ZETApress

hírportál

Légszennyezés közpénzen

A kormány még mindig lapátolja a közpénzt a legszennyezőbb erőműbe. A WWF Magyarország és a Greenpeace számára elfogadhatatlan, hogy a kormány sokadszorra ismét közpénzen segíti ki a Vértesi Erőművet, az ország legszennyezőbb és a fogyasztóknak, valamint az államnak legtöbbe kerülő erőművét.

A kormány újabb 1,9 milliárd forinttal segíti ki az ország legszennyezőbb erőművét. A Vértesi Erőmű nem először kap kormányzati támogatást. Tavaly például június 23-án, a 1097/2009. számú határozatában mondta ki, hogy ? egyebek mellett ?környezetvédelmi érdekekre való tekintettel a Vértesi Erőmű Zrt. további működését tartja szükségesnek?.

A valóságban a ? mára már csak az Oroszlányi Erőművet és a Márkushegyi Bányát tulajdonló ? Vértesi Erőmű Zrt. az ország egyik legjelentősebb környezetvédelmi károkat okozó erőműve. 2007-ben többek között egymillió 631 ezer tonna széndioxidot, 5297 tonna kén-oxidot, 1726 tonna nitrogénoxidot juttatott a levegőbe. Egy kilowattóra értékesített villamos-energiára jutó CO2 kibocsátása (1290 gramm/kWh) a legmagasabb Magyarországon és az egyik legkedvezőtlenebb Európában is.

A Kormány nemcsak közvetlen állami támogatásokkal, de az MVM Zrt-n keresztül, és a fogyasztókra ráerőltetett, áramárba beépített szénfillér útján is támogatja a már gazdaságilag is ellehetetlenült erőművet. A szénfilléren keresztül mind az ötmillió magyar áramfogyasztó minden egyes kilowattóra áram elfogyasztással 20 fillérrel, azaz összesen évi 8-9 milliárd forinttal járul hozzá az erőmű mesterséges fenntartásához.

A Vértesi Erőmű sorsának megnyugtató rendezéséről több szakértői jelentés is készült. A GKI szakértői tavaly júliusi elemzésükben már kimondták, hogy ?a jelentős veszteségek (és a szénfillér támogatás) miatt a jelenlegi állapot fenntartása aránytalanul drága. A Vértesi Erőmű által termelt áramra ráadásul jelenleg nincs szüksége a nemzetgazdaságnak?.

A két természetvédelmi szervezet a sokat hangoztatott munkahely-megőrzés szempontjából sem tartja hatékonynak és gazdaságosnak a döntést. Ugyanis jóval több emberre volna szükség az erőmű és a hozzá kapcsolódó bánya fél évszázados működése során okozott károk helyrehozatalához, a rekultivációhoz, mint amennyi embert most az üzemeltetés céljából foglalkoztatnak. Az erőmű pótlásául felállítandó, megújuló energiákra támaszkodó rendszer pedig közismerten jóval több munkahelyet jelentene.

A WWF Magyarország és a Greenpeace számára elfogadhatatlan, hogy az állam ? a fogyasztók kényszerű asszisztálásával ? mesterségesen tart fenn egy súlyosan szennyező, gazdaságtalan erőművet, ahelyett, hogy az állami forrásokból a jóval nagyobb munkahelyteremtő-potenciállal kecsegtető energiahatékonysági és megújuló energia projektek támogatását javítaná.

Szóljon hozzá!