállítókkal dolgoznak, beleértve az alapanyagot, csomagolást, stb. A vállalkozás most nem csak átadott gyára miatt érkezett mérföldkőhöz, hanem amiatt is, mert 2017-től megújult arculattal, vagyis egyedileg, a cég által tervezett palackformával, címkedizájnnal, és megfiatalított szlogennel van jelen a piacon.

? Ez a beruházás kiválóan jelképezi, hogy a kormány jól határozta meg a jelenlegi uniós fejlesztéspolitikai ciklus irányelveit. Működik ugyanis a kormány azon terve, miszerint az uniós források nagyobb részét a magyar vállalkozások támogatására kívánja fordítani, ezáltal is növelve a magyar cégek és Magyarország versenyképességét ? mondta Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára. ? Ha a kis- és középvállalkozások ezrei tudnak fejleszteni, és ezáltal a külpiacon is versenyképesek lesznek, akkor jól és hatékonyan költjük el az uniós forrásokat. A kormány ezen céljaihoz nagyon jól passzol ez a beruházás ? tette hozzá.

Dr. Salacz László országgyűlési képviselő kiemelte: a hazai vállalkozások sikere képezi az alapját a hosszú távú gazdasági növekedésnek, amely 2014-ben indult el Magyarországon. Erre jó példa a Márka Üdítőgyártó Kft. most átadott gyártó és palackozó üzeme, illetve logisztikai központja, mivel a cég bebizonyította, hogy tudnak élni a lehetőségekkel. A most átadott üzem 50 embernek ad munkát. ? Örömmel látom, hogy egy ilyen kiemelkedő élelmiszeripari tevékenységet folytató üzem bővül és gyarapodik, amely Felsőlajos zászlóshajójává vált. A Márka Üdítőgyártó Kft. a termék 44 éves múltjával elérte azt, hogy érvényesíthesse célkitűzéseit a világszínvonalú technológia megvalósításával és a cég piacképességének növelésével ? tette hozzá az országgyűlési képviselő.

? Felsőlajos fontos mérföldkőhöz érkezett el ezzel a beruházással. Nagy előrelépés az alig ezer fős falu számára ? mondta Juhász Gyula, Felsőlajos Község polgármestere. Kiemelte: a település kedvező földrajzi fekvése szerepet játszott abban, hogy a cég Felsőlajost választotta az üzem helyszínéül, hiszen a község Budapesttől 60, Kecskeméttől 20 kilométerre, az M5 autópálya mellett található.

Szabó Gabriella olimpiai-, világ- és Európa-bajnok kajakozó hihetetlen szimpatikus vállalkozásként jellemezte a Márkát. ? Nagyon tetszik a cég azon szemlélete, hogy világmárkákkal kívánja felvenni a versenyt. Sportemberként az egészségtudatosságot, magánemberként a környezettudatosságot, magyar emberként pedig a munkahelyeket és a magyar szemléletet szeretném megköszönni a Márkának ? tette hozzá.

A környezetterhelés minimalizálása érdekében a gyár területén egy újonnan épült biológiai szennyvíztisztító telep is kialakításra került. Az az első beoltás alkalmával hozzáadott baktériumok folyamatosan fenntartják azt a flórát, amellyel megtisztítják a keletkező szennyvizet, ezáltal a szigorú hatósági jogszabályoknak megfelelően ? folyamatos ellenőrzések mellett ? távozik a befogadó élővíz csatornába. A társaság a keletkezett PET hulladékot szortírozva, préselve és bálázva összegyűjti, és újrahasznosítja. Az üzem környezetének kialakítása során több mint 12 ezer négyzetméternyi területet füvesítettek és parkosítottak. A keletkező zöld hulladék elszállítás után komposztálásra kerül. Az energiatudatosságot jegyében a cég az üzem további fejlesztéseként a jövőben napkollektorok beépítését is tervezi.

Sárkány Péter ? aki dr. Kállay Miklós mellett a Márka üdítőital feltalálója ?, arra emlékeztetett, hogy a Márka üdítőital magyar szabadalom, amely most megfogalmazása szerint a reinkarnációját, reneszánszát éli. A feltalálók receptúrája alapján az első szőlő ízű szomjoltó 1973-ban készült el, amelyet a Dél-alföldi Pincegazdaságban palackoztak. A következő években az ország több pincegazdaságában is megkezdődött a különféle ízű Márka üdítők gyártása. Az elmúlt 44 évben sok minden változott ? a palackozások helyszínei vagy éppen a termékpaletta ?, de egy valami nem, mégpedig, hogy jellemzően hazai alapanyagokból készülnek a termékek.

Jelentős mérföldkövet jelentett a Márka üdítőital életében, hogy 2007-ben az üdítők kizárólagos forgalmazását megkezdte a Márka Üdítőgyártó Kft. a 100%-ban magyar tulajdonban lévő családi vállalkozás. A társaság azóta is töretlenül építi a brandet, melynek során egyszerre tartja szem előtt a tradíciót és az innovációt. A sikert mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2007-ben még csupán hatmillió liter Márka üdítő készült, amely szám 2016-ra a folyamatos termékfejlesztéseknek és a megnövekedett fogyasztói igényeknek köszönhetően már 35 millió literre növekedett. Nem utolsó sorban ez az intenzitású növekedés alapozta meg azt a törekvést, hogy a társaság saját kezébe vegye a Márka termékek gyártását is.

Szóljon hozzá!