ZETApress

hírportál

Jó évet zárt a Gallicoop

A piac csökkenése ellenére megtartotta piacvezető pozícióját a pulykafeldolgozó. A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. számára 2009. is sikeresen, a cég elvárásainak megfelelően zárult: a baromfipiac csökkenése ellenére 25,5 milliárd forint feletti árbevétellel 1,8%-os forgalomnövekedést értek el 2008-hoz képest.

Ehhez nagyban hozzájárult az éves értékesített pulykahús mennyiség (2009-ben 3,9%-kal emelkedett), valamint az export termékek eladása (értékben 5,3%-kal, volumenben pedig 10%-kal nőtt az előző évhez képest). A Gallicoop jelenleg is stabilan tartja piacvezető szerepét: hazai részesedése 40%, és 2010-es terveiben többek között az is szerepel, hogy ezt további 1%-kal növelje.

A Gallicoop Zrt. 2009-ben 25,5 milliárd forint árbevételt ért el, amely 1,8%-os emelkedést jelent az előző évhez képest, amikor 25,1 milliárd forint forgalmat bonyolított. A vállalat adózás előtti eredménye közel háromszorosára növekedett, ami elsősorban a költségmegtakarításoknak köszönhető.

Tavaly a teljes hazai baromfitermelés 427 ezer tonna, ezen belül a pulyka 110 ezer tonna volt. Országos szinten a teljes baromfitermelés 2,2%-kal, ezen belül a pulykatermelés is 10%-kal csökkent 2008-hoz képest. A cég azonban tudta növelni forgalmát 2009-ben: 34 ezer tonna élőpulyka-termelésével a teljes baromfitermelés 8%-át, a pulykatermelés 31%-át adta, így ezzel a hazai baromfitermelők között továbbra is a második helyet foglalja el.

A Gallicoop által 2009-ben értékesített pulykahús mennyisége közel 20 ezer tonna volt, 3,9%-kal több mint 2008-ban. Amint arról már korábban beszámoltunk, a belföldi húsértékesítést jelentősen elősegítette az, hogy a külföldiek egyre inkább keresték a kiváló minőségű és könnyen elérhető magyar árukat. Az exporttermékek értékesítése a társaságnál így volumenben 10%-kal nőtt az előző évhez képest, az árbevétel pedig 5,3%-kal volt magasabb az előző évinél; valamint 2009-ben a teljes értékesítésen belül kis mértékben ugyan, de az export aránya is nőtt (0,8 százalékponttal, 23,9%-ra).

A beruházások és felújítások költségei az elmúlt esztendőben 22%-kal növekedtek, amely tény ? a környezetvédelmi és gazdasági megfontolásokból épített és 2009 őszén működésbe helyezett ? szennyvíztisztítónak köszönhető. Erdélyi István, a Gallicoop vezérigazgatója elmondta: ?2009-ben a legnagyobb eredménynek azt tartjuk, hogy előzetes elvárásainknak megfelelően alakult árbevételünk és termelési volumenünk, a belső tartalékaink feltárásával pedig nyereségünk is nőtt.

2010-ben várhatóan tovább csökken, előreláthatóan 85 ezer tonna lesz a hazai élő pulykavágás, amiből 35 ezer tonnát a Gallicoop kíván teljesíteni, így a cég tervei szerint további 1%-os növekedés mellett megtartja vezető pozícióját és a legnagyobb hazai termelő marad. A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. a baromfiipar meghatározó résztvevőjeként Magyarország piacvezető pulykafeldolgozó vállalata. 1989-es megalakulása óta folyamatosan növeli pénzügyi és szakmai eredményeit, 2008-ban nettó értékesítési árbevétele meghaladta a 25 milliárd forintot.

A többszörösen díjnyertes Gallicoop (pl. Kerékpáros Munkahely-díj, Szívbarát Munkahely-díj) zöldmezős beruházásának célja a zárt rendszerben megvalósítható pulykatenyésztés megszervezése, az ehhez szükséges alapanyag biztosítása, illetve a feldolgozás, a húskészítmény-előállítás és az értékesítés megvalósítása volt. Ma a cég többségi (85%) magyar tulajdonú zártkörűen működő részvénytársaság.

Szóljon hozzá!