ZETApress

hírportál

Reszkessetek, kartellek!

Könyörtelenül lecsapunk a kartellekre. A vállalkozásoknak megéri betartani a szabályokat! – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs Salgótarjánban a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén.

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke elmondta, hogy a 2025-ben lezárt kartellügyekben Versenytanácsuk közel 3 milliárd forint bírságot szabott ki a jogsértést elkövetett cégekre – tudatta a GVH Kommunikáció.

Kifejtette azt is, hogy a nemzeti versenyhatóság legfontosabb feladata a magyar emberek védelme, ezért különösen nagy hangsúlyt helyez a fogyasztóvédelemi feladatai ellátására. 2020 óta a GVH fogyasztóvédelmi ügyekben 14 milliárd forint bírságot szabott ki és az eljárásai eredményeként a jogsértő vállalkozások több mint 10 milliárd forint kompenzációt fizettek magyar embereknek.

A GVH két legfőbb küldetése a piaci verseny szabadsága és tisztasága feletti őrködés, illetve a fogyasztók aktív védelme – nyitotta előadását Rigó Csaba Balázs Salgótarjánban. Kifejtette: a nemzeti versenyhatóság végső soron a fogyasztók, a magyar emberek érdekeit szolgálja. A GVH-nak mindig a fogyasztó az első, de nagy hangsúlyt helyez a jogkövetésre törekvő vállalkozások támogatására, a jó gyakorlatok elterjesztésére is – emelte ki a GVH elnöke.

Rigó Csaba Balázs rámutatott, hogy a GVH fő mandátuma, hogy őrködik a piaci verseny tisztasága felett biztosítva, hogy annak pozitív hozadékai érvényesülnek a gazdaságban (pl. innováció, versenyképesség) és a fogyasztók számára is (pl. alacsonyabb árak, jobb minőség). Ezekre a pozitív hatásokra az egyik legnagyobb veszélyt a kartellek jelentik, melyekre a GVH könyörtelenül lecsap – húzta alá az elnök.

Előadásában részletesen bemutatta az elmúlt két évben feltárt kartelleket, amelyekben több alkalommal is több milliárdos nagyságrendű bírságokat szabott ki a GVH Versenytanácsa. Ilyen volt például a 2024-ben lezárt vasúti kartell, amelyben összesen 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki a GVH Versenytanácsa. A 2025. augusztus elején lezárt kartellügyben egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kaptak összesen 1,4 milliárd forint bírságot. A legfrissebb, 2025. december elején befejezett kukásautó-kartell ügyben pedig több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra.

Rigó Csaba Balázs előadásában részletesen bemutatta a fogyasztóvédelem hazai rendszerét is, ami – ahogy fogalmazott – gondoskodóan kiterjedt összképet mutat, afféle hungarikum. Összesen nyolc országos illetékességű hatóság, valamint a 19 vármegyei és a fővárosi kormányhivatal lát el fogyasztóvédelmi feladatokat nap mint nap a magyar emberek védelme érdekében. A kormányhivatalokba telepített fogyasztóvédelmi hatóságok szakmai irányításáért a Nemzetgazdasági Minisztérium felel, míg a szervi irányító a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium.

A GVH elnöke összefoglalta a nemzeti versenyhatóság fogyasztóvédelmi tapasztalatait is. Rámutatott, hogy az EU tagállamainak versenyhatóságai közül összesen kilenc rendelkezik fogyasztóvédelmi hatáskörrel. Rigó Csaba Balázs elmondta, hogy a GVH 2020 óta több mint 125 fogyasztóvédelmi ügyet zárt le, melyek keretében összesen 14 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki. Emellett a GVH eljárásainak eredményeként megközelítőleg 10 milliárd forint fogyasztói kompenzációt fizettek ki a vállalkozások a magyar embereknek.

A GVH elnöke kiemelte, hogy a nemzeti versenyhatóság a munkahelyek megőrzésének érdekében minden eljárás alá vont vállalkozással együttműködésre törekszik. Mindemellett útmutatókkal, tájékoztatókkal, kézikönyvekkel, illetve oktatási kezdeményezésekkel, tudásmegosztó rendezvényekkel is segíti a jogkövetésre törekvő cégeket.

Rigó Csaba Balázs előadásában rávilágított, hogy a GVH – a versenytörvényben foglaltaknak megfelelően – számos együttműködési lehetőséget biztosít a cégek számára, mind fogyasztóvédelmi, mind versenyjogi ügyekben. – A megfelelő együttműködési formák kiválasztásával jelentősen csökkenthető a kiszabott bírság, és vannak esetek, amikor teljesen el is kerülhető a pénzbeli szankció, így munkahelyek menthetők meg. Fontos, hogy az érintett vállalkozásoknak már az eljárás kezdeti szakaszában is aktív együttműködést szükséges tanúsítaniuk! – figyelmeztetett a GVH elnöke a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén Salgótarjánban. Elmondta még, hogy 2020 óta a GVH Versenytanácsa több mint 18 milliárd forint bírságkedvezményt adott az együttműködő vállalkozások számára.

Szóljon hozzá!