ZETApress

hírportál

Élethosszig tanuljunk!

Tudásközpont kívülNovember elejétől lehet jelentkezni Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatánál a 2016 decemberében kezdődő ingyenes, munkaerő-piaci felzárkóztatást segítő, friss tematikájú képzésekre. A képzéseknek az Üllői út 317. szám alatti, frissen kialakított, ma délután átadott Képzéskoordinációs Iroda ad majd otthont.

A budapesti nemzetközi repülőtérre épülve a helyi gazdaságfejlesztés ösztönzése új munkaerő-piaci szolgáltatásokkal Budapest XVIII. kerületében és Vecsésen elnevezésű, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 keretében támogatott projekt során megvalósított Képzéskoordinációs Iroda ünnepélyes átadásán Olav Berstad, Norvégia magyarországi nagykövete is köszöntőt mondott. Örömét fejezte ki, hogy ez a projekt egy széleskörű partnerséggel valósult meg, amelyben a résztvevők a jövőt is tartalmasan, szoros összefogásban tervezik. Beszédében hangsúlyozta, hogy ebben a projektben különösen figyelemre méltó három kulcskifejezés és a hozzájuk kapcsolódó projektben megfogalmazott cselekvések. Ez a három kiemelt fogalom a tudás, a repülőtér és a foglalkoztatás.

Az épület jelentős része jelenleg is lakóházként funkcionál. A Norvég Alap pályázat során mintegy 154 m2 belső terület került teljes felújításra. Az átalakítási munkálatok igazodtak a képzési program és az oktatási funkció sikeres megvalósításához. Összesen 12 helyiség került korszerűsítésre: egy fogadó helyiség (recepciós előtér), két közlekedő folyosó, egy oktatási, illetve rendezvényterem, egy-egy férfi és női, valamint egy akadálymentes illemhelyiség, egy konyha, egy irodahelyiség, egy takarító szertár, egy gépészet és egy raktár.

A felújítást követően az épület immár teljes mértékben megfelel a projekt elvárásainak, a tervezés során közösen kitűzött céloknak. A tanterem kialakításában alkalmas 14-18, igény esetén akár 45 fős oktatási elrendezés kialakítására, az épp aktuális oktatási-informatikai igényeknek megfelelően. A terem a legkorszerűbb informatikai eszközökkel felszerelt, a Samsung cég által kifejlesztett Smart School rendszer pedig lehetővé teszi a kurzus résztvevőinek a tanórák alatti, digitális tananyag felhasználásával való interaktív képzését, melyhez 18 darab táblagép áll a hallgatók rendelkezésére.

A külső átalakítás a következő munkálatokat foglalta magában: homlokzati felújítás, hőszigetelés, nyílászárócsere, rámpa és elő-lépcső építése, járda javítása, udvar felújítása. Az épületrész a projekt céljait szolgálja és a lakosság részére nyújtandó ingyenes képzéseknek ad majd otthont, 2017. április 30-át ? a projekt hivatalos lezárultát ? követően pedig a képzéskoordinációs központ üzemeltetése folytatódik, a partnerség ugyanis a pályázatban kötelezettséget vállalt arra, hogy az épületet a legalább ötéves fenntartási időszak alatt a projektben betöltött funkciójának megfelelően, oktatásszervezési és képzési célokra hasznosítja tovább. A piacelemzés és igényfelmérés alapján a következő ingyenes képzések indulnak 2016 decemberétől folyamatosan:

Angol nyelvi készségfejlesztés,
IT-készségek fejlesztése,
Stresszkezelő képesség fejlesztése,
Projektmenedzsment ismeretek és készségek fejlesztése,
Vezetői kompetenciák fejlesztése,
Építő- és anyagmozgató gép kezelője (OKJ),
Speciális áruk szállítmányozója (OKJ).

Míg az első öt képzéstípus elsősorban a résztvevők készségeinek fejlesztését célozza meg, hogy azok jobb eséllyel és nagyobb felkészültséggel indulhassanak a munkaerő-piacon, ill. munkahelyükön, addig az utóbbi kettő konkrét, államilag elismert képesítést, szakmát nyújt majd a kurzust teljesítőknek. A képzések a Zsigmond Király Egyetem és a Felnőttképzők Szövetsége közreműködésével kerülnek kidolgozásra és megtartásra a legkorszerűbb technológiával és táblagépekkel felszerelt modern képzési központban. A képzésekre az érdeklődők november elejétől már úgynevezett elő-regisztráció keretében jelentkezhetnek, ezt követi a jelentkezők számának függvényében a konkrét időpontok meghatározása, valamint a képzések pontos résztvevői névsorának véglegesítése, melyről a kurzusokra felvettek időben értesítést kapnak. A jelentkezés során a képzéskoordinációs iroda elsőbbséget biztosít a helyi lakosoknak, illetve a helyi munkahellyel rendelkezőknek, a női munkavállalóknak, az 50. életévüket betöltötteknek, valamint a jelenleg GYES-en, GYED-en lévőknek vagy abból frissen visszatérteknek.

Savanyú Adrián főosztályvezető a Miniszterelnökség képviseletében elmondta: A Kapacitásfejlesztés és intézményi együttműködési program keretében nyílt pályázaton 8 önkormányzat ? köztük a XVIII. kerület ? pályázott sikeresen, és összesen mintegy 2,4 milliárd forintnyi támogatás került kiosztásra. Örömmel tapasztaljuk, hogy a viszonylag rövid megvalósítási idő ellenére a nyertes önkormányzatok minden erőforrásukat megmozgatták és megmozgatják annak érdekében, hogy sikeres legyen a projektek végrehajtása. Ennek egyik legjobb példája a XVIII. kerület önkormányzata, hiszen már most, 2016 novemberében itt állhatunk a Képzéskoordinációs Iroda megnyitóján.

A projekt elsősorban a XVIII. kerület és Vecsés területén működő, a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtérhez kötődő gazdaságfejlesztést és a helyi foglalkoztatás ösztönzését célozza meg új és innovatív szolgáltatások bevezetésével, amelynek fontos része a ma átadott képzéskoordinációs iroda létrehozása is. Ez az iroda folyamatos, a piaci igényekhez igazodó, iskolarendszeren kívüli, az élethosszig tartó tanulás koncepciójához illeszkedő képzési kínálatot nyújtja. A hamarosan induló ingyenes képzésekkel kapcsolatban minden fontos információ, valamint a jelentkezési felület elérhető a folyamatosan frissülő, kizárólag a projekt céljából létrehozott internetes honlapon. A projekt hat magyar partner és a norvégiai Lillehammeri Egyetem együttműködésében valósul meg.

Tudásközpont belül? Lifelong learning, azaz élethosszig tartó tanulás; talán a legjelentősebb szemléletmód, amely manapság meghatározza a korszerű pedagógiai gondolkodást; amely kiemelt hatással van az innovatív oktatási módszerek további fejlődésére; amely Norvégiából indult világhódító útjára, és amiért mi csak köszönettel tartozhatunk ? kezdte átadó beszédét Ughy Attila, Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere. ? Ezt a munkát már évekkel ezelőtt elkezdtük, melynek első eleme volt a sikeresen lezárt airLED projekt, amelyben vezető partneri szerepet vállalt Budapest Főváros Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata. Következő lépésben a XVIII. kerület kezdeményezésére a Fővárosi Önkormányzat, Pest Megye Közgyűlése, Vecsés Városa, a Budapest Airport, valamint a HungaroControl aktív támogatásával az érintett piaci szereplők úgy határoztak: példaértékű összefogással gyorsítják fel a budapesti repülőtér térségének gazdasági és infrastrukturális fejlődését. Ennek ernyője a Bud Klaszter, amelynek fő célja a térség fejlődésével kapcsolatos kérdések napirenden tartása, a különböző szintű önkormányzatok, a kormány szervezetei, valamint a gazdasági szereplők között párbeszéd elősegítése, az egymás közötti kapcsolatok fejlesztése. Ennek az együttműködésnek a sikerei között kiemelt helyen említhetjük a Norvég Alap által támogatott Képzéskoordinációs Iroda létrejöttét is! ? mondta el a projektről, az előzményekről és a célokról a kerület első embere.

Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata mint vezető partner mellett több kerületi partnerszervezet, fővárosi intézmény is részt vesz a pályázat megvalósításában. A partnerségben egyaránt található helyi és regionális hatóság, felsőoktatási intézmény, civil szervezet és vállalkozás. Olyan tagok alkotják a partnerséget, amelyek alapvetően érintettek a helyi munkaerőpiac által teremtett kihívások kezelésében, így saját érdekük is, hogy aktív részvételükkel megfelelő megoldásokat dolgozzanak ki. Partnerek:

Vecsés Város Önkormányzata,
Budapesti Főváros Kormányhivatala,
Budapest Airport Zrt.
Zsigmond Király Egyetem,
Felnőttképzők Szövetsége,
Lillehammeri Egyetem, Norvégia.

A Norvég Alap keretében megvalósuló projekt 95%-os támogatottságú, így a teljes költségekhez viszonyított önerő mértéke 5%. A projekt teljes költségvetése: 964.775,68 Euro, a támogatás teljes összege: 916.537 Euro. A támogatást a Végrehajtó Ügynökség által hitelesített költségek vonatkozásában a Program Operátor jóváhagyása alapján a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ) folyósítja.

Szóljon hozzá!