ZETApress

hírportál

Peronkapuk a Nyugati pályaudvaron

Tegnap délelőtt fél 11-kor lezárták a peronkapukat a Nyugati pályaudvar első kilenc vágányánál. Kalauzok és diákmunkások állták útját a vonathoz igyekvő, vagy vonattal érkező utasoknak. Jegy nélkül nem lehetett a vágányok közé menni. Aki nem rendelkezett érvényes utazási igazolvánnyal, azt visszaküldték a pénztárakhoz. Kifelé sem lehetett elslisszolni közöttük, bár az első napon még nem pótdíjazták a potyautasokat. Csak szigorú ejnye-bejnyét kaptak mulasztásukért. Az ellenőrzési tevékenységet szigorú biztonsági őrök segítették.

A MÁV a menetjegy nélküli utazások miatti, évente több milliárd forintra tehető bevételkiesése és az utazási kultúra megváltoztatása érdekében döntött a zárt peronos jegyellenőrzési rendszernek a pilot project keretében történő bevezetéséről. A MÁV ZRt. munkatársai egyelőre csak a Nyugati pályaudvaron ellenőrzik így az utasokat.

A MÁV üzletszabályzata alapján a vonatra csak menetjegy birtokában lehet felszállni, amit az utasnak a vasút területének elhagyásáig meg kell őriznie, és a vonaton vagy az állomáson a menetjegy-ellenőrzést végzők részére fel kell mutatnia, kérésre át kell adnia. Gondoltak azokra a nagymamákra is, akik csak a vonatig kísérik az unokát. Ők kísérő-jegyet kapnak a bejáratnál, melyet aztán távozáskor vissza kell adniuk. Erről a lehetőségről a vakok érdekvédelmi szervezetével való konzultáció után döntöttek, mert a csökkent látókat és a mozgáskorlátozottakat is ki kell kísérni a vonathoz, vagy várni kell őket az állomáson.

A tényleges helyzet az, hogy ? a tapasztalatok szerint – különösen a főváros környékén, az elővárosi vonalakon és elsősorban a reggeli és délutáni csúcsforgalomban sokan utaznak érvényes jegy és bérlet nélkül. A bevételkiesés is hozzájárul ahhoz, hogy a vasúttársaság a szolgáltatási színvonal javítására (a tisztaságra és az utazási komfort növelésére) a szükségesnél lényegesen kisebb összeget tud fordítani.

Korábbi intézkedések

Az elmúlt években a MÁV ZRt. a vonatokon és a peronokon is fokozott menetjegy-ellenőrzéseket rendszeresített. A korábbi peronellenőrzések során a jegyvizsgálók a fel- és leszálló utasoktól a vonat mellett, az állomás peronján kérték a menetjegyet. A vonatokon és az állomásokon folytatott ellenőrzések hatása a pénztári bevételeken is megmutatkozott, az utasok menetjegyváltási hajlandósága az ellenőrző-akciók után jelentősen javult.

Tavaly az ellenőrzések első napján egyetlen vonalon egymillió forinttal növekedett a napi bevétel; a négyhónapos ellenőrzési időszak első hónapja alatt 57 millió forinttal, majd a többi hónapokban átlagosan százmillió forinttal nőttek a menetjegybevételek. A korábbi rendszeres ellenőrzések során tapasztaltak ugyanakkor ráirányították a figyelmet a hiányosságokra, a jegyellenőrzés kijátszásának lehetőségeire is. Erre tekintettel a vasúttársaság külföldi mintákra, spanyol, francia és török tapasztalatokra támaszkodva alakította ki az új rendszert.

A zárt peronos jegyellenőrzési rendszer

A MÁV az úgynevezett zárt peronos jegyellenőrzési rendszert a Nyugati pályaudvar 1-9. vágányához épített 14 peronkapuval alakította ki. A választás azért esett a Nyugati pályaudvar első vágányaira, mert ezeken a vágányokon zajlik jellemzően az elővárosi forgalom, amely leginkább érintett az érvényes jegy vagy bérlet nélküli utazásban.

Az utasok a vonatot a peronok elején kialakított kapukon keresztül közelíthetik meg, jegyüket/bérletüket a jegyvizsgálók itt ellenőrzik. A hivatásos ellenőrök munkáját a folyamatos haladás biztosítása és az utasok kiszolgálása érdekében diák munkavállalók is segítik. Nyolc fiatal már májustól dolgozik napi 12 órában a Szolnok?Budapest vonalon, de a többiek is szereztek már gyakorlatot a jegykezelésben.

A vasúttársaság a mozgás- és látássérültek, valamint azok részére, akik csoportos utazást szeretnének igénybe venni, biztosítja a peron gyors, soron kívüli megközelítését. A kerítésbe a 14 kiskapu mellé nagykapukat is beépítettek, melyen a mentőautó és a tűzoltó autó is be tud hajtani egy tragédia esetén. Mivel ezt a kaput kézzel nehéz lenne elhúzni, villanymotort is beépítettek mozgatásához. A peronkapuk kivitelezésére a vasúttársaság meghívásos pályázatot írt ki, a pályázatot három ajánlattevő közül a Bernecker Kft. nyerte el. A beruházás összes költsége 35 millió forint volt. Ezt a bekerülési költséget az elkövetkező egy év alatt szeretnék megtermelni.

A vasúttársaság kedvező eredmények és tapasztalatok esetén az új rendszer alkalmazását a többi budapesti pályaudvarra is tervezi. A távolabbi tervek szerint a peronkapuk az elektronikus menetjegyek kezelésére is alkalmasak lesznek. A rendszer további előnye lesz, hogy a pontos utasszámlálási adatok révén a vasúttársaság az elővárosi menetrendet a tényleges utas-igényekre figyelemmel tudja összeállítani. Idővel az összes megyeszékhelyet hasonló rendszerrel szeretnék felszerelni.

Szóljon hozzá!