ZETApress

hírportál

Eredmények a fórumon

A Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) közel fél éves fennállása alatt érdemi konzultáció és együttműködés valósult meg a kormányzat és a gazdasági szféra képviselői között mind a gazdasági válságot ellensúlyozandó, mind pedig az adminisztratív terhek csökkentésére irányuló kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban ? mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdaság miniszter a fórum idei utolsó ülését követő sajtótájékoztatón kedden.

A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter szerint a kormányzati intézkedések eredményeként a mikro-, kis- és közepes vállalkozások egyre több helyen és könnyebben juthatnak kedvező kamatozású hitelekhez beruházásaikhoz és a mindennapi működésükhöz szükséges forgóeszközökre is. Az eddigi intézkedések következtében kb. nettó 700-800 milliárd forintnyi forrás érhető el már most, ill. januártól a vállalkozások számára: több kereskedelmi banknál és pénzügyi közvetítőnél is hozzáférhető már a mikro-hitel és a KKV-hitel; két százalékra nőtt a Széchenyi-kártya kamattámogatása; és duplájára, 900 milliárd forintra emelkedik januártól a hitelgarancia.

Bajnai Gordon hozzátette: a fórum működésének eddigi ideje alatt elfogadásra került az új közbeszerzési, valamint közigazgatási törvény; hamarosan 25 százalékkal csökken a szakhatósági eljárások száma, amelynek köszönhetően jelentősen egyszerűsödni fognak a telephely-engedélyezések is. Továbbá 2009 júliusától a kormányzati és önkormányzati szerveknek, intézményeknek késedelmes fizetés esetén kötelező lesz kamatot fizetniük.

Futó Péter a GEF társelnöke, az MGYOSZ elnöke kiemelte, hogy a Kormányzat eddigi intézkedései meggyőzőek, és hangsúlyozta, rendkívül fontosnak tartják, hogy az európai uniós forrásokból évente kb. hárommilliárd eurónyi támogatás minél nagyobb hányada jusson el a gazdaságba. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a gazdasági szereplők elismeréssel fogadták az uniós pályázatoknál az előlegfizetés 40 százalékra emelését.

Szóljon hozzá!