ZETApress

hírportál

Ötösért egy százas jár

Másfélezren jelentkeztek nyári munkára a McDonald?shoz az idei szezonban. Közülük minden ötödik nyáris diák döntött úgy, hogy ősztől is marad a gyorsétterem-láncnál. Az étteremlánc vonzerejét a diákok körében az utóbbi években az is növeli, hogy a nyári munkalehetőség megteremtése mellett a dolgozók továbbtanulását is ösztönzi a vállalat: a Dolgozói Ösztöndíj Program keretében idén 73 diák kap egyszeri, százezer forintos támogatást ? tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

Június és augusztus között több mint másfélezer diák jelentkezett nyári munkára a McDonald?shoz, közülük végül 720-nak tudtak munkát adni a 94 étterem valamelyikében. Ezen a nyáron a szezonális diák alkalmazottak a teljes munkaerő állomány 13 százalékát tették ki. Az alkalmi diák munkavállalók egy része az ősz beálltával is a McDonald?s kötelékében marad: az idei évben 20 százalékuk, azaz közel 150 fiatal döntött úgy, hogy tanulmányai mellett is folytatja a nyáron megkezdett munkát.

A munkavállalókat továbbtanulásra ösztönzi a McDonald?s

A nyári munkalehetőség megteremtése mellett az állandó dolgozók továbbtanulását is ösztönzi a vállalat: az egyik legnagyobb hazai diákfoglalkoztatóként a gyorsétteremlánc harmadik alkalommal hirdette meg Dolgozói Ösztöndíj Programját. A Programban minden hazai McDonald?s étterem részt vehet, idén összesen 73 diák részesül a bruttó százezer forintos ösztöndíjban. Az egyszeri, egy iskolai tanévre szóló támogatásra azok a dolgozók pályázhatnak, akik 3,5 feletti tanulmányi átlagot érnek el, munkájukban jól teljesítenek és legalább már éveleje óta a gyorsétteremnél dolgoznak. A több, mint tízmillió forint összértékű ösztöndíjakat a McDonald?s október elején adja át a tanulóknak. Az ösztöndíjasok száma évről-évre nő, a 2006/2007-es tanévben 59, míg az elmúlt tanévben 66 diákot jutalmazott a vállalat.

A program részeként 2005 óta hat McDonald?sos munkatárs folytatja közgazdasági tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem levelező karán, Emberi erőforrások szakon. A vállalat 90 százalékban fedezi az egyetemisták tanulmányi költségeit. Úgy látjuk, hogy számos helyen a munkáltató nehezen tolerálja, ha az alkalmazott a munka mellett tanul és emiatt például szabadságot vesz ki. Jó olyan kezdeményezéseket látni, ahol a diák beosztását rugalmasan alakítják, így teszik lehetővé, hogy felsőfokú tanulmányokat folytathasson ? mondta Dr. Koltai Dénes, a Pécsi Tudományegyetem dékánja.

Szóljon hozzá!