ZETApress

hírportál

Felújították a panelházat

Délután 3-kor vágta át a szalagot tegnap a lakóközösség elnöke Újpalotán, a Panel Plusz Program első felújított lakóháza előtt. A Nádastó park 22-ben a hatvannál is több lakás tulajdonosa átlagosan mintegy 300 ezer forinttal szállt be a féléves munkába. A pénz másik harmadát az önkormányzat állta, míg a harmadik rész kormánytámogatásból érkezett.

A most felújított tízemeletes, egy lépcsőházas épület után további 18 épület felújítása következik. Közülük öt ház ugyanahhoz a lakásszövetkezethez tartozik, amelyhez a ma átadott. Mivel ez az öt ház nyújt bankgaranciát a mostani hitelhez, így nem jegyeztek be jelzálogot azoknak a tulajdonosoknak az ingatlanára sem, akik a három-négyszázezer forintot ? mert akadt, akit ennyivel terheltek meg ? csak öt év alatt tudja majd kifizetni.

Akadt egy-két lakó, akinek nem volt pénze a munkára. Helyettük a többi lakó fizetett, mert mielőbb szerették volna befejezni a munkát. Most a külső homlokzatok készültek el, és a nyílászárókat is kicserélték energiatakarékosra. Az eredmény már a mostani kánikulakor is észrevehető, télen pedig csökken majd a fűtésszámla. Minden lakás mérőórát kapott ? a lakótelepen itt először ? így mindenki csak a tényleges fogyasztása után fizet. A többi házban a hő-központban lévő mérőóra által mért fogyasztást osztják el a lakások között a légköbméter arányában.

A ház lépcsőkorlátjait nem kellett kicserélni, s ez némi büszkeséggel töltött el. Az 1973-ban átadott épületben ezeket a Fémmunkás Vállalat által gyártott szerkezeteket a 43-as ÁÉV 3-as Főépítés-vezetőség Épületlakatos részlegének szakemberei szerelték. Náluk voltam akkor munkahelyi technikus, kollégáim jó munkát végeztek. A panelok a 3-as Házgyárból, Dunakesziről érkeztek. Ezek a szürke vasbeton lapok ? amelyekben hungarocell szigetelőréteg van ? lettek most színesre festve, és a festék alá újabb szigetelő réteg került.

A lépcsőházban egy tűzvédelmi találmányunkat is felfedeztem. Eredetileg itt Újpalotán, de a szomszédos kerületbeli, Füredi úti lakótelepre fejlesztettük ki. A XIV. kerületi házakat a ferencvárosi 2-es Házgyár paneljeiből a 2-es Főépítés-vezetőség munkásai építették, de egy ottani lakástüzet követő füstmérgezés után mégis minket, 3-asokat bíztak meg a feladattal. Az általunk tervezett szerkezet lényege az volt, hogy egy sodrott fémszál fut a földszinttől a tetőablakig, melyet mind a tíz emeleten meg lehet rántani. Tűz esetén ezzel a rántással lehet kinyitni a tetőablakot, mely ilyenkor az alatta elhelyezett fémtüskékre zuhan, és ettől kitörik. A füst így szabadon eltávozik az így kéménnyé váló lépcsőházból. Az ellenzők szerint a huzattól jobb lesz az égés, szerintünk viszont a füstmérgezést elkerülhetjük. Akkor csak néhány házban szereltük fel a Füredi úton, de nem terjedt el az ötlet széles körben. Örülök, hogy az eltelt 34 év alatt a feltalálási helyén is felszerelték.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Túlélőmaszk paneltűzben | ZETApress

Szóljon hozzá!