ZETApress

hírportál

Elektronikus fénysorompó a Balatonnál

A MÁV az idén is folytatta és folytatja gondos, messzemenően a biztonságot szem előtt tartó sorompó-fejlesztési programját. Idén sorompó-korszerűsítést is tartalmazott Komárom állomás új elektronikus biztosítóberendezése, az irányítórendszert június végén helyezték üzembe. Márciustól Vecsés állomáson is új elektronikus vasúti berendezés szolgálja a biztonságos vasúti irányítást, ezzel egy időben a szomszédos Vecsés-Kertekalja megállóhelyen új gyalogos fénysorompó létesült. Október 9-től Eger-Felnémetnél egy új nyíltvonali sorompó üzemel.

Újabb lépés a biztonság felé: ma délelőtt a vasúttársaság és a MÁV Dunántúli Kft. üzembe helyezte a Keszthely?Tapolca vasútvonalon, Balatongyöröknél a MÁV első, teljesen elektronikus, félsorompóval is ellátott fénysorompó-berendezését. A több hónapos műszaki biztonsági felülvizsgálat és eredményes kísérleti üzem után, Balatongyörök és Vonyarcvashegy között forgalomszabályozó üzembe került a Scheidt&Bachmann cég (Németország) által kifejlesztett és gyártott BUES 2000 típusú elektronikus útátjáró-biztosító berendezés. A vasúttársaságnál ez az első teljesen elektronikus, számítógép által vezérelt, intelligens diagnosztikai rendszerrel rendelkező sorompó-berendezés. A gyártó cég 1993-ban telepítette az első ilyen technikát Düsseldorfban.

A berendezés moduláris felépítésének, egyszerű projektálhatóságának köszönhetően lefedi valamennyi vasútüzem által támasztott igényt; magas biztonsági szintjével, korszerű kommunikációs és diagnosztikai rendszerével, karbantartás-mentességével új korszakot nyit a vasúti útátjáró-biztosító berendezések területén. A hazai vasút-korszerűsítés keretében, az V. számú páneurópai folyosó Boba és Zalalövő közötti vonalszakaszán, a közeljövőben további 25 ilyen korszerű sorompó-berendezést telepítenek. Európában jelenleg mintegy 1800 db, BUES 2000 berendezés üzemel. (Dánia, Németország, Szlovénia, Ausztria, Lengyelország.)

Az átadást megelőzően Balatongyörökön, a Hotel Panorámában a szakmai tájékoztatón részt vett többek között a készülék tervezője, a MÁV rendszermérnöke ifj. Csilléry Béla, aki a most átadott korszerű, biztonságot megteremtő rendszerről beszélt. Sullay János MÁV-szakigazgató a vasúttársaság elvárasairól beszél ? az új sorompós-rendszerrel kapcsolatban, de a MÁV eddigi tapasztalatit és a sorompó-program további elképzeléseit is sorra veszi tájékoztatásában. A szakmai tájékoztatók után került sor a biztonsági sorompószerkezet átadására.

Most már Magyarországon is alkalmazásra került az új technika: a sorompót a vonat működteti elektronikus rendszerek segítségével. A sínekbe épített technika érzékeli a vonat közlekedését, ezáltal lezáródik a sorompó. A berendezés új, a MÁV-nál eddig nem alkalmazott vonatérzékelőt alkalmaz, úgynevezett kábelhurkot. Hiba esetén GSM adóberendezés segítségével üzenetet küld a központnak. Az elhárítás rövid idő alatt megtörténik. A rendszer hibaszázaléka minimális.

Miután a vonat áthalad az útátjárón, és megteremtődtek a biztonság feltételei, egy másik érzékelő segítségével villogó fehérre vált a fénysorompó optikája, s felnyílik a félcsapórúd. A korábbi sorompók is hasonló elven működnek, de ott még elektromechanikus jelfogók vezérlik a biztosítóberendezést. A most átadott sorompó teljesen elektronikus rendszerű.

A MÁV idén és jövőre is folytatja gondos, messzemenően a biztonságot szem előtt tartó sorompó-fejlesztési programját. Minden sorompó egy lépés a biztonság felé, de ugyanakkor a sorompó nem pótolhatja teljes mértékben az emberi figyelmet, a szabályismeretet, az előírások betartását. Az utolsó negyedévben is folynak korszerűsítések, illetve előkészületek a jövő évi sorompó-programhoz. Az ezzel kapcsolatos közbeszerzési eljárás beadása október elsején volt, az ajánlattételi határidő november közepe, az eredményhirdetés várható időpontja november vége. A több százmillió forintos beruházás keretén belül 51 sorompónál fél-csapórudat szerelnek fel, továbbá két új sorompókészüléket is létesítenek. A beruházás egy része még idén elkészül, a teljes kivitelezés jövő év április végéig fejeződik be.

A sorompó-berendezések korszerűsítése terén egy másik, jelentős tendert is elindított a MÁV, amely az országos vasúthálózaton lehetőséget teremt az eddigi biztonsági készülékek optikáinak, szerkezeteinek és félsorompóinak cseréire, további teljes (hagyományos) csapórudas sorompók korszerűsítésére, fél-csapórúddal ellátott fénysorompók üzembe helyezésére. Elsősorban azokon a helyeken egészül ki fél-csapórúddal a biztosító-berendezés, ahol jelentős gépkocsiforgalom van, városi forgalom, illetve autóbusz-közlekedés bonyolódik le, nagy a vasúti pályasebesség, de a sorompó program kiemelt figyelmet fordít az üdülőkörzetek biztonságának növelésére is.

Egyeztetni kell, nem sztrájkolni!

A ma átadott sorompónál jövő csütörtökön reggel nem haladnak majd a vonatok. A Mozdonyvezetők Szakszervezete 6-tól 8 óráig figyelmeztető sztrájkot szervez a 21 szárnyvonal megszüntetése elleni tiltakozásul. Most az egyeztetésnek van itt az ideje, nem a sztrájknak, válaszolta erre a GKM. A MOSZ összekeveri a települési érdekképviseletet a szakszervezeti feladatokkal, a tárca eddig is és ezután is együttműködik partnereivel a jövő évi menetrend előkészítése során. A bejelentett sztrájkfenyegetés minden konkrétum nélkül támad egy még meg sem született döntést! ? adta hírül Sajtóosztályuk.

A menetrend előkészítés során a GKM a Regionális Közlekedésszervező Irodák segítségével folyamatosan egyeztetett a közszolgáltatásban érintett társaságokkal és önkormányzatokkal a jövő évi menetrendekről és szolgáltatásokról. Ezen folyamat részeként kezdeményezett október 25-ére egyeztetést a tárca az önkormányzati szövetségek, illetve érintett társadalmi és érdekvédelmi szervezetek képviselőivel is, vallja a GKM.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Megállapodás a sztrájkról

Szóljon hozzá!