ZETApress

hírportál

VOSZ road-show a feketegazdaság ellen

Tolna megyében a 2001-ben indult VOSZ szervezetnek ma már közel 300 vállalkozás a tagja, és a Széchenyi Kártyából eddig 1500 megyei vállalkozó igényelt, mondta el Amrein Károly megyei elnök. A szervezet tagjainak száma alapján ma már a régióban megkerülhetetlen szakmai szervezetté vált, ami biztosítja, hogy egyre hatékonyabban képviselje a vállalkozók érdekeit, illetve egyre nagyobb vállalkozói körnek nyújtson szakmai támogatást, ami Amrein Károly szerint a szakmai konferenciák népszerűségén és látogatottságán mérhető le.

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára szerint a 2008-ban új konstrukcióban tovább élő Széchenyi Kártya 5 év alatt 75 ezer vállalkozónak biztosított állami kamattámogatással párosulva 400 milliárd forintnyi hitelt. A VOSZ az idei évben kisebb adóváltoztatási sikereket elkönyvelhetett, de mint Dávid Ferenc fogalmazott, ez kárelhárítás inkább, mint alapvető adóésszerűsítés. Ezért a VOSZ a következő években is szakmai véleményezéssel és Javaslatokkal kívánja a vállalkozások gazdasági környezetét kedvezőbbé tenni.

A feketegazdaság miatti adókiesés a legális cégek létét veszélyezteti

Ám a VOSZ lehetőségei is végesek, ezért például a legnagyobb kihívás, a feketegazdaság visszaszorítása lehetetlen az ellenőrző szervek és az önkormányzatok együttműködés nélkül. Ezért szervezi a napokban az ország régióiban a feketegazdaság elleni szakmai kerekasztal rendezvényeit a VOSZ. Dávid Ferenc főtitkár ezért azt kérte az adó, vám, rendvédelmi, önkormányzati illetve más felügyeleti szervezet helyi képviselőitől, hogy ne hunyjanak szemet a vélelmezetten feketegazdasági tevékenységek előtt, ez nem pillanatnyi, hanem hosszú távú érdeke a társadalomnak. Tolna megyében alapvetően alacsony a feketegazdaság részaránya, de mint Orbán Jánosné az APEH regionális igazgatóságának képviselője elmondta, évente egyre több fiktív vállalkozást találnak, az idén nyolcszázat.

A gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos rendőrségi vizsgálatok száma minden évben jelentős, ám ezek az ügyek általában nemcsak helyi vállalkozásokat érintenek, hanem országos vizsgálat részei. Máté Dezső, a Megyei Rendőr-főkapitányság képviselője elmondta, hogy tavaly 7132 nyomozást indítottak, amiből 284 volt gazdasági bűncselekmény miatt indított nyomozás, ám a rendőrség szerint is hosszú távon a feketegazdaság visszaszorításában a prevenció a leghatékonyabb. A feketemunka felderítése a Munkavédelmi Felügyelet szerint kiemelt cél ma Magyarországon, Tolna megyében az idén hatvanezer feketemunkahelyet számolt legalább fel a hatóság.

Horváth István Szekszárd polgármestere arra utalt, hogy a vállalkozói érdekképviseletek munkájának köszönhetően a vállalkozók ésszerűtlen adminisztratív kötelezettségei, adóterhei csökkentek, azonban véleménye szerint ez még mindig kevés a kormányzat támogatása nélkül. A csökkenő központi forrás is arra kényszeríti az önkormányzatokat, hogy a vállalkozók és a polgárok terheit növeljék, amit nem szívesen vállalnak a testületek. A VOSZ szerint azért vált most már egyre fontosabbá a feketegazdaság visszaszorítása mind a kormány, mind a gazdaság szereplői számára, mert a hatalmas adókiesés miatt is egyre magasabb terhek elérték a vállalkozóknál azt a küszöbértéket, ami már veszélyezteti a nem tőkeerős cégek létét.

Szóljon hozzá!