ZETApress

hírportál

Isten éltesse, Elnök Úr!

Tegnap délután Sólyom László köztársasági elnök és Sólyom Erzsébet asszony, valamint Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Mádl Dalma asszony köszöntötték Göncz Árpád volt köztársasági elnököt 85. születésnapja alkalmából a Sándor-palotában. Az ünnepeltet elkísérte felesége, Göncz Zsuzsa asszony is. Miniszterelnökünk levélben gratulált volt államfőnknek.

A kormányfő köszöntője az ünnepelthez

Tisztelt Elnök úr! ? kezdte levelét a miniszterelnök. Engedd meg, hogy a Magyar Köztársaság kormánya és valamennyi magyar honfitársam nevében szeretettel köszöntselek 85. születésnapod alkalmából!

Sokan vannak, akiknek életére az elmúlt évszázad történelmi változásai rányomták bélyegüket. De olyan kivételes személyiség már jóval kevesebb, aki maga is nyomot hagyott az évszázadon, amelyben él. Te egyike vagy e kivételes személyiségeknek. Közéjük sorolhatod magad íróként, államférfiként, és a hazádhoz mindig hűséges polgárként egyaránt.

Személyes sorsod és a XX. századi Magyarország története egybeforrt. Mindvégig becsülted a humanizmust, szeretted a szabadságot és tisztelted a demokráciát; és ezeknek az értékeknek az egyik legfőbb őrzője voltál köztársasági elnökként, és az vagy a mai napig.

Sokan vagyunk hálásak Neked mindazért, amit a hazádért tettél. És a demokrácia magyar hívei mindig emlékezni fognak arra, hogy a Te bölcs derűd, felelős hazafiságod támogatásával erősödött meg a harmadik Magyar Köztársaság. Boldog születésnapot, Elnök Úr! Mély tisztelettel és őszinte nagyrabecsüléssel: Gyurcsány Ferenc, fejeződik be a kormányfői köszöntő levél.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Batthyány Lajosra emlékeztünk

Szóljon hozzá!