ZETApress

hírportál

Kézművesek a múzeumban

Egyed Géza szakállamtitkár megnyitó beszédével kezdődött az Európai Bizottság és az IPOSZ Szervezésében tartott Az új tagállamok kézműves vállalkozásainak és kisvállalkozásainak az Európai Unió egységes piacára történő sikeres integrálása 2010-ig, és a várható kihívások című nemzetközi konferencia ma délelőtt a Szépművészeti Múzeum Barokk termében.

A miniszterét, Kóka Jánost helyettesítő előadó a mondandóját három témára hegyezte ki. Elsőként azt emelte ki, hogy a tárca beindította az Üzletre hangolva elnevezésű programját. Ez azokon a törpe- és kisvállalkozásokon szeretne segíteni, akiknek sem idejük, sem energiájuk a felesleges adminisztrációra. A program ilyen irányú terheiket csökkenti, ezeket igyekszik tőlük átvállalni.

Fejlesztéspolitikánkról is szólt az államtitkár. Az elkövetkező hét évben, 2007 és ?13 között nyolcezer milliós uniós támogatás érkezik az országba, mely nem csak nagy lehetőség, de ugyanekkora kockázat is. A pénz egy részéből vissza nem térítendő innovációs támogatást szánnak a vállalkozóknak, s az elosztásuk nem lehet egyforma. Többet kapnak majd azok a befektetők, akik az elmaradott térségek felvirágoztatása érdekében szeretnék ezt a pénzt kamatoztatni.

A harmadik támogatási forma, amelyről Egyed Géza beszélt, a piacépítés és a piacra jutás segítése lesz. Elmondta azt is, hogy nem véletlenül vagyunk ma itt a múzeumban, mert a különböző múzeumi tárgyak készítése eredetileg kézműves munka volt, s csak az idők során vált művészeti tárggyá az, amit korábban a mindennapok használati tárgyául szolgált.

A holnap délig tartó nemzetközi konferenciára az Európai Unió szinte minden tagállamából érkeztek érdeklődők. A másfél nap folyamán felszólalók is nemzetköziek lesznek. A vendéglátásra ? ebédekre és vacsorára ? a közeli Hotel Ligetbe mehetnek át a résztvevők. A látogatók csak holnap délután 2 órától nézhetik meg a Rembrandt kiállítást, miután a konferencia befejeződik. December elsején a Van Gogh kiállítás nyílik meg ugyanott.

Szóljon hozzá!