ZETApress

hírportál

Forgalomba álltak a használt és felújított német személykocsik

A vasúttársaság április végén sajtóközleményben tudatta: a szolgáltatási színvonal emelése érdekében 300 használt, felújított német vasúti személyszállító kocsit szerez be, lízing konstrukcióban. A személykocsik a Budapest?Székesfehérvár?Nagykanizsa, illetve a Budapest?Pusztaszabolcs?Pécs vasútvonalon ? az elöregedett járműpark helyett ? állnak forgalomba, tudtuk meg a MÁV Sajtóosztályától.

Eddig 200 személykocsi érkezett meg, melyből 57 jármű már az utasok szolgálatában áll. Év végéig várhatóan további 125 kocsit helyeznek üzembe. Idén további 50, majd 2007 nyaráig az utolsó 50 kocsi is megérkezik. Április 5-én került aláírásra a szerződés a háromszáz használt személykocsi lízingbe vételéről. A járművek 3 év bérleti viszony után jelképes értéken kerülnek át a MÁV ZRt. tulajdonába. A pénzügyi lízing törlesztése egyenletes féléves ütemekben, hét féléven keresztül történik, a kocsik beszerzési ára 13 millió euró.

A műszaki vizsgálatokat és a szükséges átalakításokat a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft.-ben végzik, de alvállalkozóként valamennyi ? személykocsikkal foglalkozó ? járműjavító részt vesz. A hazai forgalomba helyezéshez a járművek átalakítása, honosítása szükséges, azaz a magyar jelzések feltűntetése, lépcső-, fűtés- és világítás-átalakítás. A fővizsgát követően kerülnek a járművek a telepállomásukra: Pécsre és Nagykanizsára. Egy-egy vasúti kocsi honosítási költsége előreláthatón 8-12 millió forintba kerül. A projekt gazdaságosságát jelzi, hogy a MÁV használatában lévő személykocsik felújítása a használt kocsik vételárának hatszorosába, míg a vezérlő-kocsik esetében akár négyszeresébe is kerülne.

Az első kocsik elkészülte júliusban megtörtént, a sikeres engedélyezési eljárás után menetrendváltásig ? december 10-ig ? 125 személykocsi üzembeállítására lesz lehetőség, jelenleg 57 jármű fut a dél-balatoni vasútvonalon ? az utazóközönség megelégedésére. A többi jármű a megfelelő átalakítás, futópróba, hatósági vizsgálat után 2007. folyamán áll forgalomba, köztük a 27 úgynevezett vezérlő-kocsi is. A vezérlő-kocsik üzembe helyezése a személykocsikhoz képest további feladatokat jelent. A speciális személykocsikat alkalmassá kell tenni a hazai vonatbefolyásoló rendszerre, fel kell szerelni a megfelelő rádióval és a távvezérlési rendszert alkalmassá kell tenni a V43 sorozatú mozdonyokra.

A járművek elsősorban a Budapest?Székesfehérvár?Nagykanizsa, a Budapest?Pécs, illetve a Budapest?Kaposvár?Gyékényes vasútvonalon, a standard távolsági forgalomban, továbbá a Flirt motorvonatok beérkezéséig a budapesti elővárosi forgalomban közlekednek. A tervek között szerepel a Budapest?Miskolc vasútvonal távolsági forgalmának kiszolgálása is ? ilyen vasúti járművekkel. A vasúttársaság nemcsak az IC, illetve az elővárosi szolgáltatásban törekszik a járműpark megújítására, hanem fontosnak tartja azt is, hogy a távolsági gyors és személyvonatok utasai is kényelmesebben érjék el úti céljaikat. A 300 használt, de újszerű német személykocsi látványos javulást hoz az ezeket a vonatjáratokat használó utasok számára.

A kocsik belső kialakítása kényelmes utazást tesz lehetővé. A fejtámlás-karfás ülések bársonyborításúak, a kocsik belső kialakítása között egyaránt megtalálható az egyterű és a fülkés elosztás. A járművek központi ajtózárral rendelkeznek, amely a le- és felszállás megkönnyítése mellett a biztonságot is növeli. A vezérlő-kocsik kialakítása mind mozgáskorlátozottak részére, mind kerékpárral utazók számára megfelelő, illetve a kerékpárszállítás biztosított a járművek bizonyos további sorozatain is. A járművek távvezérlésre, és akár 140 km/h sebességre is alkalmasak, üzemelési idejük 20 évre prognosztizálható.

A MÁV ZRt. Nagykanizsai Gépészeti fenntartó műhely jelenleg 57 német vasúti személykocsi karbantartását, kezelését végzi. Ebből 36 másodosztályú, 13 első- és másodosztályú, 8 jármű kerékpárszállításra is alkalmas.

Az újonnan honosított kocsik néhány jellemző adata:

  • sebesség 140km/h,
  • hossza: 26,4 m (2 m-rel hosszabb az eddig használatos kocsiknál),
  • a WC-kialakítása zártrendszerű környezetbarát,
  • az ajtók távvezéreltek, önműködően 5 km/h felett automatikusan zárnak és reteszelnek (nagyobb biztonság),
  • légfűtéssel rendelkeznek, világítása kompakt rendszerű (nagyon jó a megvilágítás),
  • hangosító berendezéssel felszereltek,
  • az 1-2 osztályú kocsik vegyes, azaz termes és fülkés kialakításúak,
  • a kerékpárszállításra kialakított kocsik lehetővé teszik a kerékpáros utasforgalom növekedést.

A nagykanizsai területi műhely munkatársai készítettek egy, a zártrendszerű WC-K kiszerelt állapotban történő javítását és működésvizsgálatát lehetővé tevő berendezést, amely a minőségi munkát és a javítási átfutási idők csökkenését eredményezi. A zártrendszerű WC-tartályok ürítését az erre a célra kialakított speciális szállítójárműre szerelt korszerű berendezéssel végzik el.

A kocsik karbantartása, üzemeltetése speciális feladatként jelentkezett a nagykanizsai műhely számára ? ezért a személyi, tárgyi feltételeket az újólag jelentkezett feladatokhoz alakították ki. A műhely munkatársai a szükséges elméleti szakismereteket, valamint a gyakorlati módszereket Sopronban a GYSEV-nél, Szombathelyen a Vasjármű Kft-ben, Szolnokon a MÁV Kft-nél, valamint Budapesten a Keleti műszaki kocsi-javítónál szerezték meg. A területi műhely személykocsikkal foglalkozó mintegy ötven szakembergárdája immár garancia arra, hogy az ide telepített német személykocsik üzembiztos állapotban közlekednek a dél-balatoni vasútvonalon.

Szóljon hozzá!